Magyar Országos Tudósító, 1933. december/1

1933-12-02 [088]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat / Tizennyolcadik kiadás* Budapest, 1933. üetembcr 2. // XV. évfolyam, 274. szám. /A RADIó NAGYADÓ ÜNNE PÉLYES FELAVATÁSA. F o 1 ; T t a t ás 1./ Mielőtt az óramutató 9-re ért volna, Gömbös Gyula miniszterel­nök, Fabiriyl és Hóman miniszterek, Wünschor Frigyes, Hávol Béla, báró Sza­1 iy Gábor, Antal István, Hlatky Endre és Gecsö Sándorné, a szolgálatban lévő bemondó bevonultak a kis-studióba, ahol néhány pillanat múlva megkez­dődött a közvetítés. A felolvasó -sztalnál jlsőnok G ö m b ö d\ Gyula mi­niszterelnök foglalt helyet és kikészítette maga elé beszédét, A ncgfigyc­lőholyiség ablakából figyelték a többi jelenlévők és az újságírók a köz­vetítés megkezdését. .A megflgyolőhclyl3égbon G y a r m a t h y Sándor ren­dező ügyelt fel arra, hogy minden rendben menjen és telefonon adta tovább megfigyoléseit a Rádió technikai osztályának a közvetítésről, ;• f ' " Egyperccel múlott kilenc óra, amikor a nagyadót be­kapcsolták, .Az egyetemi templom harangszava zúgott fel legelőször a fiádió­ban, majd a nagystudióból a Budai Dalárda tagjai az Isten áldd meg a ma­gyar-t énekelték'el. Ezután G e c s ő Sándorné bevezető konferansza'kö­vetkezett magyar, német francia és angol nyelven.-A bevezető szavak mél­tatták a rádió-ünnepélynek a jelentőségét, majd Gccső Sándorné bejelen­tőt te, .ghogy G ö m b ö s Gyula miniszterelnök megkezdi ünnepi avató be­szédét , .Gongütés következett és felhangzott a rádióban a miniszterelnök szava a:Magyar Sestvéreim... Negyed 10 óra volt,.amikor a minisz J . - rolnök megkezdte a beszé­dét és Pa b Íny 1 Tihamér kereskedelemügyi miniszter, majd pedig Ho­rn a n Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter foglaltak helyet c. felol­vasó asztalnál • Következett bárö S z a 1 a y Gábor beszéde magyar, német, francia, angol és olasz n v olvon. Végül H á v e 1 Béla Ugyancsak ötnyol­ven elmondott beszédében átvette az uj nagyadó állomást. Körülbelül fél 10-ro értök véget a beszédek és mintegy tizpercöel az előirt idő. előtt kez­dődött r.cg a stúdióból a rádió dlozhahgversonye• .A miniszterelnök, a kor­mány tagjai, a kíséretükben•lévő urak,a Magyar Távirati Iroda és a Rádió vezetői okkor a tanácsterembe vonultak és onnan hallgatták végig a dísz­hangversenyt' és : Gyula deák "Meditáció" cimü vers éhek előadását. Gömbös Gyula miniszterelnök és a kormány tagjai tIzóra után : ávoztak a Rádió épületéből. /i.IOT/X-R. DANZIG izS AZ ÜGYNEVEZETT LENGYEL KORRIDOR. A Magyar Egyetemi és &Fo-' iskolai Hallgatók Lengyolbarát Egyesületének Balt 1-osztálya dov mber 4­én, hétfőn délután hatórakor a Magyar Nemzeti Szövetség disztermébon /Géza utca 4./ ülést tart, amelyen dr. S c h n c 1 d t Ottó "Danzig ós az úgynevezett lengyel korridor" cimmel tart előadást. Érdeklődőket szí­vesen látnak. Belépődíj nincs. /MOT/B A BUDAPESTI POLIKLINIKAI EGYESÜLET december 8-án délelőtt 11 órakor az • egyesület székházában /VII. Szövetség utca 14-16./ tartja ötvenedik jubi­láris $vl . közgyűlésit . A közgyülsen megj .lenik József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony is, /MOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom