Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1
1933-11-03 [087]
— - ZU THALLoCZY TÁRSASÁG PERE /l.folytatás./ Valamennyien tagadták bűnösségüket és azzal védckeztek,hogy ők,nint a Thallóczy Társaság tagjai, kötelességüknek tar tották azonosítani magukat Horánszkyval, Thallóczy emlékének megvédése érdekében. Gálócsyt egyébként személyébon sérteni nem akarták. Közben a járásbirc ismételten felvetette a kérdést, hog/ nem lehetne-e ezt az ügyet békésen elintézni. Hindy Zoltán dr. és védő tár sai védenceik nevében kijelentették, hogy a vádlottak a Horánszky nyil^atkozaoában sértésnek tartott kifejezésekkel nem azonofeit^ák magukat. Tokintettel arra, .hogy a vádlottak közül többen nem jelentek meg, Esze Ferenc dr.-nak, Gálócsy jogflképviselő jenek i nditvány ára a j árá3biró a tárg-alást elnapolta, újra idézi a meg n om jelent vádlottakat is és az uj tárgyaláson felszélit ja őket, hogy hajlandók-e a maguk részéről is hasonló nyilatkozatot tenni. Ez ese tben minden valószínűség szerint békésen intéződik el a monstre becs űLetsértési ügy.'/MOT/MA. •••KÉTHETI FOGHÁZRA ITELTEK PÁSZTKY JÁNOS MBGRAGALMAZoJAT.. A büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa ma folytatta a bizonyítást Guttmann Gálos György Sajtóperében, aki az egyik he tilanmánriusi számában a rokkantak fagylaltárusitásóval kapcsolatban azt irta, hogy Pászthy János műszaki tanácsos, fővárosi bizottsági tag állítólag kijárásra vállalkozott s mint a fagy la lt árus ok szövetkezetének elnöke egyeseket kedvezésben részesített.. Felhatalmazásra hivatalból üldözendő sajtórágalmazás cimén indult meg az eljárás a cikkíró ellen, aki kérte a valóság bizonyítását, mit a törvényszék el is rendelt. Kihallgatták a tanuk sorában a panaszttévő Pászthy Jánost is, aki azt adta elő, h ogy sohasem foglalkozott semmiféle-kijárással és előnyben sem részesített -senkit. Ma folytatta a törvényszék a valóság bizonyítását, majd a perbeszédek után bűnösnek mondotta ki Guttmann Gálos Györgyöt sajtórágalmazr's vétségében,, .- . ,•»*«*. * v v *. és'kétheti fogházbüntetésre itélte. Az indokolás szerint a tanuk nem igazolták, hogy Pászthy János megtévesztette volna a rokkantakat s azt sem, hogy le pen gók ellenében a főv ki akarta volna eszközölni a fagyla1tkoesik átvételét. Az elitélt fellebbeaötí4 /teOT/SÍ. A RICHTER-FÉLE VÁLTÓ .HAMISÍTÁSÁNAK BŰNÜGYÉBEN AZ ÍTÉLŐTÁBLA ELRENDELTE A BIZONYÍTÁS ÚJRAFELVÉTELÉT ÉS A VÁDLOTTAKAT SZABADLÁBRA HEItfEZTE. Nagy feltűnést keltett annakidején az a váltóhamisitási bűnügy, amelynek középpontjában Szobotka Pál harmincéves magántisztviselő állt. A királyi ügyészség Szobotka Pált, továbbá Unger György huszonhétéves íi ügynököt magánokirathamisitás, valamint csalás bűntettével vádolta rne, , de vádat emelt Rácz Zoltán harmincnégyévos kereskedő ellen is magánokirathamisitás miattr A meghamisított huszonnyolcezer pengős Richtt :• féle váltó körül támadt bűnügyet fellebbezés folytál ma tárgyalta a budapesti királyi ítélőtábla Hármath Jenő táblai tanácselnök elnökletével . Néhány évvel ezelőtt Rácz Zoltán megjelent Richter Gedeon vegyészeti gyárosnál és bemutatott egy huszonnyolcezer pengőről kiállított váltót, amelyen a gyáros neve szerepelt. Richter Gedeon a váltó kifizetését megtagadta, öert a váltón szereplő aláirás hamis volt. Ezt a váltót Rácz Zoltán, aki az elfogadványt Szobotka Páltól és Unger Györgytől kapta, peresítette. A hamis váltó miatt a királyi ügyészség mindhármuk ellen vádat emelt, de Szobotkát és Ungert azzal is megvádolta, hogy még a 28ooo pengős hamis váltó bemutatása előtt három másik váltóra Richter Gedeontól tizezer pengőt csaltak ki. A törvényszéki tárgyaláson Szobotka Pál és Unger György tagadták bűnösségüket, hangoztatták, hogy a váltót nem hamisították, az elfogadványt a vegyészeti gyáros fiából kapták, . Tagadták azt is, hogy Richter Gedeontól pénzt csaltak ki, szerintük az a pénz, amit a gyáros . kifizetett, jogosan megillette Őket, mert Richter László nékik tartozott. Rácz Zoltán tagadta, hogy tudott volna a 28ooo pengős váltó hamis voltáról. /Folyt.köv./ P.