Magyar Országos Tudósító, 1933. június/2

1933-06-14 [078]

FÖLMENTETTE A TÖRVÉNYSZÉK BAKONYI ENDRÉNÉT A SIKKASZTÁS VÁDJA ALéa­Ma délben hirdette lei Morschitz Kálmán dr. büntetőtörvény széki tanács­elnök abban - nagy érdeklődéssel ki sért sikkasztási bűnügyben ez ité -• letot, amelynek vádlottja dr. Bakony i Endr éné, aki ellen tudvalevőleg Sidney Hornernek, egy világjáró, dúsgazdag amerikai magánzónak a föl­jelentésére indult mog az eljárás. Zsúfolásig mog tolt a kis tárgyaló­terem, amikor a tanácselnök megnyitotta a tárgyalást. A törvényszék Íteletében Bakonyi Endréné született Morvái Gizellát bűncselekmény hiányában fölmentetto a sikkasztás büntotténok vádja alol. Hosszú és reszletos indokolsábsn a törvényszék kitér Bakonyiné és Hornor isme­retségének, valamint a közt üli volt szerelmi viszonynak részleteire, mag említve azt, hogy Korner a vádlottat kétségtelenül monyas s zonyána : tekintette és állandóan támogatta őt. Bakonyiné a neki adott ékszere­ket es a nevére letett kétezer dollárt Párisb°l való visszautazása után magával hozta és csupán egy búcsúlevelet hagyott hátra Hornor részére. Az amerikai azonban, aki szerint ő ezeket az értékeket i csak kikötéssel es halála után hagyta az asszonyra, - sür­gönyilog követelte vissza az értéktárgyakat, de Bakonyiné nem volt hajlandó azok visszaadásara, azzal, hogy ö föltétel nélkül ajándékba kapta azokat. A törvényszék fel kellett, hogy mentse Bakonyinet, mert ez a védekezése megcáfolást nem nyert. Az evek óta t ar t ó s zorc Imi vi­szony ugyanis megerősíteni látszik a vádlott védekezését, hogy ajándék­ról van szó, Do olfoga dja a törvényszék a vádlottnak azt az állí­tását is, hog;/ ezek az ajándékok a sértett vagyonához képest elenyé­szően csekély értékűek voltak. Valónak voszi a törvényszék azt is,hogy a vádlottat eltávozásában önző anyagi érdekek vezették és éppen ezen viselkedésének önmagát megbélyegző tudata akadályozta meg abban,hogy Hornerrel nyiltan s zembenállva, vegyen a férfitől bucsut. Dc Hornor is jól tudta, hogy Bakonyiné férjes asszony, hogy válásuk elé külön­böző akadályok gördültek, - amoly ok bizonytalanná tolják ki az esetle­ges házasságkötésül, határidejét. Sidney Hornor vallomását a törvény­szék nem találta olyan objektívnek, amelyre marasztaló it eletet lehe­tett volna hozni. Hornor egyébként is a vádlottnak az előzetes erköl­csi szempontból eléggé el nem Ítélhető magatartásából következtetve tudhatta és láthatta volna, hogy Bakonyiné ellenállóképossége es er­kölcsi felfogásánák mértéke nem elegendő ahhoz, hogy az adott szavát betartsa. A vádlottat kétségtelen ül anyagi érdekek vezették, /amikor a sértettet elhagyta, de Hórner sem hivatkozhatik a házassági ígéret­nek a súlyára, amikor viszont ó évekig élt együtt egy férjes asszony­nyal, szerelmi viszonyt folytatva azzal. Megállapítja a törvényszék végül, hogy a sikkasztás bűntettét a vádlott azért sem követ ,e el,mc: 3 hiszen nom idegen ingót hozott magával Magyarországra való visszatér o kor. Temesváry Gyula dr. királyi ügyész fellebbezett, Hornor viszont kijelentette, hogy fenntartja magánjogi igényeit. A mindvégig nagy ér­deklődéssel kisért főtárgyalás ozzol végot ért. /MOT/ Ma, ITELET A MATTYASOVS ZKY LATESZ - HÓDOSSY RAGALMAZ.JSI PŐRBEN . Ma tartott folytatólagos tárgyalást Wamoschcr Endre dr , büntető járás­biró if j . Mat tyasovszky Lát OS z Kernel földbirtokos ügyében, aki ellen Hódossy Sándor és Hódossy Imro tettek följelentést több rendbeli rá­galmazás vétsége cimén. A följelentés szerint if j. Mattyasovszky több kaszinóhoz, illetve ezek több tagjához beadványt küldött és óbbon be­jelentette, hogy társadalmi kötelességet vél teljesíteni, midőn az illetők tudomására hozza, hogy Hódossy Imre megsértette a lovagiasság szabályait és ezért öt párbaj képtelennek tartja. Az elmúlt tárgy/alá son if j. Mattyasovszky es védője'- Lipcsey László dr. a valódiság bizo­nyítását kértek, ángyán Bela dr. viszont a s érte tbek képviseletébon ellenezte azt azzal, hogy sem köz, som magánérdeket nom lat fennforogA ni. A járásbir ó el is utasította a védelem indítványait, de elrendelte a klubokhoz intézett beadvány boszorzeset és tanul-: kihal Iga tás át arra vonatkozólag, hogy Hódossy ék mikor értesültök a beadványok tartalmá­ról. /Folyt .köv./Ma .

Next

/
Oldalképek
Tartalom