Magyar Országos Tudósító, 1934. március/1

1934-03-02 [095]

—-ZU PILISSZENTIVANYI FÉRJGYILKOS SAG. /l. folytatás./ A tanúkihallgatások lefolytatása után a kLr. ügyész mo dotta el vádb eszedét, amelyben fenntartotta a vádat Rádler Mihálynéval szem­ben, de a Keszler Mihály ellen bünsegédi bünrészesség cimén emelt vádat elejtette. A védő beszédében azt hangoztatta, hogy pletykák alapján me­rült fel a gyanú Rádler Mihályhé ellen, de semmi bizonyiték sincs arra, hogy az öregasszony tiz évvel ezelőtt, meggyilkolta az urát. Rádler Mi­hály nyomtalanul eltűnt, talán elbujdosott, lehet, hogy fürdeni ment a funára és megfulladt, de bizonyiték arra vonatkozóan, hogy gyilkosság történt volna: nincs. Felmentő Ítéletét kért, mert "Szirius mester álma alapján mégsem lehet marasztaló Ítéletet hozni. 1 ' A t örvény szék Rádler Mihálynét fel is mentette a férjgyilkos­ság vádja alól, Keszler Mihály ügyében pedig az eljárást megszüntette. A törvényszék el is rendelte a vádlott szabadlábra helyezését. Akir, ügyész az ítélet ellen fellebbezést jelentett be. Rádler Mihályné ma délben el is hagyta a pestvidéki fogházat. /MOT/F. KÉNYSZER EGYE SS ÉG . Fábián féle vas és fémárugyár r.t. /Országbíró u. 35./ bej. cég Jjény szeregyes ségi ügyében a törvényszék az eljárást befejezett nek nyilvánította. /MCT/. IZGATÁSÉRT NYOLC HÓNAPI BCRTÖuRE ÍTÉLTEK EGY KIFUTÓT. Az l( Egység"cimü folyóirat januári számában "Revízió és osztályharc" cím­mel és "Jsbrájkfcanulság cimmel cikk jelent meg, melyelmek tartalmát a kir. ügyészség inkriminálta. Az egyik cikkben a kir. ügyészség Izgatás, bűntettét, a másik közleményben pedig a nemzet megbecsülése ellen elkö­vetett vétséget látta. Az izgató tartalmú és nemzetgyalázó cikkek miatt a kir. ügyészség eljárást inditott és a k/özlemények szerzőségét Heisler Tibor kifutó vállalta. A kifutó ellen a kir. ügyészség izgatás büntette és nemzet rágalmazás vétsége miatt vádat emelt és a bűnügyet ma tárgyal­ta a büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa. A törvényszék megállapította Heisler Tibor bűnösségét, akit izgatás bűntettéért és nemzetrágalma­zás vétségéért nyolchónapi börtönre ítélt . Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért a vádlott és védője pedig a bűnösség megállapítás a miatt fellebbezett. /MOT/P . HAT HÓNAPI BÖRTÖNRE ITLLTLK A MAGDOLNA UJCAI ZSIDÓ IMAHÁZ BETÖRŐJÉT. Pár nappal ezelőtt a Magdolna utcában lévő zsidó imaházban betörő jer s a tet test,Farkas László Budapestről kitiltott munkanélkülit ,elfogt'' )> A betöréses lopás ügyében a büntetőtörvényszéken László Dezső dr. egyt biró ma tárgyalást is tartó t. A vád szerint Farkas László álkulccsal kinyitotta az imaház ajtaját, feltörte a templomban lévő szekrényeket és azokból ruhaneműt lopott. A tolvaj felfeszitette a perselyeket is é • tartalmukat elvitte. Azzal is megvádolta az ügy ész ség Farkas Lászlót, hogy a templomot meggyalázta. László Dezső a tárgyaláson beismerte bűnösségét. Elmondotta, hogy egy barátja, akinek nevét nem tudja, buj te t­ta í'«.i a bűncselekmény elkövetésére. "Azt mondta .= — yallotta •a betörő -' nv 6- . ,~ templomban egy ara^s óarany is van, ami meg 5oo nr *v?8* is megér." A továbbiam .« or ;'. n ..-••ir'kás László azza 1 védekezett, hogy it­tas volt, amikor a bűncselekményt elkövette, de nem o volt a templom­gyalázó, hanem a barátja, aki "falazott" amíg ő a szekrényeket felfe­szegette. Tanuként hallgatták kl Mózes Dávid templomszolgát, majd a perbeszédek elhangzása után a törvényszék lopás bűntettéért, valamint tiltott visszaélésért hat henapi börtönre ítélte Farkas Lászlót. Az J télét jogerős.. /MOT/P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom