Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1

1933-11-06 [087]

Budapest, 1953. november 6. XV. évfolyam, 251* szám, FŐVÁROS ^'-^ <"fl AZ EGYSÉGES KÖZSÉGI POLGÁRI PÁRT ÉRTEKEZLETE. Az asEgységes Községi Polgári Párt hétfőn este K o z m a Jenő elnökletével értekezletet tar­tott. Kozma Jenő napirend ..-lőtt tájékoztatta az értekezletet a politikai h lyzetrőlés bejelenté;te, hogy a Nemzeti Egység Pártjának budapesti zászlobonfeé nagygyűlése vasárnap, november 12-én délután lesz a Tattorsal­bí n és ann k ;gy étlen szónoka G ö m b ö o Gyula miniszterelnök lesz. A párt szervezőt JÍJ képviselői és törvényhatósági bizottsági tagjai a nagy­gyűlésen testületileg v.-sznek részt* Az 193 4. évi fővárosi költségvetést vitatta meg szután az értekezlet. K o z m a Jenő ismertette a törvényhatósági tanács általá­nos vitája alatt kialakult felfogást, majd vita következett- amelynek során számos indítván:­7 hangzott el. Szab ó Sándor dr. azt javasolta, hogy tekintettel az 1935. évi Rákóczi-ünnepségekrOj már most gondoskod­janak a költségvetésben a fsléllitindo II, Rákóozi Ferenc-szoboralap do­tálásáról, N é m 3 t h Béla hangoztatta, hogy az útépítési és csatorná­zási 111 tékek elviselhetetlen terheket rónak a ház tula jd ónos okra * W o 1 ­1 i s c h Andor akcivebb .elekpolitikát sürgetett, Árvátfc Ivi Nagy István a piaci és vásárcsarnoki hely pénzek rovizi°ját kívánta. A hátralé­kos árusokkal szemben emberségesebb bánásmódot kivan. 3 t u d inka Béla a köztisztviselők helyzetét cetté szóvá. N é m c t Béla ujabb felszólalásában az elektromos trrif areviziót sürgitte, majd azt állítot­ta, hogy a főváros bécsi idegenforgalmi irodájának működésével egyes bu­dapesti szállodái: nincsenek megelégedve* K o z m a Jenő itt mígjegyezte, hogy ennek éppen az Ilink-zöjéröl van tudomása, r szállód ás de igen nagy 1 ís méréssel nyilatkoznak az iroda működéséről. H o ó r T e m p is Mó-. ric hibáztatja, hogy a Beszkárt és az Autóbusz szerves egyesítése még min dig nem történt meg. Az autóbusz ujitási alapját még mindig nem adták át a B szkárt kezelésébe. Sürgette :.z üzemi gyakornoki állások megszervezé­sé.;. Az üzem khez legalább száz gyakornokot kellene felvonni* Ez nem je­'ntene husz-hnszonö tozer p ngő évi teher né 1 a fővárosnak ;öbb;:t # de sok érték e f le tol mérnök exiaz t -ne iáj át biztosítaná. Az értekezletet társasvacsora köretté, amelyen sokan vettek részt a Fok ári Egység Klubjának tagjai körül is. Ott voltak :öbbek kö­zök; z ért. .JZI.J illetve a vacsorán: Kozma Jonő, Dési Géza, Schouer Róbert és Payr ix ugo országgyűlési képviselők, Pap József és Glücksthal Samu fslsöh zi tagok, Harrer Ferenc, Anüréka Károly, Piazza Győző, f Orova Zsigmond, V/ellioch Andor, Pompéry Elemér, korner Gyula, Szabó Sán­dor, Erösdy Sándor és Morvay Zsigmond ny. főispánok, Hoór Tempis '.Mór mű­egyetemi professzor, Csorna Kálmán árvaszéki elnök, Szécsy Ernő tisztifőor­vosholy at ;-- c ás még sokan mások. /k'OT/D EGYSÉGES ZÁRÓRA LESZ AZ ÉLELMI 3 ZERÜ Z LET EK SZAMARA. A főváros közélelme­zési bizottsága U s c t t y Béla dr • elnöki .táv el hé .; főn délután ülést tartó;t. Az érdekeltségek, igy a mészárosip:rtestül' t kérelme alapján az ügyosztály javasol hogy a csarnokok és piac okol: záróráját a városban lévő éle Imi szerüzlet ok zárórájával egyöntetűen állapi ;sák mag, A bizottság m egállá pitotta, hogy ez a kérelem az élelmiszeripar és kereskedelem minden ré • agében rokonszenves és srrevaló tdc intettel elhatározta, hogy javasla­tot terjeszt a polgármester elé oly ért elembon, . Írjon fel a kereskedelmi m: ni sztárhoz, hogy a fővárosban az élelmisz trüzle tek záróráját a csarnokok és piacok zárórájához hasonlóan ugy állapítsa meg, hogy a téli időszak­ban, november 1-től február végéig este hétórakor legyen a záróra, szomba­ton padig este nyolcórakor, A nyári idő alatt egy órával később, a ste nyolc­kor, áll ..tv e szombaton kilenc órakor zárják a csarnokokat és az élelmiszer­üzleteket. Falkérte a bizottság a polgármestert arr. is, hogy a kerületi csarnokok reggeli nyitási Idejét félhét órában állapítsa meg. Kisebb ügyök után az é' cl mi cikkek termelői és fogyasztói ára között mutatkozó különb sé- • gek oka ir°l készített polgármester 1 ..lőtér jesztést vette részletes tárgyalás a.á a bizottság és felkérte a polgármestert,intézzen a főváros sürgős fel­{A iratot f kormányhoz t bolrtte megszüntetése iránt és tegyen lépéseket a ieg­y\ fon-os.. bb élelmiszerek fogyasztási és forgalmiadójának m. gs zünto té se és a |f ,ojforga!om sz: baddáté ;ele érdekéban.A korházak, szegényházak, inaégak­»fi cio kenyérfogyasztása után bolot taj árulék-ví ssza , éri tést kér - fuvaros a kor­v mánytol. /I.:OT/D - |

Next

/
Oldalképek
Tartalom