Magyar Országos Tudósító, 1933. május/2

1933-05-16 [075]

A SZŐLŐSGAZDÁK A MAGYAR MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZETE MEGMENTÉSÉT KÍVÁNJÁK. A Magyar Szőlősgazdái: Országos Egyosülétének .ülése. E Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületc-nok igazgató választ­mánya K o s s i n s z k y Viktor elnökletével ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy az Egyesület május 25.-én tartja rendes közgyűlését, s ez alkalommal uj elnököt és két alelnököt választanak. A választmányi ülés. -'ezután foglalkozott a Magyar Mező­gazdák Szövetkezetének válságával. Baross Endre dr . javaslatára, s N a g y Béla, Staub Elemér és R e i z m a n n Zoltán • felszó­lalása után a választmány elhat ár ózta, hogy a legmesszebbmenő támoga­tást kéri a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete szánára, mert a Szövetke­zet borér tékes i't c os zt álya' r évén, a Magyar szőlősgazdáknak elsőrendű nagyfontosságú szervesete. Javallatot tették aziránt, hogy a költségve­tési vita során történjék gondoskodás arról, hogy a képviselőházban sürgessék a Szövetkezet támogatását a kormányt ól. Elha tár ózta az egye­sület vezetősége, hogy érintkezésbe lép a Magyar iíozcgazdák Szövetkeze­tének vezetőségével, s felajánlja a szanálásnál segitségét és támogatá­sát, A választmány egyhangúan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar agrár társadalom eme előkelő intézményét elesni nem engedi, mórt a szövetkezot. állandó r.agyvááárlóként szerepolt a'borpiacon, s ezáltal a szolösgazdatársadalom nagy előnyöket élvezett. Leszögezte a választmány, hogy a Magyar Mez gazdák Szövetkezetének borosztálya meg­szűnésével az'utolsó nagy borkeresEodelmi vállalat tűnne el a piacró] ,' az a vállalat,'amely kiváló vezetés mellett büszkesége is volt a magyar borgazdaságnak. Az ülésen felszólalók hangoztatták, hogy ma, amikor válsággal küzd az ország, nem lehet szó nélkül hagyni ennek a szervozet­, nel: válságát sem, mert nehéz időkben a magyar mezőgazdák ezreinek volt • ' sogitségór e és a szövetkezet azért kor ült válságos helyzetbe, mert - átérezve altruisztikus feladatét - a gazdákkal szomben a méltányos­ság állas pont jára helyezkedett és nekik segítőkezet nyújtott. Éppen ezért non szabad engedni azt, hogy merev pénzügyi kérdések miatt éppen a mai nehéz'időkben a magyar a gr ár t ár s ad alómnak oly fontos szövetkezete szűnjön meg. Ezután a választmány foglalkozott a válságbizottság ós az Egyesület közötti viszonnyal, majd újból erélyesen állást foglalt min­den ol:/an törekvés ellen, mely a termelői borkimérés oknál bármilyen korlátoz'.sokat kívánna -letbeíéptetni . át* választmány leszögezte, hogy a termelői borkimérések rendszere nagy segitsógóre van a magyar borter­olőknek, leik a kimérések nélkül megfelelő' áron nem lennének képesek borukat értékesíteni. Leszögezték azonban,'hogy amennyiben a termelői borkimérések körül visszaélések történnének, ugy azoknak megtorlását az Egyesület maga is kivárja, de a termelői borkimérések működését a l'ognesszobbr';enoer. támogatja ós védelmezi. Megállapította a választmányi­ülés azt is, hogy a magyar szőlösgazdatársadalom volna a legboldogabb, ho^ a i jer e s kod el em és a korcsmáros ipar megfelelő árak mellett tudná fel­aa hazai bortermést, de mivel ez a mostani nehéz viszonyok miatt nem történhet ik meg, kénytelenek a termelői: az utat közvetlenül megkeres­ni a fogyasztóhoz. A bortermelők csak a termelői kimérések utján tudják boruk egy rászét értékesiteni, s ez azért szükséges, mert csak igy tud­ják f izotni munkásaikat és igy tudják fenntartani Magyarország 1 ogbel­tér j esőbb mezőga zdas áxgl ágát. A választmányi ülés ezután az egyesület belső ügyeit tárgyal­ta, megtette a javaslatokat, s'elfogadta a közgyűlés elé terjesztendő jelentést és a számadásokat is. /MOT'/vr, AZ ERE.XYI FÉRFIAK EGYEJELÉTÉNEK KÖZGYŰLÉSE. Az Erdélyi Férfiak Egye­sülete május 18.-án, csütörtökön délután félhót órai kezdettel V., Vil­h mos csáazár-ut 22, sz. a. helyiségében tartja ezévi rendes közgyűlését, f% melyen gróf T e lek i Fái elnököl. Az egyesület ötéves jubileuma alkai­// máiból a közgyűlésen ünnepi beszédet mond K o 1 o s v á r y Bálint dr , ' egyetemi tanár, ügyvezető elnök. /MCT/Pa yé:

Next

/
Oldalképek
Tartalom