Magyar Országos Tudósító, 1934. február/1
1934-02-08 [092]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ * 3. törvényszéki kiadás. Budapest, 1934. február 5, --- HAMIS TANÚVALLOMÁSRA AKARTA RÁBÍRNI MUNKÁST 'RS A IT: KÍ THÓNAPI F CGH. 2 RA ITLLTJ. K» Két évvel ezelőtt tüz ütött ki a Selyem és Syapjuarugyér Váci-uti telepén leégett a gyár berendezésének legnagyobb része és hosszú ideig szünetelt az üzem, K gyár már régebben biztosította az épületet és berendezést az Adria biztosító társaságnál, amely a megállapodás szerint tüz esetén köteles megtériteni azt a kárt is, amely a munka szüneteléséből folyóan keletkezik. A gyár egyik elbocsajtott alkalmazottja feljelentette a gyer vezetőséget, hogy a tisztviselők szándékosan rongálták a gépeket, hogy ily módon húzzák a munka megkezdését és a biztosito kénytelen legyen nr gyobb összeget fizetni. Meg is indult a bűnvádi eljárás, .mely azonban megszűnte téssel végződött, mert megállapították, hogy alaptalanok a vadak, az elbocsajtott munkás: Frisch László bosszúból tett feljelentést és többeket rá is ;ácart birni a munkasok közül arra, hogy vallj anak terhelőén a gyar ellen. Az ügyészség a gyár panasza alapján Frisch László ellen hamis tanuzásra való rabirás miatt vádat emelt s ma került az ügy a büntetőtörvényszék elé, amely Marton Sándor dr. elnöklésével targyalta az ügyet I Schwartz László tagadta bűnösségét, de a kihallgatott tanuk ellene vallottak* J?z«Afcaia Kertész Pál a gyár képviseletében tett tanúvallomást s elmondta az ügy előzményeit. Az egyik tanú azt vallotta, hogy Frisch azzal biztatta a hamis tanúvallomásra, hcgy"a biztositónál ezer pengő nem játszik s zerepet [' Schirilla György dr *, a gyár jogi képv is élője bejelentette a magánjogi igényt, majd Lindmayer Béla dr . ügy ész jégi alelnök tartotta meg vádbeszédét. A biróság végül is bűnösnek mondotta ki Frisch Lászlót a vádszerinti cselekményben s kéthénapi fogházbüntetésre itélte* Az itélet nem jogerős. /MOT/ Sy* --- BÖRTÖNBÜNTET-.SRE ÍTÉLTÜK A " CSODAHÁZ" ALAPÍTÓJÁT, A mult évben Schwartz Fekete Jenő artistaügynök a Rákóczi-uton megszűnt Tabarin mulató helyén "Csodaház" néven uj mulatót nyitott. A helyiségeket az artistaügynök átépíttette, magyar, francia, olasz faluk díszleteit álittatta fel az egyes szobákban és nagy apparátussal kezdte meg a mulató szervezését* A munkálatokhoz azonban nem volt elég pénze, különböző kölcsönöket vett föl és a kölcsön ellaiében állast igérti A mulató azonban rövid idő múlva megbukott és többen följelentést tettek Schwartz Fekete Jenő ellen. A királyi ügyészség tizennyolc rendbeli csalás büntette cimén vádat emelt az artistaügynök ellen, akinek bűnügyét ma tárgyalta a büntetőtörvényszéken Tóth Béla dr. egyesbiro* Schwartz Fekete Jenő, akit annakidején le is tartoztattak, tagadta bűnösségét. Azt hangoztatta, hogy a mulató azért bukott meg, mert a varietéengedélyt későn kapta, addig csak vendéglői engedélye volt. Még a vállalkozás összeomlása előtt többekkel tárgyalt a variété átadásáról, akadt is vevő, de mielőtt az üzlet perfektuálédott volna, feljelentést tettek ellene és a vásárlóként jelentkezett s zanély a botrány után nem volt hajlandó a varietét átvenni. A törvényszék több tanút hallgatott ki és a Sertettek vallomásából kiderült, hogy összesen 12ooo pengő kárt szenvedtek. A perbeszédek elhangzása, után a törvényszék Schwartz Fekete Jenőt csalás bün tettéért egyévi es kéthénapi börtönbüntetésre itélte* Az itélet nem jogerős. /MOT/ P.