Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3
1933-04-27 [073]
O'HO A BAROSS-SZÖVETSÉG KOZGYoLESE. J ^ A Baross Szövetség csütörtökön este a Vigadóban tartotta ünnepélyes kar: tel: között 1932. évi rendes közgyűlésbe I 1 o v s z k y János kormányfőtrn^csos, országos elnök vezetésével. A Vigadó nagyt rme zsúfolásig meg telt. A közgyűlésen a főváros gazdasági, politikai és társadalmi él. tén:k úgyszólván minden számottevő tényezője megjelent és résztvett mintegy tiz vidéki város küldöttsége is. Az elők~lóségek sorában ott vo't: József Ferenc királyi herceg, aki ezúttal a Magyar Iparpártole Fropaganda Nagybizottságot r amelynek fővédnöke'*",- képviselte, Almásy László, a képviselőház elnöke, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Nagy Emil volt igazságügyminiszter, Wolff Károly, Kozma Jenő, Mészáros János érseki helytartó, Raffay Sándor evangélikus püspök, Bednárz Róbert pápai prelátus, Huszár Aladár főpolgármester, Liber Endre alpolgármester, Huszár Károly, az OTI elnöke, Senn 0 ;te, a liiiV elnökhelyettese, Ferenczy Tibor főkapitány, Lingei János gyáros, Dorn.r Aurél miniszteri tanácsos, Winchkler István, a Külkereskedelmi Hivatal kormánybiztosa, Kálmán Gusztáv v.t.t.t,, Hochenburger Antal altábornagy, Hallá Aurél miniszteri tanácsos, vitéz Barczy-Barczen Gábor. Megjelent a felsőház és a képviselőház több tagja, s elküldöt te képviselőjét a MONE, a MuNB, az OMGE, az IPOK, a KAKSZ, a MANSZ, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a KIOSZ, a Magyar . JövŐ Szövetség, a Füszerkereskedök Országos Egyesülete és mér több más intézmény és egyosü'ot. 1 1 o v s z k y János országos elnök nyitótta meg a köegyülést. Rámut: to t arra, hogy a számadáson kivül célja a. közgyűlésnek, hogy azt az álláspontot körvonalazza, amelyet a szövetség a. jövőben eszmei és rmmkorleti irányban követni fog. Vázolta a magyar ipar propagálásának es a honi nyaralásnak nemzetgazdasági szempontból va lő fontosságán Rámutató t erre, hogy a nemzeti öncélúság jegyében kell minden magyar polgárnak összefognia a haza talpraá.Utasának szolgála Iában. A Baross Szövetség a keresztény béketűrés és a krisztusi alázat jegyében küzd a n..mzeti gondolat győzelméért. Hangoztatta, hogy keresnünk kell azokat az orvoslásokat, amellyel a nemzet: '/gazdasági é1 tét talpra l.hot áéliteni. Elsősorban a. leromlott vásárlóképessége': k.11 helyreállítani. Adatokkal bizonyította, hogy a főváros és az ország közgazdasága a vásárlöképességnek 1930. óta mintegy a felére történt '. csökkenése folytán a válság szélén áll és az utolsó óra ütött, hogy ezeh rendszeresen történő intézi:édesekkel változtassanak. Emelkedett hangon mutató tt rá az áruházak romboló versenyére. Hangoztatta azt, hogy a közgazdasági poli ;lkának nem lehet fontosatb feladata,mint a késipar . s a kiskereskedelem, valamint a középipar és kereskedelem megmentése és meg rösitése. Nyomatékkal köv teli, hogy a mo3~c.ni adózási rendszere változtassák meg, abban az iránytan, hogy az áruházak a maguk fele terelt nagy forgalom arányaihoz mérten adózzanak, Ilovszky János nagy tetszéssel fogadott elnöki m gnyitója után i u r é b 1 Győző tiszt 1 tbéli igazgató terjesztette elő a szövetség évi jelentését, amelyből kitűnik, hogy az utóbbi esztendő a szcbetség j-ijes r-gui-rálodását hozta mog. Utána K o r ó d y - K a t on a János országgyűlési képviselő szólalt fel. Helyesnek j lentette ki a szövetség akciójáé. az: egyenlőtlen áruházi verseny el • en és bejelenté me, hogy a nagyáruházak megróná szabályozása ügycb ~n a pr rla.mentben is akciót ináitandc . Követüli, hogy az áruházak nagyobb száza.lókban aIkalmazzanak keresztény alkalmazottakat. Sürg -ti, hogy a vasárnapi mueik. szünetet végre valósítsák meg. Nemcsak vallási szempont* boi t hanem szociális szempontból lo szükség van erre. Ebbon a kérdésben is mog fog mozdulni a törvényhozás. Kérte, hogy a Baross-Szövetség {.'< ebben a kérdésben rrélyesen foglaljon állást. X' A zárszámadások előterjesztése után G e r 1 ö c z y Béla \ indítványozta. .. közgyűlésnek, hogy az országos elnöknek a sikeres % pénzügyi gazdálkodásért szavazzon köszön: tet • ' '•< /Folyt, köv./