Magyar Országos Tudósító, 1933. május/1

1933-05-06 [074]

1. törvényszéki kidás. Budapest, 1933 . május 6. BECSÜLETSERTE3-E HA AZ eTs/EDI IRODÁBAN A LÁTOGATÓ NE M VESZI LE A KALAPJÁT? Érdekes becsületsertusi pert tárgyalt ma másodfokon a törvényszók Fejős tanácsa. Hajnis István fővárosi adóhivatali főtiszt volt a vád­lott, aki ellen vitéz Eölbcy Ehyll László dr. ügyved tett följelen­tést. Hajnis három évvel ezelőtt megjelent ügyvédi irodá­jában és az alkalmazottak koreseti adója ellenőrzése coljából fel­világosításokat kért, mire az ügyvéd azt válaszolta, hogy májé másnap jöjjön újból. Hajnis erre - a panasz szerint - azt mondottat nagyon csodálkozom, hogy egy ügyvéd nem tud felvilágosítást adni, majd fel­tette kalapját és bár figyolmeztette is, hogy szobiban nem szoktak kalapban tartózkodni, Hajnis nem volt hajlandó levenni a kalapját. Az ügyvéd szerint Hajnis magatartása a becsületvedolmi törvénybe üt­közik és ezért tette meg feljelentését. A járásbíróság annakidején felmentette Hajnis Istvánt az ellene emolt vád alól azzal az indokolással, hogy az adófőtiszt ki­jelentése nem volt becsül tsértő s az, hogy nem tette 1c a kalapját lehot tiszteletlenség, de nem becsületsértés. Vitéz Eölbey Thyll László dr, megf e 11 ebbe zto az Ítéletet és igy került ma az ügy a fellebbezési birósag elé. A törvényszék az elsőfokú felmentő Íteletet a járásbíróság indokaival együtt hely­benhagyta. /MOT/SY. KÉTELKEDTEK ROKKANTSÁGBAN, FELJELENTETTE A VÁROSI FOGALMAZÓKAT. Egri Péter szerelő rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett Makkay György dr. es Geiger Gyula dr. székesfővárosi fogalmazok ollón,akik a följelentés szerint azzal gyanúsitottak meg, hogy illetéktelenül igenyel rokkant j árulókét , mert nem a háborúban, hanem egy baleset fol­tén rokkant meg. Makkay az elsöbir.óság olct t azzal védekezett, hógy egy rokkant figyelmeztette arra, hogy Egri Péter nem hadirokkant, mi­re a segélyért jelentkező Egrit tovább utasitotta Goiger Gyula dr.­hoz, aki a rokkantügyek intézője. Geiger arról tett vallomást, hogy mindössze föltette a kérdést Egri Péterhez, hogy rokkant-e, amivel nem sérthette meg érzékenységét. A járásbíróság fel is mentette mind­két fővárosi fogalmazót a vád alól azon az alapon, hogy ki jo lent esői­ket hivatalos minőségükben tették s ezért nem lehet őket elitéIni. Egri Péter a felmentes miatt fellebbezést jelentett be a má sodfokon ma került az ügy a törvényszék Fejős tanácsa elé. A másod­fokú bíróság a felmentést helybenhagyta s megállapította, hogy sem Makkay, som Geiger nem követtek el semmifele bűncselekményt. Az itélet kihirdetése után a mülábu Egri hangoson adott ki­fejezést elégedetlenségének, s azt kiabálta, hogy nem nyugszik meg, mert nem ez az igazság! Az elnök csendre intette és közölte vele, hogy nincs, dolye perorvoslatnak. - Altkor ujbol fogok porolni! - jelentette ki távozóban Egr: /MOT/SY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom