Magyar Országos Tudósító, 1933. október/3
1933-10-28 [086]
— - A KÉKTAXI XPJUtTBSTÜLET VOLT ELNOVKÉNEK BÜNPERE. Hűtlen kezelés büntette cirnén indult eljárás vitéz Barta János, a kéktaxisok ipartestülete volt elnöke ellen, akit tizenkilenc tajtiengedélycs jelentett fel. Az volt a vád, hogy a tizenkilenc taxis megbízásából eljárt a fővárosnál és kérte, hogy az autótaxi vállalat részére visszatérité sként'^* kiutalt nagyobb összegből igényeljen 4o8oo pengőt, s amikor a főváros elutasite végzését megfellebbezte, bizonyos anyagi előnyökért visszavonta a fellebbezést. Vitéz Barta az autótaxiválla lattól 85o pengőt és külön 65oo pengőt vett fel a vádirat szerint, anélkül, hogy ezzel az összeggel elszámolt volna. Különben sem volt megbízása arra, hogy a kereskedelmi miniszterhez benyújtott fellobbezőst a megbízók tudta nélkül visszavonja és ezzel kárt okozzon, Barta a bünte tő törvényszék Strhadl-tanácsa előtt tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy joga volt felvenni a 85o pengőt, mert'ennyi költség merült fel. a 65oo pengő pedig peréből kifolyóan járt. Kihallgatta a törvényszék az autótaxivállalat képviselőjét, aki elmondta, hogy Barta kérésére állították ki a pénzkiutalásról szóló iratot olyképpen, mintha költség fejében tör 1 tént volna a kiutalás, illetve a Barta á lt alj indított polgári per ellenértéke volna a 65oo pengő. <^-~ái J~ó r o-ci hos eilwi A bizonyitási eljárás lefolytatása után Bary Zoltán dr. ügyészségi alelnök toádbeszedőben a vádirattól eltérően csalás és sikkasz tás bűntettében kérte bűnösnek kimondani vitéz Barta Jánost, Barta és védője kérte a tárgyalás elnapolását, mert módosult a vád és bizonyitékoIcat kivannak a bíróság elé tárni. A törvényszék helytadott az indítványnak és jövő hét szombatjára elnapolta a tárgyalást. /MOT/ Sy. KOMMUNISTA SZERVEZKEDÉS MIATT ELÍTÉLT EGYETEMI HALLGATÓK - A TÁBLA ELŐTT. Ma tárgyalta a tábla Gadó-tanácsa azt a bünpört, amelynek túlnyomórészt egyetemi hallgatók voltak a vádlottal. A vád szerint az egyetemi ifjak néhány évvel ezelőtt kommunista mozgalmat szerveztek, röpiratokat készítettek, de mielőtt a szervezkedés a legcsekélyebb eredménnyel járt volna, az egész társaságot lefogták. Az ügyet, amelynek egyik ága Nagykanizsára vezetett, napokon át tárgyalták a büntet őtcr vény széken . A törvényszék végül is Pischl Ferenc középiskolai gyakorlótanárt, a budapesti szervezkedés kezdeményezőjét, valamint Stolczer Emil magántisztviselőt, a nagykanizsai mozgalom vezetőjét államfelforgatás vétsége miatt ügy-egyévi fogházra itélte. A többi vádlott átlag 2-6 hónapi fogházbüntetést kapott, mig néhányat a vádlottak Közül felmentettek, A tábla Gadó-tanácsa előtt, a mai fellebbviteli főtárgyaláson dr, Medvigy István táblabiró ismertette az ügy előzményeit, majd a táj la a vád és a védelem meghallgatása után Stolczer és Fischl bünte tését egyenként tizenegyhónapi, ifj. Szabó István és Schöpflin Gyula egyetemi hallgatók büntetését pedig fejenként három és fél hónapi forházra szállította le, ugy hogy ily módon ennek a négy vá.dlottnak a büntetését az elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek minositette. A tábla ezenkivül az elsőfokon elitélt Ádám György egye te mi hallgatót anvád alól felmentette, egyebekben az elsőfokú Ítéletet a többi vádlottal kapcsolatban helybe nhagyta. Az Ítélet meg okolásában a tábla rámutatott, hogy voltaképpen Stolczer és Fischl sem tekinthetők a mozgalom tulajdonképpeni vezetőinek, ők legfeljebb társaiknál mennyiségileg nagyobb arányú cselekvést fejtettek ki; a vezető tevékenység , amint azt kúriai Ítéletek leszögezik, voltaképpen a cselek* v-""és minőségétől függ. A tábla nem vette nyomatékosan enyhítő körülménynek a büntetések megállapításánál az ifjúi tapasztalatlanságot, minthogy a vádlottak kivétel nélkül az átlagosnál magasabb műveltséggel rendelkeznek. Minden remény megvan rá - hangoztatja, a tábla ítélete - hogy az ezúttal elitélt fiatalemberek az életben többé hasonló bűncselekményt nem fognak elkövetni. A főügyész, valamint néhány vádlott és védője semmisségi panaszt jelentettek be. /MOT/ Ky.