Magyar Országos Tudósító, 1934. február/3
1934-02-28 [094]
EGY IT LEN PILLÉR TÖKE NÉLK-L NÜGY SZÍNHAZAT E i .LAPÍTOTT, TIZEN ÖT REND* BEI I C > AL AS aRT Mifí Fi L .VI B 0 ?TÖNRE IT, LTiK.. Peri Sándor színházigazgató néhány évvel ezelőtt ugyanabban az időpontban, egyidejűleg négy színházat is alapított a székesfővárosban. Az egyik színház volt ezek közül az óbudai Kisfaludy szinhaz, a másik a Kristály utcai Délibáb, a harmadik a Hermiha-uti Nyári Orfeum, a negyedik a ferézvárosi Rev^szinpad. Dérinek egyetlen fillerayi tökéje sem volt, ennek ellenére a négy színházhoz összesen 42 színészt és színésznőt, 16 titkárt, 8 portást, 4 pénz táró • t és 32 tisztviselőt szerződtetett Ez utóbbiaktól együttvéve I8.000 pengő kauciót ís felvett, amit a saját céljaira használt fel. Tizozcrszámra rendelte meg a plakátokat s végül ezeknek az árával is adós m radt. A színházak közül ogyodül az óbudai Kisfaludy-s zinház működött mintegy nyolc napon keresztül, a másik három müintezot meg sem nyilt. A károsultak feljelentésére Déri Sándort letartóztatták s ügyébon ma Ítélkezett ör.Czcisz Lajos büntetőt örv énysz oki ogyesbiró. A vádlott színigazgató a főtárgyaláson jóhiszeműségével védekezett és azt hangoztatta, hogy a sértettek kivétel nélkül beleegyeztek az óvadékösszeg felhasználásába. A bíróság a védekezést nem fogadta ol es Déri Sándort 15 rendbeli csalás bűntettéért egy és félévi börtönre Ítélte. Az i télét még nem jogerős. /MOT/KY. — VAY KÁZMÉR PERUJITASI aáRLSE A BÜNTETÖTORVÉNYSZÉK ELŐTT. A kir. kúria már régebben ; meghozta jogerős Ítéletét Vay Kázmér ismeretes bür.ügyében, amellyel a volt miniszteri tanácsost egyévi fogházra . ítélte el. Vay körülbelül egy évvel ezelőtt perújításig kérést nyujtota be a kir. törvényszékhez, amelyben olyan ujabb bizonyítékokra hivatkozott, amelvek fötárgyalása során még nem lehettek birtokában és ezzel kapcsolatban kérte több tanú kihallgatását is. Töreky Géza dr. a büntetőtörvényszék elnöke, patay István dr. a büntetőtörvényszék másodelnöke tanácsának osztotta ki az ügyet és a Patay tanácsa ma délre tüzö ct ki ez ügyben tárgyalást. /Folyt. köv./MA. ZU PADOS-MÉSZÁROS ÜGY. /3 . folytatás./ , Mészáros János dr. védekezése után Latkoczy I ;re dr., a fomagánvádlo képviseletében és Micheller István dr. védő szólaltak fel,^ majd pedig a büntető járásbíróság meghozta ítéletet. Eszerint a jársbi roság Mészáros János dr,T t felmentette az ellen: emelt vádak alol. Az indokolás szerint a vádlott a hercegprímásnak , tehát fel lettes hatóságának utasítására járt el, csupán kötelességét teljesítette es ezért bűncselekményt nem követet'.; el. Az ítélet nem jogerős. /MOT/MA. — FELTŰNŐEN DURVA BE SÜLETSÉRTÉSÉRT PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK EGY VICEHAZ MESTER-POETAT. Csépay Józse f büntető járásbiró ma tárgyalta Ványi Mihály segédházfelügyelő ügyét, aki ellen Leire r Lőrinc- háztula jjflonos, a tragikus végei: ért Leirer Amália édesatyja tett feljelentést, feltűnően durva becsületsértés vétség-, cimén. A feljelentés szerint Ványi egy-verset követett el és azt a lakók közöjt terjesztette, amelyben különböző diszita jelzőkkel illette konyéradó gazdáját. A vers a következőképpen hangban nekem egy jo gazdám, kit nagyságosnak titulál a hü bodrogi Mihály sokat mondja hülye szamár nagy marhák és ostobák ha a sir magába^zárná nagy szerencse érné ám a fiatal asszonykát most sir sok sok éjszakén mert üldözi a vén szamár ott bérel egy szobácskát Baross utca 34 szám a félemelet 3-nál vegye elő szávfájás ezt a vén hülye szamárt. fUluly s.k." — . ': •" '/Folyt, köv./MA, .