Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1
1933-11-10 [087]
MACmR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 4. törvényszéki kiadás., Budapest, 1933. nove~bor lo. . ZU ZAVAROS :G~'. /l. folytatás./ - A polgármesterné megjelenése olyan hatással volt rém, hogy átjavítva ugyan, de mégi i kiállítottam a nyilatkozatot. Belevettem a nyilatkozatomba azonban, hogy -z, amit allitok, kvázi a polgármester védekezése, amelynek valóságáról nem vol§mmeggyőződve, de nem is tudhattam a dologról. Az volt és ma 1 s az a meggyőződésem, hogy a kérdés tisztázása a törvényszék hivatása. Eh arról előzetesen nem tudtam, hogy az SZTH a templomalap első gyűjtéséből Sooo pengő kölcsönt kapott. Ha tudtam volna, felszólítottam volna a polgármestert, hogy a pénzzel számoljon el. A kir. 'ügyész kér.*désre egyébként kijelentette: - Közvetlen tapasztalatból semmitsem tudok. - Miként értette azt, hogy Zavaros Aladár a 8ooo pengőt visszafizette? '-így hogy személyesen fizette vissza? Hiszen ebben az időben Zavaros Aladár fogságban volt. - Ugy értettem, hogy a pénz visszaszármazott. Nékem csak jelentést tettek a dologról, közvetlen tapasztalatora, mint már mond ta a, nem volt. ("Zavaros - Tehát ugy érthette, - mondta az elnök - hogyl hozzá-tartozói fizették vissza az összeget. - A nyilatkozatnak azt a részét, amelyben Z v-.ros személyéről beszél, fenntartja? - kérdezte Halász Lajos dr. védő. A kérdésre a püspök igy válaszolt: - Amikor Székesfehérvárra kerültem, szó volt arról, hogy boldogult elődömnek, Prohászka Ottokárnak emléket állítsanak. A gyűjtés már folyt. Az . egyházköz s cg vezetői azzal a .tervvel jöttek hozzám, hogy tomplomot állítsunk fel. Az ajánlatot magamévá tettem és a polgármester ur is magáévá tette az ügyet és minden lehetőt elkövetett, hogy a templomot megépíthessük. Nagy lelkesedéssel, önzetlenséggel és ügyesseggel dolgozott az uj templom építése körül. Mindezekért én hálás vagyok a polgármester urnák. Másról közvetlen tapasztalatom ninos és a nyilatkozatot a méltóságos asszony kérésére írtam alá. - A nyilatkozatban írt dicséreteket fenntartja? - kérdezte ismét a védő. - Az valosagl Zavaros rendkivül ügyes, szorgalmas embor vc'j^ m inden ügyemben messzemenően és előzékenyen támogatott, /Folyt. köv./P, -— A MINISZTERELNÖK ELLENI ÁLMERÉNYLET ÜGYE A BÜNTET ÖT ÖRVÉ NY SZÉK ELŐTT Emlékezetes az a bűnvádi eljárás, amely ezév nyarán indult meg LŐwingpr Samu szövősegéd följelentése' alapján, Lőwinge r följelentésében azt adta elő, hogy Perley Lajos ny. számvevőségi tanácsos, Prükler János volt körjegyző és Klein Vilmosné rá akarták ót venni arra, hogy a miniszterelnök, meggyilkolására velük szővetk Italuk adott revolverrel lőj je le Gömbös Gyulát. A rendőrség megindította ez ügy br u a nyomozást, de rövidesen kiderült, hogy ÜLŐwinger vádjai teljesen al. rtalánok, az egész zűrzavaros merényletterv csak az ő fantáziájának a. szüleménye. Miután Ferleyék ellen jogerősen megszűnt az eljárás, a kii', ügyészség most már LŐwing er ellen adott ki vádiratot háromrondboli h. mis vád büntette elmén, azzal, hogy tudva hamisan vádolta meg perleyék fc Szénák Jenő dr, tanácselnök elnöklete mellett ma tartott ez ügyben főtárgyalás t a bün te t Ő t örvé ny s z é k. Lőwing er tagadta bűnösségét és elmondotta, hogy Kloinnéval már régebben egy üzemben dolgozott és onnan ismeri őt. KI cinné vetette föl egyszer őelőtte beszélgetés közben, hogy a minis z tor elnök ellen merényletet kellene elkövetni, ha valaKi vállalkozna rá. Erro Ö ajánlkozott. Klcinné tudomásul vette ozt és megjegyezte, hogy majd beszélni fog az "öregével" . - Ki az az öreg? - kérdezte Szemák elnök. - Én tudtam, hogy Kleinnénak összeköttetése van a frontharcosokkal és ebből gondoltam, hogy az öreg alatt Perley Lajost érti. Kleinné utasításai alapján aztán néhányszor meg is fordultam a Perley párt hck'iségébon, ahol egy .ízben Kleinné köz ölte velem, hogy egy bizonyos időpontban jelenjek meg a körút és Üllői-ut sarkán, ahol egy Kovács nevü férfi fog hozzám csatlakozni és megbeszéli velem a merényírterv részleteit. /Folyt.köv./ Ma.