Magyar Országos Tudósító, 1934. február/2

1934-02-12 [093]

-~ ZU VALUTAÜGY /l.folyta tás,/ Az elnck elrendelte Lukácsnak Politzerrel való szembesítését, mindketten megmaradtak azonban eredeti vallomásaik mellett. Lf. Bónis Ferenc, harmadrendű vádlott kihallgatására került ez­után a sor. '6 is tagadta bűnösségét. Véd^-ekezése szerint Lukácsot mint a Vadászkürt-szálló liftesfiujút ismerte, aki szerelőmunkákat is végzett Mivel abban a házban, ahol 6 lakik, nem volt akkor olyan házmester> ^aki szereléshez értett, megtörtént, hogy egyszer-kétszer áthivatta a szálló­ból Lukácsot, ha a villannyal valami baj történt. A főorvos a leghatá­rozottabban kijelentette, hogy sem angol fontot,, sem mág valutát soha sem Lukácsnak, sem másnak nam adott el, valutával egyáltalában nem üzér­kedett.. Az elnök szembesítette dr. Bónist Lukáccsal, aki viszont kije­lentette, hogy Bónistól két alkalommal száz y illetve 200 angol fontot vásárolt. A főorvos, aki Lukács kijelentését láthatólag rendkívüli fel indulással, összeszorított öklökkel hallgatja, most indulatosan rákia­bál Lukácsra: - Nem., ez nem igazi Horváth elnök figyelmezteti dr. Bónist, hogy őrizze meg nyu­g alma t. - Le kérem., elnök ur, alig tudom magam türtőztetni, elejétől végig valótlanság az., amit oz az ember mond. - De mi oka lenne Lukácsnak,' hogy ön ellen ilyen terhelő valló­in ast tegyen? - Kérem, nekem a Ferenc József-Rakparton házam van, ott egy lakást akart ^ukács'bérbe venni, én azonban annak az illetőnek, aki Lukács nevében érdeklődöttt, azt válaszoltam, hogy ilyen csirkefogónak nem adom bérbe a lakásomat. Lehetséges,, hogy ez visszamondta Lukácsnak és emiatt akar rajtam bosszút állni. Tanúim vannak rá., akik hallották ^ukács kijelentését, hogy el fog engem intézni, - Hát miért tartotta ön csirkefogónak Lukácsot? - Azért, mert különböző eseteket hallottam róla és tudtam azt is, hogy a Vadászkürt szálló "szolgálatából elbocsajtották valami­lyen aranyvé£el ügyéből kifolyólag. Nem akarok aljas indokot koresni a cselekedetében, de talán lehet, hogy pénzt akart ezzel szerezni. - De hiszen Lukács sajátmagát is terheli ezzel a vallomással., oktalanság volna tehát tőle ilyeneket mondani, ha az nem igaz. - Ismétlem, nem tudok konkrétumot mondani, de a jelek arra vallanak, hogy valóban csak "bemártani" akar engem, ahogy azt tanuk előtt kijelentette. Az elnök most Lukacsot kérdezi meg, aki ki jc lenti,- hogy a főorvos a szóbanforgó lakást neki még olcsóbban ki akarta adni., mint egy előzőleg érdeklődőnek. Ö azonban gondolkozott az ajáhlat fölött és amikor újból felkereste Bónist, hogy a lakást valóban kivegye, az már ki volt adva.. Szerinte nem felel meg tehát a valóságnak a főorvos ki­j elöntése, hogy az nem akarta kiadni neki a lakást, Acz elnök kérdésé­re, hogy volt-e valamilyen üzleti viszonyban Lukáccsal és hogy igaz-e az, hogy ingyen csinálta meg Lukácsnak a fogát, dr. Bónis kijelentette, hogy ez utóbbi megfelel a valóságnak, de ő már máskor is ingyen ségitsé~ gére volt szegény embereknek és megcsinálta fogaikat, ha hozzája fordul­tak.. Végül előadta a főorvos., hogy nem felel meg a valóságnak az a be­állítás sem, mint hogy ha neki állandóan külföldi páciensei volnának és azok valutával fizetnének.. Mindössze egy angol embert kezelt egy al­kalommal és az is pengővel fizetett, Klar Ferenc és Reiter Ferenc vádlottak szintén tagadták azt,, hogy valutamanipulációkban résztvettek volna., A törvényszék ezután a tanuk kihallgatását kezdte meg. El­sőknek az ez ügyben eljárt detektivek számoltak be a nyomozás eredmé­nyéről és fentartották a jelentéseikben foglaltakat. /Ma.,/ Tóth Ferenc, Bónis dr. inasa, vallotta, hogy egy izbén fent volt Politzer Vilmos és kereste Lukácsot, azután eltávozott. Előadása szerint Lukács kezeltette fogát a főorvossal, s ezért járt föl. /Sy./ A Vadászkürt szálló egyik volt főpincére arról vallott,hegy Lukács a szállodából ismerhette Bónis főorvost, aki állandóan oda járt étkezni.. Több jelentéktelen tanúvallomás hangzott el, majd Mondl L^pót, a szálloda volt főportása vallott. /Folyt.köv./ P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom