Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/2
1933-09-14 [048]
---SZÍNHÁZI PORTÁS ES SZÍNPADI SZERZŐ PERESKEDÉSE. Érdekes perben volt porfelvételi tárgyalás na délelőtt Balogh Árpád dr. törvényszéki birö előtt. Hannath Imre iró és rendező szerepelt alperesként, aki ellen Retkes János szinházi portás adott be keresetet, amelyben a "Tessék beszállni" cimü revü után 5ooo pengő részesedést követei. Retkes János a keresetben előadja, hogy Ha rma eh Imre már régebben eladta neki "Európa" cimü revüjenek reáess 5o százalékos részesedését azon az 5oo pengőn felül, amit a darabra az igazgatóságtól felvett. Ez a revü a Royal orfeumban "Tessék beszállni" címmel került műsorra. A revü részesedését akkor vette mog, amikor meg nem is próbálták és nem lehetett előre cudni, hogy lesz-e kasszasiker. A szinházi portás - a kereset szerint - 15o pengőt fizetett Harmatiénak a ieendő haszonrészesedésért. Később Harmath hatálytalan i akarta az ügyletet - folytatta Retkes kereseti előadását - de én ohhez ragaszkodtam. A darab már csaknem százszor került szinre nagy sikerrel és a bevételből több. looo pengő jutott Harmath Imrére, amely tulajdonképpen engem illet. Egyelőre öooopengőt kérek meg Ítélni Harmath Imre terhére. Fenntartom magamnak azonban azt a jogot, hogy ezt az összeget később felemeljem. A szorzó és szinházi portás közötti perben Retkoe Jánost if j . Dániel Sándor dr. ügyvéd képviseli. A biró az érdemlegest tárgyalást októberre tüzto ki, ekkorra ir-sban válaszol Harmath Imre a kereseti előa dásra. /MOT/SY. ---MADARÁSZ ENDRE DISZKOSZVETGBA JNCK AFFÉRJE A FELkEBBEZZSI BIRóSAG Ismerétes az a tettlegességé fajult affér, amely ez év már cius 7-én játszódott lo a dunaparti korzón Madarász Endre diszkoszvetőbajnok és a Borsos fivére!: között. Madarász egy hőlgyi smorósévol sétált, szembejött velük Borsos István mórnöá és fivére Borsos László magántisztviselő. Madare.sz ugy találta, hogy a fiatalemberek feltűnően fixirozták a társaságában lévő hölgyet, mire Borsos Istvánt felelősségrevonta, araiból szóváltás keletkezett. Az összeszolalkozás végül is verekedésé fajult: Madarász arculütö.-te Borsos Istvánt és tettleg inzultálta a fivére segítségére siető Borsos Lászlót is. A fivérek feljelentették Madarász Endrét durva becsületsértés és súlyos t.s isértés elmén, a büntető j árásb lr ós ág meg is á llapitotta a diszkós eve tebajnok bűnösségét és 3oo pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Madarász fellebbezett s Így k.rült az ügy ma a fellebbezési bíróság Szlá.vy tanácsa elé. Madarász Endre ügyvédje Halász F „ronc dr. a bizony it ás kiogé- ' 1 szitásét kérte s többen között az illető hölgy tanukénti kihallgatását os hivatkozott azokra az- érdemekre is, amelyeket Madarász a sport torén szerzett nemzetközi versenyeken az ország javára. A másodfokú bíróság elutasította a védő indítványát és jogerőre emelte a Boo pengős pónzbüntc t e st . /MOT/SY.