Magyar Országos Tudósító, 1933. március/2
1933-03-20 [072]
A P1TAFE3TI ÜGYVÉDI MARA RSIIFES KÖZGYŰLÉS ÉNEK MÁSODIK . NA F JA . A Fudapcsti Ügyvédi Kamara ezévi rendes közgyűlése hétfen délután 6 órakor folytatódott, K ö v e s s Béla dr, kormányf őtanác scs elnöklésével. A főtitkári jelentéshez hétfőn elsőnek K ü r ti Nándor dr. szélt hozzá,, aki annak a felfogásának adott kifejezést, hogy az ügyvéd el lenes hangulatot bizonyos köröktor.'mesterségesen szitják. A polgári szabadság levegője szükséges ahhoz, hogy az ügyvédek hivatásukat kifejthessék. A kamara vezetősége nem áll feladata magaslatán, A elöntést nem fogadja el, Viz keleti Imre dr. szerint a jelentés nem eléggé őszinte, nem tárja fel a valóban siralmas kelyzetet, amiben az ügyvédei: évek óta vannak, L á zár Ernő dr• véleménye szerint abban a mádban van a hiba, ahogyan a kamarát vezetik. A tempón változtatni kell, gerincesebben kell képviselni az ügyvédek valódi akaratát. Ha a kamara belemegy abba, hogy kisgyüléssel kormányozzák, eljátsza a jogot arra, hogy a szabadságot követelje. A kisgyülést összesen 1200 budapesti ügyvéd akarja, 'EO-an irástan tiltakoztak a tervezet ellen, 13 00-an pedig nem vettek részt a szavazásban. Lehetetlen az, hogy a budapesti ügyvédnek'kevesebb joga legyen, mint vidéki kar társának. Tiltakozik az ellen, hogy a magyar bírákat a kamara közgyűléséből bárki is megtámadja, s azzal vádolja meg, hogy hivatalos eljárásukban világ-, nézletük visszatükrözedik cselekedeteiken. Méltánytalan volna a bírákat általánosságban támadni, amikor a legelső magyar biró: a kurla elnöke oly járatlan erővel szállt sikra ujóvi megnyilatkozásakor a magyar ügyvédek érdekében. A kisgyűlés tervére visszatérve, kl• jelenti, hogy szilárd hite szerint a 32C0 budapesti ügyvédnek több mint károm egy edr és ze elszántan, keményen száll szembe a tervbevett j c gf os z t as sa j.. G r o á k László dr. szerint a kamarai jelentéseknek tizév óta tuljeser azonos a hangjuk és a tartalmuk, határozati javaslatot terjeszt te, amely szerint a közgyűlés utasítsa a kamara választmányát, hegy hathenapor. belül dolgozzon kl törvénytervezetet, az országos ügyvédi kamara felállítása érdekében. 7 a ; d a József dr, a jelentés pénzügyi, zárszámadási és költségvetési részével foglalkozik. A közgyűlésen résztvevő ügyvédek ezután a főtitkári jelentést a részletes tárgyalás alapjául, általánosságban egyhangúan elfogadták. A részletes vita során elsőnek 1 o s z t o n y i ; Emil dr. szélalt fel, aki a tékorevizió érdekéten tett'indítványt, határozati javaslata érteimében a közgyűlés mondja ki, hogy a csak etikai alapon felépíthető jogrend helyreállítása érdekéten szükségesnek tartja'a trianoni békeparancs reviziójára irányuló magyar jegás zr.cz— galmat, s abban a magyar ügyvédi kar résZtvéteiétx és e tárgyban határozathozatalra utasítja a választmányt, VI e k e r d y Géza dr. kamarai titkár magyar szive cgéez melegével üdvözli - úgymond — Sosztonyi Emil dr. indítványát, hazafias szavai befejezéséül felszólítja a közgyűlés i tagokat, hegy egyszivvel-lélékkel kiáltsák óda a trianoni tekercvÍzi'ónak ellenszegülő hatalmasok fülébe: 'Ekem, nem, -soha!A hármas kiáltást a közgyűlés tagjai felállva elismételték. - ' Ezután Léva i Tibor dr, tett indítványt az ügyvédi kényszorbiztcsitás megvalósítása érdekéten, amely az ügyvédeket betegség esetére orvosi kezeléshez és gyógyszerhez kivonja juttatni. , Gusztáv Kornél dr • arról emlékezett meg, hegy a fegyelmi ügyek statisztikája aránylag igen 16, s ez az ügyvédség erT kölesí színvonalának teljes épségét Igazolja. Egyébként indítványozta, u hogy a hagyatéki eljárásokba - a közjegyzők sérelme nélkül - az ügyvédeket is fokozottabban kapcsolják be; másrészt pedig törvényes utön könnyítsék meg s tegyék általánosabbá a választottbiról'el járásokat. _,'ir" /Folyt, köv./