Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1
1933-01-03 [069]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 9. törvényszéki kiadás-. Budapest ,1933. január 3. ~— ZU SZEKULESZ ÜGY /Folyt,8.kiadáshoz./ Az Ítélet megokolása rámutat, hogy Bauer Mária és "Farkas Flórián határozott, esküvel is mogerösitctt tanúvallomása, továbbá az ezt támogató vallomások, amelyeket ^turma Emil ós Guttmann Ágnes tottek a biróság clöb t, végül pedig a detektívek tanukiha 11 gátasának eredménye kétségtelenné teszik, hogy a vádlott és társa ezévi szeptember hó 22-én éjszska a Bécsbe utazó Bauer Máriától, együtt és közösön elvettek egy bőröndöt, mely• ben a sértett ruhái és mintegy 35-4o.ooo dollár értékű külföldi pénz volt. A védelem főként arra helyezte a súlyt, hogy bebizonyítsa a törvényszék olőtt, mintha a vonaton erőszakosan fellépő egyén nem lenne azonos a vádlottal, mert - a vedolem állítása szerint - Szekulosz József az említett éjjelen ki som mozdult lakás ároi. Ebben a tekintetben a kihallgatott Harsány! Józsefnó tanúvallomását nem találta elfogadhatónak a biróság. - egyrészt azért,mert ez a tanu ogyos fontos mellékkörülményekről egyáltalái semmit sem tudott mondani, - másrészt pedig azt állította,'hogy Szokulesz anyósán kivül mást a haz kapuján: so ki, se be nom engedett. Ez nyilván valótlan, valamint az is, hogy Szokulesz valamennyi vacsoravendégo esti tizenegy óra utói távozott volna ol a házból. Harsány! József né tanúvallomás Jt a birösag bizonyítékul nom fogadhatta el, másrészt azonban Bauor Mária határozott tanúvallomását, amely szerint a vádlottban az egyik tettest • kétségtelenül f elismorto, oröson támogatja az a körülmény , hogy oz a tanu a királyi ügyészségen törtónt kihallgatása alkalmával egy idegen egyénre mutatva kijelentette: "Ha ezt mondják Szokulosznok, al&or ez nem az az ember, aki a vonaton engem megtámadott." Ezzel szemben Szekulesz Józsefben az ügyészségen is a legnagyobb határozottsággal felismerte a bőrönd bgyik elvivöjét. A büntetés kimérésénél egyébként a biróság a büntetlen előéleten kivül egyéb enyhitő körülményt a vádlott java? a besz ámithatónak nem talált. Ezzel sbemben nyomatékos súlyosbító körülményként számított: az okozott kár nagy összege, továbbá az a tény, hogy a vádlott s tettével nemcsak magánérdeket, hanem a nemzet egyetemes gazdasági érdokoit is súlyosan megsértette és különben is egész egyénisége és tevékenykedése a közre rendkivül ártalmas, közvesjodólmos. A törvényszék Ítéleté t Kotsis Miklós dr. kir. ügyészségi alelnök megnyugvással tudomásul vette, ellenben Goitein' Sándor dr. védő, valamint Szekulosz József vádlott felebbezést jelentet tok be. /Ky./ Goitein Sándor dr. védő kérte Szekulesz szabadlábrahelyezését.., az ügyészségi alelnök ezt ellenezte, a törvényszék fenntartotta a fogvatartást, mert - mint az indokolás mondja - Szokulesz szökésétől tartani lehel, nemcsak a büntetés nagysága miatt, hanem azért jt, mert a levelekből is kitűnően ki akart költözni Magyarországról és már a családtagok elhelyezése irént is megtette az előkészületeket és egyébként Is kiadatás utján korült a magyar biróság elé. Halász Lajos dr. védő felobbezctt azon a cimén, hogy a törvényszék a távollévő Nagy Pállal szemben nem'szüntette meg a bűnvádi eljárást. Ezzel végűt is ért a kétnapos tárgyalás , Szekuleszt a fogházór visszakiserto cellájába, /MOT/ Sy.