Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2

1934-03-20 [096]

/Éget8 kérdések a református missziói előadó-lelkészek országos értekezleté- . /Folytatás 1./ Hódmezővásárhelyen 13.000, Kecskemét határában 8500 lélek él a tanyákon. Ezer lelken felüli tanyai település van a csonka országban 31, 500 lelken f ­lüli pedig 80, A tanyai nép szereti a papot, vágyódik az Ige után, a diako­nisszákat mindenütt szivesen fogadják. Az előadó betegesen áihumanisztikus iránynak nevezi azt, hogy a törvénytelen gyermekeket jobban felkarolja a társadalom, mint a becsületes házasságban született tanyai magyarokat, A ta­nyákon rengeteg olyan ember van, aki életében egyszer látott papot, amikor eskették. Nagy reménységgel nézi mégis a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek mindinkább erősödő mozgalmát. Tavaly Pünkösdkor a kecskeméti tanyák vilá­gában, tizenhárom különböző helyen, részben világi igehirdetők segítségével tartottak istentiszteletet, mindenütt óriási volt az érdekéodés, a szomjú­ság az isteni igére, A tanyákat missziói területté kell nyilvánítani egyhó- •1 zi szempontból, kapjanak speciális kiképzést a tanyai lelkészek, addig is a tanitókat béczák meg az egyszerűbb istentiszteleti cselekményekkel. Anyagi szempontból sem találja megoldhatatlannak a kérdést, a többi között a tanyai hivek egyházi adójának túlnyomó részét az ő lelki gondozásukra kellene for­dítani. Az érdekes előadáshoz sokan szóltak, /Folytatása következik./ FÖVAR0S 1E0VSZKY JÁNOST ÉS VERE3ÉLY ^ JENŐT JELÖLTEK AZ ÖRÖKÖS TAGSÁGI HELYRE.. Hu s z á r Aladár dr. főpolgármester elnökiésévcl kedden délben fél egy órakor összeült a kijelölő választmány, hogy a törvényhatósági bizottság szerdai közgyűlésén megválasztandó örökös tagot kijelölje. Közel félórás tanácskozás után a választmány ugy döntött, hogy aJoanov it s Pál halálával megüresedett örökös bizottsági tagsági helyre aequo loco I 1 o v s z k y Jánost és Verébé 1 y Jenőt jelöli. /MOT/ A CSENDÖRS ÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI: —-ELTŰNT. Ka s z á s István 21 éves romonyai lakos, kötélgyártó segéd szülei lakásáról még mult év decemberébon eltávozott és azóta nem adct t magáról életjelt. A csendőrség az eltűnt fiatalembert keresi. /MOT/ KÖZLEKEDÉSI BALESET, Na g y Károly hosszupályl cigány a napokban kutyabőrt árusított Debrecenben. Utána a szerzett pénzből egy kocsmában annyit Ivott, hogy lerészegedett. Ilyen állapotban ült fel egy kocsira. Mikor a kocsi elindult Nagy Károly a lovak közé esett, amelyek megrugdalta' . a kocsi pedig eltörte karját* /MOT/ FÉRFI, Női ÉS GYERMEKCSONTVÁZ FELSŐGÖD KÖZSÉGBEN. Helyes Béla műS' ki minisztériumi altiszt felsőgödi lakásának veteményes kertjében, a föld fordítása közben 3 emberi koponyát és ehhez tartozó csontdarabokat találta' A tisztiorvos a leletet megvizsgálta és azt állapította meg, hogy a kopony közül az egyik fiérfié, a másik nőé, a harmadik pedig egy 10-15 év között I fiúé lehetett. A csontvázak 100-150 évesek. /MOT/ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom