Magyar Országos Tudósító, 1933. július/2
1933-07-25 [081]
RIPKA FERENC ZSAROLÓJÁT A T"!3E\ 13 ELÍTÉLTE. Mult óv őszén tárgyalta a büntetőt örvénys zók Könczöl Imre volt' @^ zd esti szt bűnügyét, aki ellen zsarolás elmén indult meg az eljárás. A vád szerint könczöl két levelet intézett Ripka Ferenc dr. akkori főpolgár mesterhez, amelyben sérelmezte azt, hogy ő mint hadikölcs cfokötvényte lajdonos, csak évi 2oo pengő segélyt kapott, soronkivüli választ kérik majd pedig megfenyegette Ripka Ferencet, hogy meghurcolja a napilapok* ban. A vádlott annakidején védekezésében előadta, hogy neki es zeágában sem volt megzsarolni ^ipkát,, Ö csak az Összes hadikölcsönkötvér.ytulajdonosok érdekében vélt eljárni, amikor Ripka Ferenchez fordult, mert a maga részéről sérelmesnek találta, hogy az előző évi 4 oo pengő helyett csak kétszáz pengőt kapott segély c Mén. A törvényszék annakidején bűnösnek mondotta ki Könczöl Imrét zsarolás vétségében és ezért egyhónapi fogházra Ítélte el. Fellebbezés folytán a királyi Ítélőtáblára került az ügy, melynek Kállay -1 an ác s a az Ítéletet helybenhagy ta .A bejelentett semmisségi panaszok folytán ma tárgyalta az ügyet a kúria Polgár-tanácsa, A kúria a tábla Ítéletét helybenhagyta, de a kiszabott egyhónapi fogházbüntetés végrehajtás át háromévi'próbaidőre f elf ügges ztette. '/EOT/H. A. p*TNAFÖLDVÁRI KOMMUNISTA SZERVEZKEDÉS VEZETŐI A KÚRIA EIOIT. Obeiovazky Gáspár. Hass Jakab Makkal István ellen^a pécsi ügyészség az állami ' -< társadalmi rend erőszakos felforgatására irály ul6 bűntett miatt emelt vádat. Obelovszky Dunaföldváron nagyarányú kommunista szervezkedést kezdett. Izgató tartalmú nyomtatványokat osztogatott és mindont megtett, hogy a dunaföldvári szegényebb néposztályban a kommunista eszméknek híveket szerezzen. A pécsi törvényszék Obelovs zkyt ha thónapi , segítőtársait,' Haas Jakabot és Mekkai Istvánt egy-egyhónapi fogházb'.tntetésre Ítélte, Ezt az Ítéletet a pécsi tábl? is helybankagyta. A kúria Oszvald-tanácsa most meghozott Ítéletében r tábla Ítéletét helybenhagyta, de Haas és Makkal büntetésének végrehajtását háromévi pr°baiaőro felfüggesztette. /MOT/ H. A KEMGYANUS HÁZASTÁRS HÁZASSÁGÁT FEI: KELL BONTANI - ÁLLAPÍTOTTA MEG'A KÚRIA, 'fgy v'óókM tisztviselő a r. ' ~. ' lett területről házasodott. Házas s. ga azónban,nem volt boldog, mert a fiatal asszony nem sokat törődött férjével. Állandóan a megszállott területen lakó szüleihez utazgatott, ami már férjének is feltűnt és különösen gyanússá vált akkor, amikor egyik ismerősétől olyan figyelmeztetést kapott, hogy felesége csak azért ment hozzá feleségül, mert ezzel magyar állampolgár akart lenni. A tisztviselő ekkor bizalmasan utána nyomoztatott felesége előéleténél, és megdöbbenéssel tapasztalta, hogy felesége leánykorában egy kémkedéssel gyanúsított bársas ággal érintkezett. Mivel ez a bizonytalanság" vájjon van-e valami alapja gyanújának, vagy sem, nagyon nyugtalanná tette, és érzése szerint i feleségével való házastársi viszonyt ilyen körülmények között fenntartani nem tudta, bont épért indított felesége ellen. Ebben f elsorako zta kca az összes gyanús körülményeket és kérte házasságának f elbontását, a te -vór.vssék annakidején a felhozott bizony tpékok alapján fel is bontotta a tisztviselő házasságát és ezt az Ítéli • tet a tábla is helybenhagyta . /Folyt ;köv t /Sto H.