Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1
1933-01-09 [069]
— -ZU EGY ÜGYVED ES FIVÉRE ÉRDEKES PERE. /Folytatás az 1-sö kiidáshoz./ Csányi István dr. azzal védekezett, hogy feleségétől még nem volt akkor elválva és igy joga volt a lakásban megjelenni, de egyébként is a rendőrt isiit utas itás ára és a detektív egyenes felkérésére jelentek meg a lakásban, hogy segitsenek a kérdéses holmit felismerésénél, Csányi Antal szintén ártatlanságát hangoztatta és azt adta elő, hogy felkérésre mentek el a lakásba, ahol azonban a detektívet is nagyon bizalmatlanul fogadták és igazoltatták. Egyöntetűen vallotta a két fivér, hogy amikor Csányiné és fivére erélyesen követelték a távozást, kimentek a szobából, Csányi István dr. - vallomása szerint - azért nyitott be később a szobába, mert a kiszűrődő zajból a^rra következtetett, hogy a felesége rosszul Vett az izgalmak hatása alatt és arról akart gondoskodni, hogy segítségben részesül jön. Egyébként - mint mondotta - a folyóson várták meg a deféktivet és együtt távoztak, A járásbíróság Pap Gyula dr, Becsey ügyvédjének felszólalása után mindkét vádlottat felmentette a magánlaksértés vádja alól azzal az indokolással, hogy egyrészt Csányi István dr., mint férj jogosan mehetett feleségéhez, másrészt a hatóság felkérésére jelentek meg a detektívvol együtt a lakásban. A feljelentő megfellebbezte az Íteletet, /MOT/SY. lét it'ifcé m w . . i BILLER IRÉN AUTOELADASI kGYE. még annakidején Steinitz Ernő autoügynök Gáspár Pál dr. ügyvéd utjan/polgári pert inditott Billcr Irén ellen, akitől ügynöki ténykedés fejében 275 pengőt követel. A ker set szerint 1931 év elején Biller Irén megbizta Steinitzot, hogy Steyer autóját adja el. Az ügynök állítólag hozott is vevőt, aki 5ooo pengöórt hajlandó volt megvenni az elegáns kocsit és ügynöki dij fejében 5oo pengő járt neki, Steinitz szerint méltányosságból megelégedett volna 275 pengővel is, de Biller Irén nem volt hajlandó jogos követeié* sót kiegyenlitehi és ezért indította a pert, Biller Irén Géta Imre dr, ügyvéd utján a járásbÍróságon azt adta elő, hogy nem jár semmiféle jutalék az ügynöknők, mert az ügylet nem sikerült, A járásbíróság el is utasította Steinitz keresetét, aki azonban megfellebbezte az ítéletet ós Így került másodfokú elbírálás alá az ügy a törvényszék Kneblauch tanácsa elé. Biller Irént, aki jelenleg Hoolyvoódban tan, ezúttal is Géza dr, képviselte és az elsőfokú itélet hely benn- gy ás át kérte, A fellebbezési biróság a járásbíróság Ítéletét i ndokainól fogva helybenhagyta ós immár jogerősen elutasította az autoügynököt keresetével, /MOT/SY, NEMHIVOTT ORVOST A FELESÉGÉHEZ - ELITÉLTEK. Harmadik gyermeke születését várta Krudik Józsefné művezető felesége. A gyermek születésénél komplikációk léptek fel és a szülésznő figyelmeztette is erre Krudicsot, az asszony férjét és figyelmeztette arra is, hogy orvost hivjon az asszonyhoz, mert szűkség lehet sürgős beavatkozásra, A mlvczeto nem fogadta meg a szülésznő tanácsát, sőt még azt is megengedte, hogy felesége a szülésznőt is elküldje. Az asszony erre egyedül maradt és a vajúdó nő, aki minden szakszerű segítség nélkül voltba szülés következtében meg is halt, A haláleset után az asszony csalás ja feljelentette a művezetőt azért, mert az asszony halálát, szerintük^ a férj gondatlansága idézte elő, A m vezetőt el is itélte a törvényszék és a tábla is, és most a kúria Szoke^tanácsa. helybenhagyta az elsőfokú bíróságok Ítéletét, Megállapította a kúria, hogy az alsófoku bíróságok Ítéletükben helyesen vonták le azt a jogi következtetést, hogy a művezetőt, mint a család fejé: és a no eltartásra kötelezett férjét azon mulasztása mellett, hogy a szülésznő figyelmeztetése ellenére súlyos életveszedelemben lévő fele cégéhez orvo.t nem hívott és az asszonyt minden segítség nélkül hagyta - bűn tetőjogi beszámítás alá eső ondatlanság terheli. /MOT/H.