Magyar Országos Tudósító, 1933. december/1
1933-12-07 [088]
ILiCrYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍT ó Kézirat. Tizennegyedik kiad á s. Budapest, 1935. docombor 7. ^ XV. évfolyam 278.szám. EGYHÁZI HÍREK i , ivL.GóCS KAROLY BÁNYxiKER JLETI KÖZPONTI LELKÉSZ tártja a Deák-téri L u thorSzövatség holnapi, p énteki adventi előadását, a Deák-téri leánygimnázium disz termében, este félhét órai kezdettel, "Luther tanitásá"-ról. /íviOT/F. • H ÍR. e ' K Tx.NÁRI KÖZGYŰLÉS. ti Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesülete csütörtökön tartotté negyvenedik jubiláris közgyűlés 't dr. D e n g 1 ^jános egyetemi tanár elnökletével, aki mognyitóbesz jdébcn ezekre t z eredn ínyekre mu tátott rá, i melyeket rz egyesület a középfokú oktatás terén elért, majd vázolt? rz okrt a feladatokat, amelyeket aZ iskolának meg kell oldania ,hogy P mostani súlyos időkben is megfelelhessen rendeltetésének. Hangsúlyozta, hogy a történelmi tapasztalatok szerint é szakoktatás sikeresen csak szakiskolában történhet, éppen ezért azóK a törekvések, amelyek a szakoktstást más iskola-fajjal akarják szerves kapcsolatba hezni, meddők 5s megvalósíthatatlanok. A nr gy lelkesedéssel fogadott elnöki beszéd után rz elnök üdvözölte a megjelent hivatalos képviseleteket: dr. Greszler Jenő miniszteri tanácsot, aki a kultuszminisztert képviselte, dr. Inotay Lászl4 ipr roktabási főigazgatót, mint a kereskedelemügyi minisztérium képviselőjét, dr .Hegedűs Sándort, a főváros képviselőjét. A főtitkári jelentést dr. Heinrich János terjesztette ,-lő, ma jd az egyesület uj tisztikírt választott, Elnöknek ismét egyhangú lelkesed5ssel Dengl János dr. egyetemi tanárt választották meg, társelnök lett Margócsy Smil., z lelnökök: Ba nkó Le jós. Hajnóczy Iván, Simon Sándor és Vincze Frigyes, főtitkár Heinrich János, főjegyző Seyfert Ottó, pénztáros Nrgeí Ede, titkár Csongor Rezső, szerkesztő Borotvás Nagy Sándor, szakosztályi elnökök Békáts István, Lautenburg István, ' „ • N^árády József, Híves A, Gergely és Száhlonder Lajos, -Választottak ozenkivül ötven fővárosi és ötven vidéki választmányi taget . A közgyűlés keretében szakelőadást tartottak dr. Rrith Tivadar, dr. Luekhaub Gyula, dr. Berenkey Lajos, dr. F. Beda István, pásztor József és Kemény János. /MCT/Vr ---ÉRDEKES MŰVÉSZ I BÁBSZÍNHÁZ -.ELŐADÁS AZ IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT KARÁCSONYI KIÁLLÍT ASÁn. A kiváló magyar bábját ík-torvező, B ü k y Béla festőművész ez Iparművészeti Társulat karácsonyi kiáll itúsa számára külön bábjátékot készített az "Egyszer egy királyfi..." cimü vers nyomán. A bábjáték bemutató előadása december 13-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesz a m.kir. Technológiai és An"árvizsgáló Intézet /VIII, József körút 6./ előadótermében. Ez a kedves és szép előadás nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is pompásan ..1 tudja szórakoztatni. Belépődíj 20 fillér, mig e karácsonyi kiállítás megtekintése díjtalan. /MOT/ 7r ÉSZAKKELETI Mi'.GYAR»RSZá3, ŐSLAKÓI címmel tart előadást F'terffy Lajos locaqjbor 1-4-éa, délután 6 órakor a Felvidéki Egyesületek Szövetséginek előadássorozata keretében /V. Géza utca 4./, Az előadásra a szövetség ezivesen várja tagjait és az érdeklődő közönséget. /MOT/B A CSEÍlJŐRSÉGI HÍRKÖZPONT- KÖZLEMÉNYE HAZASZÁLL 11 JftK A GSÓTI TÁBORBAN MEGHALT OLASZ HADIFOGLYfK TETEMEIT .. A világháború alatt ''s csőt i hadifogoly-táborban elhalt 2$3 olasz hadifogoly földi maradvány? it az ottani temetőből egy Olaszországból érkezett blZ-Qttság A közremüköd és ével exhumálták és Budapestre .sz állit ották,S. . az elhalt, olasz katonák porait egy későbbi időpontban hazájukba szállítják el ./MOT/ n