Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1
1933-06-06 [077]
--- PÖRGE FESTŐMŰVÉSZ ÖZVEGYE KÁRTÉRÍTÉSÉRT PERLI A BESZKART-T. Még 193o február végén történt, hogy az 55-ös szarau villamos a rákospalotai Fark-vendéglő előtt elgázolta Görge Gergely festóművészt,aki súlyos serüléseibe az újpesti Károlyi kórházban meghalt. Özvegye a halálesetből kifolyólag most kártérítési perrel fordult a BESZKÁRT ellen. A Szűcs Andor dr. ügyvéd által benyújtott keresetében az czvegy előadja, hogy az eset alkalmával férje leszállt éppen a villamos• kocsiról, féllába azonban még fenn volt az egyik lépcsőn és a kalauz, jóllehet ezt látta, mégis csöngetett. A kocsi azonnal megindult és igy kövotke zett be a szerencsétlenség, mert férje a kocsi kerekei alá került. Kerté keresetében a törvényszéket, hegy ötvenezer pengőt Ítéljen meg a javára. Mészáros Béla dr . törvényszéki biró elótt ma volt ez ügyben perfelvételi tárgyalás. Az érdemi tárgyalást a törvényszék őszre tűzte ki. /MOT/ Ma. — - A PALOTA-UTI SZÉKESFŐVÁROSI KISLAKaSOS TELEP HÁZMESTERÉNEK SIKKASZTÁSI ÜGYE. A. királyi ügyészség már régebben vádat emelt hivatali sikkasztás büntette cimén Matis Sándor székesfővárosi altiszt ellen, aki a VI.kerületi, Palotai-uti fővárosi kislakásos telep 4. csoportjának házfelügye lője volt. Matis, aki tehát mint köztisztviselő működött, meg volt biz va a házbérek beszedésével is és a vád szerint helyettesével: a feleségével együtt az 1031, évi első házbéraegyedbclS 3365 pengő 41 Iliiért el sikkaszt ot-t. Hogy sikkasztását leplezze, hamis házbérhátralékkimutaeást készített és nyújtott be a telep gondnokának, amelyben a ténylegesnél nagyobb hátralékot mutatott ki egyes lakók terhére. A büntetőtörvényszék Oi^soher ^mil dr. törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott tárgyalást az ügyben. /Folyt.köv./ Ma. ISIÉT ELNAPOLTAK AZ ORSZÁGOS ÜGY VE EOTTHC N EGYESÜLET' KÖZGYŰLÉSÉ T. Az O rsz ágos Ügyvédotthon Egyesület vezetőségében, mint ismeretes, az ut°bbi időben éles ellentétek merültek fel. Ezek az ellentétek az egyik legutolsó kö^-zgyülésen robbantak ki, mikor az egyik felszólaló azt indítványozta, hogy a közgyűlés szubvenciót szavazzon meg az. ügyvezető elnök szerkesztésében megjelenő hivatalos lapnak, Eles felszólalások hangzottak el ez ellen, aminek aztán az lett a végsó következménye, hogy a vezetőség nagy része lemondott tisztségéről. A V< zetoség egy része azonban ragaszkodott állásához, amiből aztán teljes felfordulás keletkezett az egyesületben, ebben az egyik le ö nag:yobb ügyvédi jóléti intézményben. A lemondásokkal kap>csolatban pünkösd előtt rendkívüli közgyűlést hivtak össze, ott azonban olyan feiharos jelenetek játszódtak le, hogy a közgyűlést el kellett halasztani. A lemondott vezetőségi tagok ragaszkodtak lemondásukhoz és azt kivánták, hogy a le nem mondott tagok is mondjanak le és egészen uj vezetőséget válasszanak. A le nem mondott tagok pedig biztosítékot akartak nyerni arranézve, hogy az ügyvezető elnököt nem jelölik ujbol. Röpirato k/kal árasztották el a tagokat az egymással szembenálló csoportok és tárgyalásokat is folytattak egymással, amelynek eredménye azután az lett, hogy az ügyvédi pártok vezetői közbeléptek. Olyan értelmű határozatot hoztak, hogy a ' " mára, keddre kitűzött folytatólagos közgyűlést ismét elnapolják és ez alatt az idö alatt igyekeznek majd az ellentéteket tisztázni. Ilyen előzmények után ült össze a keddre hirdetett folytatólagos közgyűlés . Az ülésen Oppler Emil elnökölt, akt először is ifelolva sta Kozma Jenő elnöknek levelét, aki levelében szintén bejelentette, hogy elnöki tisztségéről lem ond. Mészöly Imre szólalt fel, aki bejelentette, hogy az eddig le nem mondott tagok is lemondanak tisztségükről és azt hangsúlyozta, hogy eddig is csak az igaz- atóság határozata alapján maradtak helyükön. Blauner Mór dr. kamarai főtitkár szólalt fel ezután, aki szintén a békés megegyezés mellett szólalt fel es a mai közgyűlés elhalasztását indítványozta . /Folyt.köv./ H.