Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2

1934-03-17 [096]

ZU SZÖVETKEZETI IGAZGATÓ, /l. folytatás./ Több tanút hallgatott ki a törvényszék, köztük Miklauzits Ado3.f ny. miniszteri tanácsost, a szövetkezet volt vezérigazgatójáét, ak"i elmondotta, hogy amikor a százmillió koronás ügyet jelentették neki, vizs­gálatot rendelt ol, a vizsgalat azonban ellaposodott, nem lehetett pon­tosan megállapítani, hogy mi is történt tulajdonképpen. Annyi bizonyos ­vallotta - hogy kellő időben a pénz nem került a pénztárba. Szómbathy Istvánt azért bocsájtották el, mert az a gyanú merült fal, hogy őt ezzel a százmillióval megve s ztege "'ék. A polgári pert végül is Szómba thy mc/_n./'ib-» te. Kalapos Lajost a vizsgalat során a szövetke zetnél kikérd zték, de hrtározott vallomást nem tett, a perben is kétértelműén vallott és . kkor felszólították, hog r precii vallomást tegyen a bÍróságnál, de nem preez­száonálták. Szerinte Kalapost azért bocsájtották el az állásából, m ... rt a szövetkezet vezetősége néki, az ő vallomásának tulajdonította, hogy a vállalat a pert elvesztette. Kijelentette, hogy a százmillió koronát Szómbathynak a pénztárba kellett volna befizetnie és ezt nem tette meg. Szerinte a vádlott: volt igazgatónak nem volt joga ahhoz, hogy a pénzt magánlotétként a pénztárba helyezze, vagy máshol- letétként tartsa. Több tanú kihallgatása után a tá.rgyalás folytatását március 24-ére halasztották. /í/IOT/P,

Next

/
Oldalképek
Tartalom