Magyar Országos Tudósító, 1933. október/3

1933-10-30 [086]

MAGYAR ORSZÁGOS TlJDóSITó Kézirat / H u 3 z G d i k 1; i a d iá Q Budapest, 1933. október 30. XV. évfolyam, 247. szán. HÍREK "EURÓPA A HAGYOMÁNY E3 A PORRADALOM KÖZÖTT". A Federatlon Interna­cionálé des Unions Intellekcuelles következő nemzetközi kongresszu­sát november helyett január első nap ja Ib a n Budapesten tartja meg, A kongresszus elnökségét Teleki Pál gróf volt miniszterelnök vál­lalta, d kongresszust pedig Rohan Antal herceg, a szövetség fő­titkára, valamint gróf Zichy Rafaelnó, a magyar csoport elnöke és Hars ány 1 Zsolt író rendezik, A kongresszus fő témája "Európa ' a hagyomány és a forradalom kőzött", amelyet hat előadás világit meg, a kultúra, a világnézet, a müvószet, a . nemzetgazdaság, a tudo­mány és a politika szempontjából. Előadók: Hans Freyor lipcsei, René Poirier algiri, Priedrich Schreyvogel bécsi, Hekler Antal budapesti, Sergio Pannunzio római egyetemi tanárok ós Bethlen István gróf nyu­galmazott miniszterelnök. Az eddigi jelontkezósekből is látható már, hogy a külföld szellemi életének vezető rétegei nagy érdeklődést ta­núsítanak a kongresszus iránt, amely üléseit a Pázmány Péter-Tudo­mányegyetem disztermében fogja megtartani, MOT/X-B AZ ÉRDEKKÉPVISELETEK ANKÉTJA A VASÁRNAPI MUNKASZÜNETRŐL, A kereske­delmi érdekképviseletek hétfőn este ankétot tartottak a vasárnapi mun­kaszünet ügyében a Baross Szövetség Bástya-utcai székházában. Az anké­tonmegjelent a kereskedelmi miniszter képviseletében Tichy Kálmán dr, miniszteri osztálytanácsos, a Kereskedelmi Kamara képvisel etében Kemény Dezső dr, ügyvezető oitkár, az Országos Week-end Egyesület e / ^ Széchenyi Károly gróf, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesülete képvideletóben iU olnár Mihály, a Fővárosi Kereste dők Egyesülete képviseletében Neustadt Miklós, az OMKE képviseletében Molnár Imre, a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége részéről Müller Alfréd és Kasánszky Sándor, a Vásár­csarnoki jés Piaci Kereskedők Országos Egyesülete részéről Neumann Sándor és Kováoápólo,a Kereskedői Ifjak Társulata részéről Vorák József, Ugyan­csak .Iküldötto megbízottját az ankétra Mészáros János érseki helytartó, akinek a képviseletében Szabó Imre jelent meg, t / képviseletében Ilovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke nyitotta meg ez ankétot. Rámutatott orra, hogy a teljes és általános vasárnapi munke szünetre gazdasági, kulturális, valláserkölcsi és szociális okokb °1 van mulha tatlanul szükség. Korod I-K a t o n a János felszó­lalásában kifejtette, hogy a vasárnapi munkaszünetet az egész országra kiterjedően kell elrendelni, mert hiszen a vidéki lakosság többnyire úgyis a hetivásárokon- szerzi be szükségletét. Szükségesnek tartja c korcsmáknak és a trafikoknak is legalább délig való zárvotartását vasárnap. Kívánatos, hogy a. ví cárnapjl műnk: szünetet elrendelő törvény még ebben az évben élet­belép j en, A vasárnapi munkaszünetet terjesszék ki a vásárcsarnoki és piaci árusításra is. Kijelenti, hogy amennyiben a Ház elé k rül a vasár­n~A munka szüne;tre vonatkozó törvényjavaslat, a képviselők pártkülönbség nélkül valamennyien el fogják fogadni, L Iá n y 1 Rezső, a szövetség főtitkára előterjesztette a ha-. . tározati javaslatot. M A kereskedelmi és Ipari érdekképviseletek kiküldöt­teiből, ;ovábbáj ez alkalmazottak és munkások megbízottéiból álló szervezet­közi értekezlett a Baross Szövetségben tartott ülésébSl kifolyóan felkéri a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy a vasárnapi munka szünetre vonat­kozó törvényjavaslatot az általános kÖz°hajnak megfelelően lehetőleg sür­gősen térje sszie az országgyűlés elé,'hogy a kérdés törvényhozási rendezé­se még a folyó évben megtörténhesse k. Az értekezlet egyöntetűen megállapít­ja, hogy a vasárnapokon és a munka szünetekké nyilvánítandó ünnepnapokon az ország egész területén egységesen* az összes kereskedelmi és ipari ága­zatokra kiterjedően az általános minik a szünet bevezetését kívánja és ez el°l csak a helyben való fogyasztásra berendezett vendéglői, cukrászdái,' kávéházi üzemek , képe7ac; kivételt, valamint a kizárólag kirándu­lóhelyeken való, uz eddigi gyakorlat szerinti árusítás, " M ü i 1 e'r Antal országgyűlési képviselő'a KIOSz nevében elfogadja a javaslatot', /Folyt, köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom