Magyar Országos Tudósító, 1934. január/2

1934-01-16 [090]

Hl R E K —-MIÉRT NEM JÁRULT HOZZÁ A KÖZMUNKATANÁCS A RUDAS-FÜRDŐ ÁTÉPÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS DUNAPARTI TERVEKHEZ. A fővárosi Közmunkák Tanácsa tegnap Rakovszky Iván dr, elnökletével teljes ülést tartottig amelyen a Rudas-fürdő átépítésének tervei is szóbakerültek. A tervek szerint a Rudas­fürdő átépítésének keretében a Dunapart felé H, közterületbe - járdába - . . benyúló széles árkádok építését vették tervbe, amivel itt az amugyis szük-. •'• közlekedési területet elfoglalnák és a gyalogforgalmat majdnem lehetetlenné tennék. Ehhez az engedélyhez hozzájárul még az is, hogy a Rudas-fürdő mai ópüi létének mély fekvésű földszinti helyiségeit az árkádok még jobban elsötétí­tenék. Ezeknek a megállapításoknak alapján a tanács a rakpartén, mint fS forgalmi uton az árkádos építéshez nem járulhatott hozzá annál kevésbé, mert a létesítendő gyógyszállódéhoz természetesen hozzájáró utat kell épí­teni a Gellért-fürdő felől ós ez csak ugy lehetséges, ha a mai forgalmi leA hetoségek érintetlenül hagyatnak. A villamosközlekedés amugyis a hegyhez van szorítva ugy, hogy autóközlekedésre, amely pedig^| n szállódával kapcsolatban, nélkülözhetetlen, alig jutna hely, ami a forgalorqpv&lóságos veszedelmet je­lent ener A fővárosi közmunkák tanácsa foglalkozott azzal a fővárosi tervezettel is, amely a felső rakpartot a forgalom alől el akarja vonni, parkká akarja kiképezni és a forgalmat az alsó rakpartra akarja terelni, Megállapította az előbbieken kívül a közmunkák tanácsa, hogy az alsó rakpart 220 méter hosszúságban csak 2,2-4 méter széles, s azonkívül tapasztalati tény, hogy az alsó rakpartot az árviz el szokta önteni. Az alsó rakpart te­hát rendszeres forgalmi útnak egyáltalában nem alkalmas, sőt veszélyes és a . forgalom lebonyolítása ott lehetetlen. Ezért a tanács már eleve értesiti a fővárost, hogy a Ferenc József-hid és Erzsébet híd között tervezett ehhez a megoldáshoz forgalombiztonsági szempontból a hozzájárulását nem adhatja meg. /MOT/0. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA II. osztálya január 22.-én, hétfőn délután 5 órakor felolvasóülést tart, amelyen A 1 f ö 1 d y András l.t, f, Az avarok nemzetisége" cimmel ad elő./MOT/B, -—A BELVÁROS POLGÁRSÁGA AZ UJ FŐVÁROSI TÖRVÉNYRŐL. A Belvárosi Polgári Kör he társasvacsoráján dr. H é d e r Lajos kormány főtanácsos, fővárosi bizottsági • tag megemlékezett gróf Bethlen Istvánnak a szellemi együttműködés budapesti kongresszusán tartott előadásáról, emely megnyilatkozásaiban és formájában . mestermüve volt a politikai tanulmányoknak éspíessze túlhaladta az utóbbi évek­ben elhangzott politikai szónoklatokat és Írásműveket. Ezután az ujfóvárosi törvény tervezetével foglalkozott, amellyel kapcsolatban a BolvárogBolgár­ságának az a.jogog^lvánsága, hogy értelmiségének és tehervlseléséneK, valamint hagyományosból lt lkai jelentőségének megfelelő képviselethez jusao n a Város­házán és a parlamentben ls. Dr. B ó n 1 s Ferenc főorvos és csapi dr. Som* mer József köszönte meg Héder Lajos érdeke fejtegetéseit./ MOT/B. -—BEIRATKOZÁSA KÖZGAZDASÁGI EGYETEMES. Többek érdeklődésére közli a dékáni hivatal, hogy a közgazdaságtudományi karon a második félévi beiratkozások renc ben folynak, sőt a beiratkozok száma nagyobb, mint a mult tanév ugyanezen idő­pontjában. Értesíti a közgazdasági egyetem dékáni hivatala az érdeklődőket ar­ról ls, hogy a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel az arra jogosult és érdemes hallgatók részére a tandíjnak részletben való fizetésére vonatko­( zó kedvezményt a most folyó beiratkozásoknál is engedélyezi./ MGT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom