Magyar Országos Tudósító, 1934. január/3

1934-01-29 [091]

Kézirat Első kiad ás. Buaapest, 1934. január 29, XVI. évfolyam, 23, szám. A HABI KÖZGYŰLÉSE, A Magánalkalmazottak Biztosit" Intézete /MABI/ vasárnap dél­előtt uj rendelőintézetének csarnokában tartotta meg negyedik evi rendes közgyűlését. A közgyülésön a belügyminisztériumot lengyel Ervin dr. minisz­teri tanácsos képviselte, a társintézmény, az ÜTI részéről ott volt Horváth István alelnök, továbbá \7eis István vezérigazgató és Hindy Zoltán dr. igaz­gató, A közgyűlés előtt kegyeletes ünnep keretében lelepleztek Bartha Gá­bor dr.-nak, a MABI elhunyt sebeszfőorvosának mellszobrát, az ünnepi beszé­det Zalán István miniszteri tanácsos, igazgató mondotta,- Bartha Gáb>,r orvosi es taaományos erdemeit pedig V á 1 y i Ernő dr. egészségügyi főta­nácsos, az intézet orvostanácsának elnöke méltatta. A közgyűlést Z s e m b e r y István elnök nyitotta meg, aki örömének adott kifejezést, hogy az intézet immár a saját hajlékában tartot­ta meg gyűléseit. Ezt aöv atőon Z a 1 á n István igazgató terjesztette elő évi jelentését, amelynek során kitér: az elmúlt év kiemelkedőbe mozzanatai­ra, majd bemutatta az 1932 1 óvi zárosa-.- mudást és az 1954. evi költségelő­irányzatot, E tárgy körül élénk vita indult meg, amelyben számosan reszt­vettek , D e u t s c h Jenő a szociális biztositás kereteiuek tági­tását,- Kertész Miklós pee.ig ez önkora ^.nyzat hatáskörének bevitését követelte. E r a h w i r t h Mátyás takarékosságot es óvatosságot ajánlott; U 1 1 m a n a István viszont arra mutatott rá, hogy a költségelőirányzat reális, s íg T aggodalomra nincsen ok a VJ i e s n e r Sándor az orvosi kér­dés megoldásai ajánlotta a vezetőség figyelmébe; Csel én yi iái pe­dig azt kifcy. aE-i, hogy a kormányzat ner. teljesiti az öregségi biztosítás­sal kapcsolatban törvényben előirt kötelezettségét. A többi szónok általá­nosságban ugyancsak elengedhetetlenül szükségesnek itélto a csorbítatlan ön­kormányzat miael szélesebb és minél sürgősebb kiépitésót, A közgyűlés ezután általánosságban elfogadta a zárószám­adást és a költségelőirányzatot, az igazgatóság javaslatai alapján. Végül több inditvány letárgyalására került sor, amelyekhez többen szóltak nozzá. Az indítványokat és javaslatokat a közgyűlés az igazgatóság állásfoglalásá­nak megfelelően részint elfogadta, részint az elnöki, illetve igazgatói­tanács elé utalta. A közgyűlés a koradélueáni órákban Zalán István igaz­gató rövid záróbeszédével fejeződött be, majd ezután a közgyűlési tagok meg tok in 1-, ették az uj rendelőintézet, valamint a kórház különböző helyi­ségeit, / lOT/Ky A LUGYAR ÍÍJLIZ-JJTI IRODALMI Ti\h' .Syo v i sár nap délelőtt Kornál Ist­ván elnöklésével ülést tartott. Az ülésen elhatározták, hogy Attila timra­léptének ezerötszázé ''á a jövő évben az összes irodalmi és kul­túregyesület ek bevonásával megünneplik. V i r a á g Béla "Östuráni kapcso­latok' óimmal tanulmányt olvasott föl, amelybon az ősbabiloni, etruszk, tatár, japán, stb. turáni népekkel vaíó ••••okonságunkról beszélt. Ádám Éva verseket olvasott fel, V é g h Aranka elszavalta Kornai István "Az ár­nyék" cimü versét és végül T a m ... s ürnö elbeszélését mutatta be. /LOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom