Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2

1934-03-12 [096]

H I R 2 K * fMOfl TARSASÁG NAGYGAJLFSE. A Petőfi Társas'g vasárnap délelőtt az Akadémia disztermében tartotta ez évi ünnepi nagygyűlését diszes és nagyszámú közönség jelenlétében. Az ünnepi ülé­sen megjelentek József es József Ferenc klr. nercegek, továbbá ott voltak: Huszár Aladár főpolgármester, if j . V; 1 8 s s i cs GyulJ?. a aXlamtiük;'.r, N e m e t $ y Károly fővárosi tanácsnok és .nég sokan mások tásad' Imi, irodalmi, politikai és művészeti életűnk kiválóságainak so­rából. A debreceni Csoaonai-Abr képviseletét en P a p p Károly egyetemi ta­nár, elnök, a pozsonyi Toldi-kör részerői J a n k o v i c h Marcell vett részt az ülésen. Az ünnepi nagygyűlésen Szász Károly v.b.t.t. elnökölt, . aki "petef£ és Vörösmarty" cimmel mondott nagyszabású megnyitóbeszédet, a­melyet annak a megállapításával kezdett, hogy ma már minden téren, igy az irodalmin is, mind sűrűbben hangzik a kívánalom: "Helyet az ifjúságnak". - Az öregség és az ifijuság közti különbség - mondotta - minden korszakban megnyilatkozott, de nogy ennek a kérdésnek voltak néha fenséges mozzanatai is: azt szépen bizonyitja a költöfjjedelem Vörösmarty és az ifjú lantos Petőfi közti \iszony. Ennek kezdetét és kialakulását részletesebben ismertetne Szísz Káro 1 y, s rátért arra a politikai természetű ellentétre is, amely egyszer m^gis szembe:-.llitotta a két költőt. A hadsereg-szervezet kér­désében Vörösmarty a többséggel a kormány javaslatára szavazott - mire Pe­tőfi, egyébként gyönyörű versben megtámadta atyai barátját. De a harag csak gyorsan támadt felindulás nyomén keletkezett köztük, s baráti viszonyuk aa_ vartalansaga hamarosan helyreállt. Az élet - folytatta azután Szász Kár oly­munkából és küzdelemből áll. Az öregek sokszor nem tudják megérteni az ifjak lelkesedését, a fiatalok pedig nincsenek méltánylással a tapasztalatokon alapuló megfontolások iránt. Az if jaic néha c sas álmodnak ott, ahol az öre­gek mérlegelnek - s az öregek nem egyszer késlekednek, amikor a fiatalok rohamra indulnak. Csak az a kivonatos, hogy a múltnak hagyományait őrző öregek őszintén eseressók a jövendőnek zászlótartóit, az ifjakat, ezek pe­dig legyenek tiszt x érzéssel az öregek becsületes törekvései iránt, S meg kell tanulni éppen Vörösmarty és Petőfi poldáj ából, hogyha harc tör ki öre­gek és ifjak között, ham szabada a gyanusitás méltatlan gegyverével küzdeni, s nem szabad egymásnak személyileg ártani. A közös eredmények erdekében pe­dig - mint amily ónak a haza java, nemzetiségünk védelme, nyelvinknek s az er­kölcsnek tisztasága - közös akarattal kell dolgozni, diadalukért egyesült erővel kell küzdeni, • A nagy tetszéssel fogadott megnyitóbeszéd után Havas Ist­ván a főtitkári jeleneést olvasta fel nagy figyelem között, A jelentés át­ölelte a társas ; g tagjainak az elmúlt esztendőben részben a Petőfi kultusz körül kifejtett tevékenységét, másrészt pedig méltatta azt a nagy és sokol­dalú munkásságot, amelyet a társaság tagjai az irodalom különböző ágaiban kifejtettek, A jelentés megemlélrezett a társaság jlhunvt érdemes tagjairól, majd Havas István meleg szavakkal- jellemezte az uj tagak irodalmi működését, jm /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom