Magyar Országos Tudósító, 1933. június/2
1933-06-20 [078]
-4 EGYHÁZI HÍREK. MEGNYITOTTÁK A SOPRONI OEiZAGOS EVANGÉLIKUS KONFERENCIÁT. Geduly Henrik püspök tartotta az első előadást, a hit vádolom jelentősegéről. Sopronból jelentik: Nagy érdeklődés mellett, ma,kedden este nyitották meg ünnepélyesen az Erzsébet-Tudományegyetem Sopronban székelő evangélikus hittudományi karának négynapos országos teológia i konferonc iáját. A templomban tartott bevezető istentiszteleten Z o n g or Béla vasi esperes, egyetemes főjegyző végezte a szentszolgálatot. P r ö h 1 o Károly dr., ... hittudományi fakultás ezidoi dékánja bevezető szavaiban kiemelte, hogy a. kar most fejezte be tizedik munkaévét^ s ez idő alatt is igyekezett a magyar kultúrát és vallásosságot teljes erejéből szolgálni. Meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket és hangsúlyozta még, mennyire fontos a konferencia témája: az elméleti és gyakorlati hitvédelem, nemcsupán a hivatásos teológusok, hanem a magyar jövendő vezérlő gondolat inak helyes f .1 ismerése szempontjából is. G e d u 1 y Henrik dr. tiszakerületi püspök, az egyetemes lajzgyülés lelkészi társelnöke tartotta az első előadást, .hitvédelem jelentőségéről. Mindenekelőtt az egyetemes egyház, az egyházkerületek lelkészi kara és az összes egybegyűltek képviseletében köszöntötte az alapítása és működése tizedik évét betöltött fakultást. Utalt a püspök az egyháznak a fakultásért folytatott hosszú küzdelmére, mig végre'azt néhai K 1 ebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter megértű támogatásával sikerült 2 kedvező befejezéshoz juttatni. npk Érdokos szavaiban , amelyok/Különösön a fakultással kapcsolatban legutóbb felmerült híresztelések adtak különös fontosságot, hangsúlyozta G o d u l'y püspök, hogy noha oz az intézmény formailag állami jellegű, de az 1848. évi XX. t.c.ben az evangélikus egyház részére nyújtott közjogi biztosítékok erejéből és rendeltetésének természeténél fogva nem nélkülözheti az egyházzal való legszorosabb kapcsolatot. Teljes elismeréssel szól a fakultás clso decennárIurnáról és arról a tényről, hogy ezt a jubiláris évfordulót a hittudományi kar akként kívánja emlékezetessé tenni,' hogy országos teológiai konferenciát rendez az elméleti és gyakorlati hitvédelem kérdéseiről. Mindő/képpen méltó a fakultáshoz az ünneplésnek ez a módja, állapította meg Geduly püspök. A továbbiakban kiemelte még a jelentőségót annál:, hogy a mai vlszpnyok között, amikor a krisztusi hitet, istenfélelmet a vallás és az egyházak titkos és nyílt ellenségei a légkörmönfontabb eszközökkel támadják, a fakultás tartsa ugy tudományos, mint egyházi szempontból legfontosabb feladatának, hogy az ifjú hallgatók lelkét az elméleti és gyakorlati hitvédelem fegyverzetével megfelelő módon felszerelje. Nemcsak az egyház, de a haza éo a társadalom üdve is méltán várja ezt a fakult ás tél. Végül annak a reményének adott kifejezést, hogyha az Idősebb és ifjabb lel készi kar és az egyház minden akcióképes világi tényezője erős hittol, imáé kozó lélekkel lát hozzá az elméleti és gyakorlati hitvédelem munkájához, ar áldás, a biztos siker nem maradhat el, hiszen az ügy nem emberéltéé, de Krisztuséi l\ A nagyhatású előadás után a konferencia összós résztvevői y a lyceumi tápintézetbén gyűltek össze Ismerkedési vacsorára. \ Holnap, szerdán P r ö h 1 e Károly dr., D e á k János dr., f] Kiss Jenő dr., P o d m a n 1 c zky Pál báró dr. és Kovács a. Sándor dr . egyetemi tanárok tartjálcaz előadás oka t ./MOT/F. POLITIKA MüLEER ANTAL KÉPVISELŐ június 22-én, csütörtökön este hétórakor tartja mint ker-sztériv-oárti képviselő beszámolóját a VIII. kerületi Beniczkyucca 3-5., Süám alatti keresztényszocialista székház nagytermében. /MOT/0