Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3
1933-04-27 [073]
AZ ORSZÁGOS KÖZEGE3Z3i-GI BGYEOÜLET TUDCMÁN V 03 SZ 1K03ZTÁLYÁNAK VII-IK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE. Az Országos Közogészségi Egyesülőt tudonányos szakosztálya csütörtökön oste tartotta VII. tudonányos ülését, anelyon. olsönek K ö r ö s y Kornél tartott előadást, amelyben a kísérleti örökléstan alapfogalmait ismertette,. Hangsúlyozta, hogy a szülők tulajdonságai anyagi részecskék, molekula-jellcgfi gének által vitetnek át. a gyermekekre, a sejtmagnak a mikroszkóp alatt látható képleteiben foglalva helyet, A szülők tulajdonságainak a gyermekekre történő eloszlását a Mendel által felfedezett törvények szabják meg'. Ezek alapján a fiu és lcán^gernekek egyenlő száma is megmagyarázható. Uj tulajdonságok valamely génnek hirtelen átalakulása, az ugynevozet mutatlo által jönnek létre . Ezután dr. S z é n á s y József főorvos, a Stefánia Szövetség anyavédelmi előadója "Születésszabályozás" cinnel tartott előadást, amelyben a következőkre mutat<tt rá; A születesszabályozásnak lén^'cgc az egyén, a család, a társadalom^ az állam és a nemzet erdőkéi 3Zérint az utódok mennyiségét és minőségét a természet rendjébe való beavatkozások utján befolyásoln"f. . A születésszabályozás az embervédelemnek ma már egy igen for± ce része, amelynek azonban kóros kinövései ellen intenziven kell küzdeni. Csak azt a születésszabályozást lehet elfog.idni helyénvalónak,- hamgoztatta az előadó- amelyik az egyén 03 a család érdekelt ug?/ szolgálja, hogy ezzel a nemzet és az állam érdekei nem szenvednek csorb'j. Végül Dr. S o m'o g y i Zsigmond "Népszaporodés és eugenika" cimmel tartott előadást, amelyben kimutatta, hogy a szaporodás higiénében kvantitatív és kvalltativ feladatok vannak. A kvantitativ népesedés-politika a tulnépcs edés f 3ovagy az elnéptelenedés kérdését vizs,Kj(Ai rál ja. A túlnépesedés veszélyéj Malthus mutatott rá, sejtelmeit azonban —' ez idő megcáfolta, mert ma mindcn n tcrmelési felesleg van, s a mai termelési technika mellett a föld 5-8 milliárd embcr£tudna eltartani-. Ma legfeljebb egy-egy hely relatív tulmépesedésérol lehet beszélni, s a nyugati kulturnémzeteket Inkább az elnéptelenedés fenyegeti-. Ez fenyegeti Francia- és•Németországot, s a Skandináv államokat, A születések csökkenésének főoka az erkölcsi felfogás megváltozása, az úgynevezett rjexuálls morál, s ellene a telepités és a gazdasági kedvezmények nyújtása nem Ígérnek teljes eredményt, A kvalitatív fajegészségtan az eugenika a fajnemcsités feladata társadalombiológiai minőségét javitaii. Az örökléstan megállapítására támaszkodik és nógat iv és pizltiv fajjavítás utján dolgozik. A nógat iv eugenika az értékctlen elemek'szaporítását igyekszik csölekéntenl", s eszközei a házassági tanácsadás-, ás az örökölhető fogyatékosságokban s zenvedők t érméket leni tése műtéttel. Az Egyesült Államokban körülbelül tizezer, Svájcban harminc esetben alkalmazták ezt a betegeken. A pozitiv eugenika az értékos egyének számát Igyekszik emelni és intézményesen nehezen valósitható meg, s eredmény az úgynevezett eugonikai szellem kialakulásától várható. /MOT/B A D CHÁNYTERkELÖK ORSZÁGOS EG V "EJÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSE, A Dohánytermelők Országos Egyesülete csütörtökön tartotta alsóeőri Farkas Géza elnökletével közgyűlését, amelyen a Dohányjövedék képviseletében F a t t inger Sándor központi igazgató jelent meg, továbbá ott voltak T o m c s á n y i Vilmos Pál ny, igazságügyminiszter, gróf Bethlen Pál csSomss ich Miklós felsőházi tagok, Fabr l/e zi Us Endre gazdasági főtanácsos és sokan mások, A közgyűlés különös jelentőséget nyert azáltal, hogy most ünnepli meg az egyesület alapításának tizedik, s az általa kiadott "Magyar Dohányujság" fennállásának ötve| r nedik évfordulóját, s a kettős évfordulót r-app-Szász Tamás 1 egyesületi igazgató hosszabb beszédben méltatta, A közgyűlés végül kiI egészítette a választmányt, s egyhangúan elfogadta a zárszámadást és a \ költségvetést. /MOT/B