Magyar Országos Tudósító, 1934. február/3

1934-02-24 [094]

CONCHA GYŐZŐ EMLÉKEZETE. Impozáns ünnep keretében adózott a Magyar Jo­gészegylet szombat este 0 s w a 1 d István elnöklete alatt tartogt teljes ülésén Concha Győző emlékezetének. A teljes ülésen rendkívül £agy számban, megjelent közönség soraiban ott voltak az elhunyt nagy tudós családtag­jai, megjelent ott L ázár Andor igazságügyminiszter, a Kúria elnöke Juhász Andor, a TudományosAkadémia , a Budapesti, pécsi, szegedi és debreceni egye­temek képviselői, továbbá a közgazdasági egyetem és a hatóságok kiküldöttei is, azonkivül a jogásztársadálom igen sok előkelő tagja, Oswald István el­nök méltatta néhány meleg 3zóval Concha Győző kiválóságát, majd dr.Polner Ödön egyetemi tanár mondotta el nagyhatású emlékbeszédét Goncha Győző,az elméleti politika nagy tudósa felett. Tökéletesen bontakozott ki a szépen felépített emlékbeszédből az elhunyt nagy tudós élete ós munkássága.Mun­kái államéietünk ber^ndozénók irányvonalául szolgálhatnak. Különösen köz­igazgatási bíráskodásunk érdekelte Concha Győzőt, aki munkáiban megjelölte azokat az .Iveket, amelyeknek a közigazgatási bíráskodásnál érvényesül­nie kaill Nagy koncepciójú munkássága kiterjedt állami életünk minden kö­rére és^ tüzetesen fejtegette alkotmányos életünk minden vonatkozásat.Az igen előkelő közönség nagy £L gyelemmel hallgatta a magas színvonalú em­lékbeszédet és kegyelettel hódolt a nagy tudós emlékezetének, /MOT/Hu. A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA. Ma este volt a "Tizonivolc művész" kiállításának ünnepélyes megnyitása a Nemzeti Szalon helyiségeiben, A kiállításon Igen nagyszámú, előkelő közönség jelent meg, köztük a magyar müvüszeti és társadalmi élet több kiválósága. A kultusz­minisztérium részéről lf j.W la s s 1 c s Gyula báró államtitkár, a művé­szeti ügyek vezetője és T 1 h a m é r Lajos miniszteri tanácsos vett részt a megnyitáson. Az államtltkárt H u b a y Andor, a Nemzeti Szalon igaz­gatója fogadta és vezette végig a kiállítási termekon. Wlassic s Gyula ál­lamtitkár több mint egy óráig Időzött a kiállításon és a legnagyobb elis­merésének adott kifejezlst a látottak felett. /MOT/X.R. MEZŐGAZDASÁG AZ OMGE ÜZEíaSTATE ZTIKAI BIZOTTSÁGA február 28-án, szerdán délben tartja gyűlését, amely alkalommal a nagy érdeklődéssel várt országos mezőgazdasági számtartás statisztikai adatgyűjtés végleges eredményei kerülnek megvita­tásra, /MOT/B, HÍREK ELŐADÁS TISZA ISTVÁN ÉS MAGYARORSZÁG HÁBORÚS FELELŐSSÉGÉRŐL. A Magyar Tör ténelmi Tár aa lat Domanovszky Sándor el­nökletével ülést tartott, amelynek keretében a Ferenc József-intézet kor­mányzója, H o r v á t h Jenő egyetemi tanár a háború kitörésének huszadik évfordulója alkalmából ta rtott rendkívül érdekes előadást, amelyben a ma­gyar kormány 1914, év júliusi magatartását vette vizsgálat alá és Tisza Ist­ván gróf akkori miniszterelnök személyének szerepét Ismertette. Az előadó hangoztatta: tekintettel arra, hogy a trianoni békeszerződés Magyarországot tette részben felelőssé a világháború kitöréséért és ezen az alapon Magyar­ország ellen büntető szankciókat ls alkalmaztak, a magyar nemzetn.k és a ma­gyar államnak egyformán fontos érdeke fűződi): ahhoz, hogy ezt a vádat meg­vizsgálja, y Abban a terjedeÍmesürodalomban - fejtegette az előadó - amely u * külföldön a háborús felelősség" k.'rdésével foglalkozik, cs.k itt-ott találkö­i zunk Magyarországra vonatkozó utalások 1 :; 1 ésjnem is kívánhatjuk azt, hogy , /X he Ivottunk mások a ml ügyeinkkel foglalkozzanak. De nemcsak ebből :.. szem­' pontból szükséges a magyar vonatkozású anyag egybegyűjtése, hanem abból is, mert a ném t, osztrák, francia és angol szakirodalom természetszerűen a ma­f ga szempontjából nézi a háború kitörését és mert magyar szempontból egé­» szen más természetű szempontok lesznek, döntőek . /Folytatá so HWotk* ** r '-/

Next

/
Oldalképek
Tartalom