Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3

1934-03-26 [097]

E G Y H a Z I HÍREK "AZ ANTISZEMITIZMUS BRIT SZEMPONTBÓL" cimmel tHrtott előadást Virágvasárnap esfco, a Skót Mis szió sorozatában, a misszió lelkésze: J. C a 1 d e r. Előadását a kiváló angol iró, Hilaire Bel­loc mondásával kezdte,, aki szerint az európai nemzetek állásfoglalásai a zsi­dókkal szemben állandóan bizonyos tragikus kórfogást végeznek, s ennek a kör­forgásnak legszélsőségesebb példáit Anglia történekében is megtaláljuk. Is­merteti az angliai zsidóság múltját: a Z3idók kezdeményezései - úgymond ­nagyszerűen megfeleltek egy Adőben az angol kereskedők és bankárok érdekei­nek, s igy a zsidóság és az angol állam érdekei úgyszólván azonosakká vál­tak, "Volt végre egy ország, ahol jól bántak velük, faji hibáikat nem hány­ták szemükre és fajuk képességeinek kifejtéséhez szabad teret adtak. Ez a helyzet azonban nem állhatott fenn örökké, s a krimi háború idején felébredt antiszemitizmus a bur háború alatt meg csak megerősödött. Nagyon fájt az angoloknak, hogy a világháború alatt a zsidók ált alábanvéve Anglia ellen f og­laltak állást és Balfour hires deklarációját a cionizmusról és Palesztináról már ebből a szempontból kell tekinteni, s ennek a deklarációnak az volt a ití'j ja, hogy a zsidóságnak az egész világra kiterjedő befolyását legalább részben meg lehessen nyerni Anglia, az antant támogatására, Jelenleg az antiszemi­tizmus Ncgybritanniaban nem jut kifejezésre nyi.lt propaganda formájában, lap­pangó alakban azonban kétségtelenül fellelhető, 0 a 1 d e r lelkész hangoz­tatta, hogy az antiszemitizmus negatív mozgalom, s ezek a történelem tanul­sága szerint kevés eredményt értek el. Egyetlen megoldás a Názáretai Jézus, "Aki eggyé tette mindkét nemzetséget és. lerontotta a közbevetett választó­falat, hogy megbékéltesse mindakettőt,a kereszt által" 0 A legközelebbi elő­adása április 15.-én este félhétkor tartja id„ 0 zeglédy Sánd-ár ceglé­di lelkesáa. /MOT/F. HCHENLOKE HERCEG ELŐADASA A NEVEST EGYHÁZI ESEMÉNYEKRŐL. A budai evangéli us egyház Virágvasárnapján este, Bécsi­kapu-téri templomában jólsikerült vallásos estet rendezett. Varsányi Mátyás dr», a gyülekezet lelkésze imádkozott előbb, Basilides Mária, az Operaház örökös tagja Handel-áriát énekelt, Z s ám b oki Miklós, a Zeneművészeti Főiskola tanára gordonkázott, Fártos Erzsi hogedült, Klösz Károlyné - Lorx Eva- Jendrass£k Anna-és Adám Aladárné kvartettben, Blank Hilda szólóban adtak elő • énekszámokat. Hohenlohe Károly Egon herceg, a Bányakerületi Luther-Szövetség világi elnöke a német vallási eseményekkel foglalkozva, azt mondotta, hogy az egyház csak akkor tudja megragadni és kielégíteni a modern ember lelkét, ha lépést tart a szellemi mozgalmakkal, viszont ezt a haladást a Biblia alapgondolatával összehangba tudja hozni. Az a benyomása, jelentette Vi a herceg, hogy a német egyház előbb-utóbb mind a két követelményt ki tudja és ki t«f?j a elégíteni, /MOT/F. EGY KONGó-VTŐDEKI MISSZIONÁRIUS ELŐADÁSA A DEÁK-TÉRI TEMPLOMBAN, Virágva­sárnapján este érdekes előadás volt a Deák-téri evangélikus templomban, a bázeli misszió lelkésze, J, An s t e i n teszélt hosszabban, szinesen a Kongó-misszióban szerzett izgató,-s mégis az áhitat érzéseihez elvezető ta­pasztalatiról élményeiről. Az ünnepség előtt Gáncs Aladár lelkész, utána M a g 6 c s Károly Deák-téri központi lelkész imádkozott, s az előadónak a Református Külmissziói Szövetség nevében vitéz C s i a Sándor dr,., az Evan­gélikus Missziói Szövetség részéről pedig Broschko' G, Adolf kiérde­mesült esperes, Deák-téri nemet lelkész mondott köszönetet, /MOT/F, —-HALÁLOZÁS, Szöllősy Jénos dr',, az erdélyi református egyházkerület volt ügyésze ötven éves korában meghalt. Kolozsvárott temették, Székely Já­nos leánygimnáziumi vallástanár és Vékás Lajos dr, főgondnok vettek bucsut az elhunyt kiváló tisztviselőtől, /MOT/F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom