Magyar Országos Tudósító, 1934. február/1

1934-02-05 [092]

LÍAGflÉR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat , Negyedik k i a d á sal Budapest, 1934. február 5... ,-, XVI. évfolyam,. 28.- szám, EGYHÁZI HÍREK REFORMÁTUS TEOLÓGIAI TANÁROK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA, Debrecenből jelen­tik, hogy ott, t 'iklsza István-Tudományegyetem református hittudományi karánál: rendezésében k-t napos ertekezletet tartót talc a budapesti, pápai, "sárospataki, kolozsvári, losonci es debreceni teológiák tanárai mintegy hu-sa*:. A megnyi­tóülésen résztvett Balt a z á r Dezső dr.- tiszántúli püspök, az Egyete­mes Konvent és Országos Zsinat lelkészi elnöke is, akit.a konferencia elnöke: Káli a y Kálmán dr, egyetemi professzor meleg és tiszteletteljes szavak-' kai köszöntött. Baltazár püspök válaszolt ezután, szeretetéről ós odaadó ér­deklődéséről biztosította a tanár gyűlést, majd 0 s i k e s z Sándor, -az ezidei debreceni dékán beszélt. Behatóim megtárgyalták a magyar református exegotikei tudomány , rendszeres teológia, általános vallástudomány, egyház­történelem js <••. gyakorlati teológia helyzetképét es legközelebbi feladatait, s ez utóbbiak Kapcsán kimondották elsőrendű szükségletképp a bibliai kom­mentár, továbbá kompendiumok kiadását, magyar református bibliográfia és repertórium kászitését, s gyakorlati folyóirat szerkesztését, -Az egyes tudo­mány ág ak referensei i o n g r á c z József dr,, T a- v a s z y Sándor dr,, V a s ••. d y Béla dr,, .Révész Imre dr. ósCsikesz Sándor voltak. A második iv-pon a magyar református lelkészképzés ötjfésztendőre való kiter­jesztésének módozatairól és lehetőségeiről targyaltak, K o v á t s J, Istvar dr, előadásában, s a megállapodást az Egyetemes Konventhez terjesztik fel. Ezzel a tárggyal kapcsolatban kimondotta a konferencia azt is, hogy a Biblic és a szimbolikus -könyvek ismeretet az eddiginél nagyobb mért ékben kivé. nj a ne,; a teológusoktól, A konferencia tagjai V a r g a Zsigmond dr, rektornak, . 0 s i k & s z Sándor dekámnak, a kollégiumnak és az egyházkerületnek,) voltak szívesen látott vendégei, s r-'szletesen tájékozódtak a. debreceni egye­tem időszerű kérdéseibon is, /l-.ÍOT/F. —REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI J&ÁZ íiEGNYITÁSiv, Tegnap,vasárnap délelőtt nyitották meg aX.icrül ti :. on.gr ár, z-uton i református gyülekezeti házat, s ez alkalom­ból H a. tóik a j Kázmér kőbány i lelkész,törvényhatóoági 1 izottsági tag - 3 tartott istentiszceletet,/.MOT/.F. F C V Á R 0 S A FŐVÁROS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAP CTA JANUÁR MÁSODIK FELÉBEN, Lr. 0 s o r ­d á s Elemér tieztifőorvos ma hozta nyilvánosságra január második felére szóló kimutatását a fertőző megbetegedések állásáról. Az előző félhónaphoz viszonyítva alig mutatkozik valami változás, mert mlg január első felében 586 fertőző megbetegeJós volt, addig a hónap második felében 588 fordult ele Jelentősebb mértékben csokként a bárányhimlő, ahol 39-el kevesebb megbetege­dés volt, emelkedett azonban a többi betegség, de többnyire jelentéktelen mértékben, Bete ségfajok szerint a megoszlás a következő volt: hastífusz 10, kanyaró 73, vörheny 192, szamárhurut 20, diftérla 104, szövődményes influen­za 3, gyermekágyi láz 4, bárányhimlő 175, trachoma 5, 'gyermekbénulás 2. Na­gyobb emelkedés a kanyarénál volt 10, a szamárhurutnál 7 és a diftériánál 20 esettel. A fertőzőbetegségben elhaltak száma 10 volt, ezenkívül meghalt, a főváros járványkórházában 3 vidékről beszállított beteg is. /MCT/H A CSENDŐRSÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI: —-H^LÁLCSVÉGÜ LAKODALOM. Farmos községben az egyik ottani gazda lakásán lakodalmat tartottak. Éjfél után 1-2 óra között Terek Károly kovácsse­géd és V a r g a Béla földműves, lakodalmi vendégek vitába elegyedtek, • Az összeszólalkozás hevében Torék kovácssegéd előrántotta pisztolyát és Varga Bélát keresztüllőtte. Az életveszélyesen sérült Vargát hazaszállítottál".: ahol még aznap délután meghalt.. A beismerésben lévő Téréket a csendőrség el­fogta és a bűnjellel együtt átadta a pestvidéki kir. ügyeszségnek,/MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom