Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1
1933-06-07 [077]
A TÓRVelJY^vTóSx.GI BIZOTTSÁG FOLYTATÓLAGOS KfeGYéXk'SE. k folytatólagos közgyűlésen a törvényhatósági bizottság tovább folytatta a költségvctésmódositási vitát*. Franki kornál arról beszélt, hogy a költségvetés túlméretezett, azonban ennek dacára sincsenek egyes fejezetek megfelelően dotálva, Az idegenforgalom és a szociálpolitika céljaira több áldoz:tot kellene hozni. Kikelt a nagy áruházak túlzott terjeszkedése ellen, majd az Üzemi kérdéssel foglal* kezott c-s % ennek kapcsán szóbahozta c. Vizmüvek alagútépítés! ügyét is. Miliők Sándor a ..kV átvételi kérdéséről beszélt és rámutatott arra, hogy a csökkenő utasforgalom egyenes következménye a magas tarifának. Tiltakozott az alkalmazottak túlzott igénybevétele ellen, majd rátért a Rszkrt kérdéseire. Kifogásolta, hogy a napi ICC pengő ráfizetést jelentő siklót üzemben tartják, azután állást foglalt a villamosvasút::k tulzett bürokratizmusa ellen és helytelenítette* hogy az uj vileamosvonalakat nem azokon a vidékeken épitik,ahcl a legszegényebb néposztályok laknak. Lévai Sándor a Fszkrt ós az autóbuszüzem egyesítésének kérdéséről beszélt, tiltakozott az ellen, hogy az alkalmazottakká' rosszul bánjanak és kérte az Autóbuszüzem! alkalmazottak jogviszonyénak rendezését.. Szó^bahozta a szegényházi elhelyezés elégtelenségét is és indítványozta, hogy száz férőhelyes pó tszeretetházat állítsanak fel. Felszólalása végén visszautasította Éber Antal támadását a Házinyomda ellen. A felszólalásokra Por vendég Ferenc alpolgármester válaszolt. Sok megszívlelésre méltó szempont merült fel a vita során mondotta - a polgármester ezeket a jövő évi költségvetés összeállításénál a lehetőség határáig figyelembe veszi, mert fő~törekvése minden lehető hiba kiküszöbölése. Az egyes felszólalásokka1 kapcsolatban rámutatott arra, hogy az előirt 5 /-rc-s munkabérredukciót a szociális szempontok végsőkig való sz.m clott tartásával igyekeztek végrehajtani és a munkabérmaximálásra csupán a kiegyensúlyozás céljából veit szükség, A polgármester indokolt esetekben helyet adott a maximálás alóli eltéréseknek is. Azokban az üzemekben, ahol már előzetes redukció volt, a polgármester nem hajtotta végre az ujabb csökkentést, Az üzemi nyugdijszabályzat életbeléptetését pénzügyi okok késleltetik, • arról azonban beszélni acn lehet, hogy a megrokkant, kiöregedett munkások ellátatlanul maradnának. Fejelenti, heg; az üzemi mérlegpénzck kifizetése iránt a rendelkezésre álló keretek között intézkedni kivan a polgármester. Az állami szinházak szubvenció ja tárgyában tett indítványt a pclgármcster novébefi elfogadja, a szinházak vigalmiadójának eltörlésére azonban czidőszerint sor nem,kerülhet, do a pclgármcster a legméltányosabban jár cl. Megköszönte Éber Antal elismerését a fővá- • ros vezetősége iránt, majd beszámolt arról, hogy a nyári hónapokban az ebédeltetés! akció adagjainak számát napi fiC(C-el felemelik. Aa autóbuszüzemi alkalmazottak jogviszonyéiban nem történt változás. Az alpolgármesteri válasz után az elnöklő Huszár Aladár ir. polgármester szavazásra tette fel a javaslatot, melynek során a közgyűlés nagy többsége hozzájárult a költségvetés módosítása iránt tett polgármesteri előterjesztéshez. A beterjesztett indítványokat részben kiadták a polgármesternek, részben pedig elfogadták, így hozzájárult a közgyűlés az állami szinházak szubvenciójához, az üzemi rcmunerációk kifizetéséhez, a kis3zénkereskedők érdekében a kereskedelmi miniszterhez intézendő felterjesztéshez és tudomásul vette azt is, hegy a polgármester a munkásügyi bizottság megalakításéira legközelebb javaslatot tesz. / A napirend következő pontja az Ipari Munkaszervező Intó•• y zet alarité.sában való részvételre tett polgármesteri javaslat volt. '- Az első szónok a szociáldemokratapárti 3 á 1 Pcnő, a Munkaszervező \ \j Intézetnek a munkanélküliség enyhítésére vonatkozó hatásáról beszélt. /Folyt.köv./