Magyar Országos Tudósító, 1934. március/1

1934-03-09 [095]

CSALÁS KÍSÉRLETÉÉRT ÖT Hó N APIF OGH AZ R k IT.LTEK EGY VOLT T.-.N..RT. kz ügyészség három rendbeli közokira thamis itas büntette, csals bűntetté­n ek kísérlete ea lopás vétsége miatt emelt vadat Kos Vilmos volt középis­kolai tanár ellen, akinek ügyet ma tárgyalta a b unt et otörv enys zék Horváth tanácsa. A volt t...nár - a vád szerint - a VI. kerületi adófelügyolös ég helyiségében három nyomtatványt lopott, tme lyeket hamis néval árasokkal es "bizalmas" jelzéssel ellátva, olyan tartalommal töltött ki, mely sze­rint három budapesti kereskedő ellen forgalmi és j óv de Imi adó eltitko­lása miatt vizsg .lat indult. Az egyik hamis okirattal azután felkereste Grünspan Izidor kereskedőt és felajánlotta, hogy összeköttetései révén "elsimítja" a dolgot, ha 25o pengőt kap. A kereskedő azonban, tudta,hogy ellene semmifele eljárás nem indult, bűnvádi fel jelent est tett és a rend­őrség a házkutatás során találta meg a másik két hamis okiratot is, min, bűnvádi eljárás indult a volt tanár ellen. A vádlott bár a rendőrség és a vizsgal u biro előtt beismerő vallomást tett, most tagadta bűnösségét .Azzal védekezett, hogy találta oá ira tokot áe nem akart senkit ezek revén tévedésbe ejteni. Grünspan maga kérte, hogy járjon közbe érdekében s költségek cimén ajánlott fel 2 gót. A biz cnyi tes i eljárás lefolytatása és az Írásszakértő véle­ményének előterjesztése ut^n PTabdebo Márton dr. ügyészségi alelnök a 'La­trát alapján kerté bűnösnek kimondani a volt tanárt, Erödi Harrach Tiha­mér dr. védő azonban felmentest indítványozott azzal, hogy nincs bizonyét va a vádlott bűnössége. A törvényszék cs lás bűntettének kis . elet eben mondotta ki bűnösnek a vádlottat s öt hónapi fogházbüntetésre, 5 évi hiv.-.. talves zt es­és politikai jogának gyakorlását öl vaie felfüggesztésre i telte . Az oki­arat hamisít ások es lopcs vadja alól felmentette. Az indokolás szerint a biroság megállapította, hogy az iratokat a volt tanár hamisította, de §§ fel kellett őt menteni, mert nem hárult senkire jogsérelem. A lopás vádj: alól azért mentettek fel, mert a papirok értéktelenek voltak. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/SY. §§ az okira thamis it ás vádja alól AZ íRVGSOK PER NYER TE SE K LET TE & A MABIVAL SZEMBEN. Ismeretes, hogy 1(*3 MABI orvos az Orvos szövetség jogi képviselője, dr. Mándy István ügyvéd utján polgári pert inditott a MABI ellen, A'kereset szerint ugyanis a MABI önkényesen lényegesen kevesebb illetményt fize­tett :i az orvosoknak, mint amennyi szerződés szerint őket megillette,. Az orvosok még 1928-ban a MABI-val szerződést kötöttek, ameíy szbrint illetményeiket e MABI által kivetett járulékok hat százaléka' alapján kapják és a MABI az orvosok járandóságát csak 5.14 százalékos kulcs alap~ jen fizette ki. A szerződés szerint a járulék-kulcs megváltozása ese­tén ujbol kellé t volna az orvosokkal, illetve az Országos Orvosszövet­séggel megállapodást lét. sió.ni. A íársadalombiztositó biros égőn vitéz Mocscnoky László dr. biró ma hirdetett Ítéletet az érdek s polgári per­ben. A járásbíróság kotr 1 zte a MABTT, hogy a 163 orvosnak az 1020 évben elmaradt ill ..tményei fejében 88.2oo pengő tokét és ennek 193o január !•• tol járó törvényes kam t-it, valamint a perköltséget fizesse meg. A meg* italt összeg ' •x tizenketted részét a fellebbvitelre való tekintet nél­kül végreha jthe. tónak m ondót ea ki a biroság. Az ítélet indokolása szeriét a megegyezés az orvosok és az intézet között a MABI hibájából nem jött létre. /MOT/P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom