Magyar Országos Tudósító, 1932. november/3

1932-11-21 [068]

Budapest, 1932. november 21. XIV. évfolyam, 263, szám* EGYHÁZI HÍREK /' ./ J ' /Befejeződött a dunamellóki református egyházkerület közgyűlése. Folyta' Lélekben és imádságban találkozzanak a magyar testvérek, úgymond a határoz;, . idohaza 'a külföldiekről, külföldön az itthoniakról emlékezzenek meg. Az evangélium szociális igazságainak gyakorlati érvényesítésére is döntő lépések történnek a gödöllői egyház javaslata kapcsán, s ahol a r­i ínygondozás még nem volna megszervezve, ezt a gyülekezetek különös kötél:- ­cégévé teszik. A kormánynál intézkedést kivannak abban az irányban is, hogy Nagy­pénteket országos ünneppé s munkaszüneti nappá emeljék. Deák Béla száravevői jelentése után Ferenczy Károly gazd. l őtanácsos, egyházker. vagyonkezelő, majd F r o m m Lajos dr. kormányfő­tanácsos, egyházkerületi ügyész következtek. Jogerősen befejeződött a több­esztendős u.n. Kaszay-féla hagyatéki per, s ezzel a néhai nagylelkű kalocsr ". ügyvéd által végrendeletileg a dunamelléki egyházkerületnek hagyott, mai ( tékben mintegy háronmszázezer pengőt reprezentáló ingatlan az egyház birt< ba jutott, Fromm ügyésznek köszönetet szavaztak az ügyben kifejtett fáradó sáért. Ravasz László dr, püspök hivatalos egyházlátogatásának em'J... • kére a külsősomogyi egyházmegye karitatív alapítványt, Benedek Sán'" • egyházmegyei gondnok, a közig, bíróság másodelnöke ezer pengős segélyalf vényt tett • A budai református egyház nyolcvanháromezer pengős szociális ala; • '• hozott össze, néhai kiváló leikésze,Ha ypá l Béla emlékére, Uj konvent! renöc képviselővé választották az egyházkerület részéről Imre Sándor dr, ír; • államtitkár, egyetemi tanárt. Nagyon súlyos helyzetben vannak különösen azok a lelkészek, akik gyermekeiket lakóhelyüktől távol kénytelenek taníttatni; számukra azonnali segélyt kér az egyházkerület. Varga Sándor csákvári espereslelkész ".erjesztette elő a s egély kérvényügy eket > Sebestyén Jenő dr #/ a buda­pesti teol. akadémia igazgatója a teológiai ügyeket4 Az egyházközségek a teológusifjuság támogatására szaporítsák a legációkat, igy szól a felhívás. V 1 c t o r János dr. teol. tanár, akit a budapest-belsölipótváro egyházközség lelkészévé választott, fizetés nélkül vállalta egyrószét eddi, teológiai éráinak. 'Csekey &ándor dr. professzor a teol, internátus életét ismertette. Imre Sándor dr. szegedi egyetemi tanár az egyházkerület középisko­láiról tett jelentést. Az volna a kívánatos, hogy a tananyag állandó vál • toztatásával ne nyugtalanítsák a középlát olákat. V i n c z o Elek espero •• lelkész előtérjesztésére,a törpegyülekezetek problémájánál megállapították » hogy minden lelki és anyagi eszközzel e gyülekezetek megtartására töreksz­enek. Szabó Béla dr* Üomogymegye kir. tanfelügyelője, mint népiskolai adó; volt a következő referens. A -terményfizetéses tanítókat is hozzá akarják juttatni igazukhoz, A tankönyveknek még olcsóbbaknak kell lenni. Budai Gergely dr., a budapesti vallásoktatótestület elnöke G' adásában a főiskolai ifjúság vallásos gondozásának kiépítéséről szól; fel­kérték az egyetemi városokban lévő református gyülekezeteket E feladat vál­lalására. A németajkú iskolák számára németnyelvű vallástant adnak ki. Szabó Zsigmond kiskunhalasi lelkész javaslatára a tanyavilág, a szórványok lelkigondozása ügyében is nagyarányú munka indul, amelyet maga Ravasz püspök vesz kezébe. A szegények segitését is nyomatékosan ajánlják" a gyülekezetek figyelmébe. A hittankönyveket olcsóbbitjik. Vallásos nyomta ­ványokkal is ellátni igyekeznek a tanyákat, s évente négyszer "ünnepi üzenő et küldenek a tanyáknak, /j Dél háromnegyed tizenkettőkor ért a tárgysorozat végére a közgyül.' i 1 L Ravasz püspök-elnök mondott köszönetet Teleki József grof főgondnoknak a , l ti lés vezetéséért, A LXXXLX. zsoltár első versét énekelték ezután, majd a pü­1' pök imádkozott és megáldotta a jelenlévőket. Délután az egyházkerület bíró­sága ülésezett móg./l,iOT/F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom