Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/3
1933-09-28 [085]
7. törvényszéki kiadás . Budapes t, 1953 . szeptember 28; ." KL..K ZOLT N 3AJT0R..HALMAZ eSI ÓGYE A T "BLA ELŐTT. KI ár Zoltán dr. hetilapjában cikket irt, amelyben elmondotta, hogy dr, Dobai Ernő orvos megjelent nála és előadta, hogy beiratkozott a főváros tisztiorvosi tanfolyamára és elhatározta, hogy pályázni fog egy ideiglenes hatósági orvosi állasra abban a reményben, hogy később tisztiorvos lesz. Meg irta Klar Zoltán, hogy dr. Dobai azt is elmondotta neki, hogy valaki közöllte vele dr. Kubinyi Aladár budapesti ügyvéd cimét, mint, a aki bizonyos összog ellenebon feltétlenül biztosítani tudja a kinövés zést. A cikk szerint Kubinyi azt állitotta, hogy a pénzt egy harmadik személynek kell átadni. Dobai Ernő dr. Klárral való beszélgetése során á llitélag olya kijelentéseket is tett az üggyel kapcsolatban, melyek Ripka Ferenc és Krivos Árpad dr.-ra nézve rágalmazó kijelentések voltak. Krivos dr. feljelentésére Dobai Ernő dr. és Klár Zó&tán dr. ellen sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége cimén indult meg az eljárás. Krivos dr. Dob^i ellen tv? az eljárás során elejtette a vadat, mert beigazolást nyert, hogy Dobai a kérdéses adatokat nem közlés veget adta át Klár Zoltánnak, sőt határozottan t iltakozot t azok közzététele ellen. A törvényszék Klár Zoltánt sajtóutján elkövetett rágalmazás vét segében mondotta ki bűnösnek és ezért 5oo pengő pénzbüntetésre itélte, Fellebbezés folytán ma targyalta az egyet a tábla Gadó tanácsa, ahol a személyesen megjelent Klár Zoltán azzal védekezett, hogy a cikket köz érdekből irta, éppen az ügyben szereplő elöktkiö közéleti személyisegek érdekeben és hogy különben sem lehet vele szemben a bűnösséget megálla pitani azután, hogy Dohaival szembon Hrivos a vádat elejtette. Az Ítélőtábla Virágh Gyula dr. felszólalása után helybenhagyta a törvényszéknek a ^ühösséget megállapító ítéletét, de a büntetést 3oo pengőro szállította le. Az ítélet ellen Klár Zoít m semmiségi panaszt jelentett be a knriához,/MOT/H • "* "* / — - ZU SZÖKEVÉNY FOLYAMŐR ÜGYE /Folyt .6 .kiadáshoz ./ Az ügyész és a védő kérdésein után a törvényszék tanukat hallgatott ki. Kihallgatták többek között Ifi József rendőr őrmestert, Biro József főtörzsőrmestert, Németh István lovasrendóróreies ..ert, Kató István lovasrendörtörzsőrmestert, akik valamennyien teljesen egyformán mondották el Török József elfogatas ónak történetét. A rendőrök a leghatározottabban vallották, hogy Török az elfogatás alkalmával ellenszegült, sőt "Csavargók, ne hagyjatok, segitsetek! 1 ' kiáltozással a rendőrök ellen lázította az összeverődött kétszázötven főnyi tömeget, s ennek folytán egyes csavargók annyira agresszíven viselkedtek, a lovas rendőr ö]-:et kövekkel dobálták meg, hogy a a karhatalom kénytelen volt kardot használni s a csŐcseléket ilyképpen szétoszlatni. Hasoraiéképpen mondotta el az események lefolyását T 0 rhosi István negyvenötéves telefongyári munkás, aki kerékpáron eredt a rendőr mellől megszaladó vádlott üldözésére. Biciklijét Török lábai olé dobta, ily módon sikerült a szökevényt elfognia. Török ekkor üldözőjét hatalmasan orrba vágta, mire fforhosi pofonnal felelt. Törököt egyébként - emlékezete szerint - senki más x sem rendörök, sem civilek nem bántalmazták. A bíróság Torhosi Istvánt megeskette vallomására. Goldstein József kovácsmester a cigarettatárca ellopásával kapcsolatban tett tanúvallomást. Molnár Anna tanú a tárgyaláson nem jelent meg, mire ismertették írásban tett vallomását. Ebben a leány elmondja, hogy Török arra tett ajánlatot, hogy szökjenek meg együtt Spanyolországba s kezdjenek ott uj él tet. A vádlott ezt ke rokon tagadja . Ezután dr. Nóvák Sándor százados-hadbíró, ügyész mondott vádbeszédet, amelyben valamennyi vádpontot fenntartott. Dr. Rónay Jenő icédŐ felszólalása után a törvényszék meghozta és kihirdette ítéletét. Eszerint a bíróság Török Józsefet bűnösnek mondotta ki szökés bűntetté ben, lopás bűntettében, hatósági közeg elleni erőszak vétségében, könynyü testi sértés vétségében és szolgálati vétségben s ezért egyévi és hathónapi börtönre, valamint ötévi politikai jogvesztésre itélte. A büntetésből a biröság 2 hónapot és 22 napot a vizsgálati fogsággal kitől- • töttnek vett. Az itélct részletesen ismerteti a tényállást, megállapítja a vádlottnak minden egyes vadpontban való bűnösségét s kiemeli, hogy egyedül azt a körülményt vehette enyhítőnek a törvényszék, hogy a vádlott emberi indulat hatása alatt szegült ellen a hatósági közegeknek, áz itélct jogerős. /HOT/ Ky.