Magyar Országos Tudósító, 1933. március/1

1933-03-09 [071]

/Pestvármegye közigazgatás i bizottságának ülépo. Folyt, 1 ,/ Hiába hivatkoznak a belőtt iára, hiszen a bolctta ára nem onölkedett, ( el­lenben leszálltak az ós mezőgazdasági bérek egyaránt, A konygr­árenoléa a 1ogantiszociálisabb akó, anoly fordított progresszivitással sújtja a fogyasztókat, nert hiszen a kenyérből a szegény emberek eszik a legtöbbet, A hatóságoknak kell tehát közbelépniük, hogy a kenyérár­am.cléssol ne lekössön lritálni a közönség nyugalmát. •Helyes, ha állást foglalunk, monflfla Ertíélyl Lóránt a kár­tolok ellen. A kartelek olyan a előszedői a nai szegénységnek, ar.ilvei sjsén­bon a közönség, egyáltalában nen tud védekezni és a kartelek ké:ryük­w kedvük szerint sarcolják az egész országot, . , P r e s z 1 y Elonér főispán "ogywdy Szabó Bélának nlnú a háron indítványát nagáévá tetto, ugyancsak egyhangúlag az egész bizottság az indítványok nollott foglalt állast. A főispán egyúttal hangsúlyozta, hogy Negyody Szabó Béla példát nyújtott arra nézve, hogy nlként lehet ne­héz kérdéseket higgadtan tárgyalni, rert non az a cél, hogy'az elégedet­lenséget szítsuk, hanen, hogy a lehetőség szerint segítsünk. Non le­het nlndotőrt az államot okolni éa az államhatalom ellen izgatni a han­gulatot, mert maga az államháztartás is csak nagy nehézségek árán tart-­. ható rendben. N e y Géza főjegyző tett ezután jelentési! a mezőgazda­sági murikálatok megindultak, kedvezők voltak az állategészségügyi vi­szonyok is az elv.uít hónapban, egyedül a kiviteli lehetőségek cse­kélyek és Ausztria a megye területéről összesen 3 szarvasmarhát és 22 sertést, • Cseber szág 204 se*tést, Olaszország pedig 12 szarvasmarhát vásárolt. D o m c s a F^l tisztifőorvos jelentése szerint. • az elmúlt hónapban 194-on haltak meg günőkórban, a szövődményes influenza 250 esettel emelkedett, 3 a nogbotogodések közül 10 végződött halállal. Általában az egészségügyi viszonyok javultak a merye terüle­tén. Érdekes esettel foglalkozóit ezután a bizottság. Panasz ér­kezett a negyéhez, hogy dr. T 0 t h J zsef kiskunfélegyházai polgár** mester az általános válas ztások'alkalmával résztvett az" akkori egységes párti jelölt agitációs körútján, A megye most figyelmeztette a polgár­mestert, hogy tartózkodj 'k a választási agltációban való résztv.'tel­tol, nor.t ez nem fér össze egyrészt az állásával, másrészt az'állásá­nak betöltéséhez szükséges pártatlansággal ós függetlenséggel, A pénzügyi jelentések kerültök' ezután sorra, A negye északi területén január és február hónapokban 121,000 pengővel kevesebb adó folyt be, mint tavaly a megfelelő időben, viszont a déli kerületben a tavalyi 401,000 pengős februári adóbevétellel szemben az idon 434.000 pengo folyt ló, /MOT/C, H ÍREK IIAGYRR MŰVÉSZNŐK A MAGYAR BORÉRT. A kagyar Szőlősgazdák Országos E­gycűuleto által az országos mezőgazdasági kiállításon rendezendő "bor­kiállítás köretében az egyes ület által meghívott művésznők autokrannokat adnak. A kiállítás két ünnepnapján, vagyis nárdus 25.-én és 26.-áh. dél­ben 12-2 óra között a kiállítás borpav 11.ion jóban, a később noghatárózott kiállítási részon'a 'rtagyar színművészet lcgkivllébb reprezentánsai ad­na]-, autogranmokat. /MOT/B. —MEG JELENT A "KÖZGAZDASÁG AS KULTÚRA" CIMÜ UJ FOLYÓIRAT.. S c h a ok Béla dr. szerkesztésében uj lap indult meg, melynek vlne "Közgazdaság os kultúra". Az uj folyóirat a Koroskódolni Iskolát Végzettok Országos •Szövetségének hivatalos közlönye, /'MOT/Vr,

Next

/
Oldalképek
Tartalom