Magyar Országos Tudósító, 1932. november/2

1932-11-18 [067]

Kézirat. .-.-,-« . If'tr Közgyűlés 2 olda.1. Budapest, 1*32. november 17. // /A költségvetés vitája a közgyűlésen. Folytatás./ Vitéz Barezy-Barczen Gábor a közlekedés megjavítása és a kistaxis ok érdekében terjesztett be indítványokat , P e r 1 e y Lajos a hadirokkantak kedvezményes utazásának engedé­lyezését kérte, Hatolkay Kázmér pedig Kőbánya ki nem elégítő villamosközlekedése miatt szólalt fel és javasolta, hogy a viszony ­lat«k járatait sűrítsék. Mi 1 1 o k Sándor a közlekedési vállalatoknál nagy szám­ban előforduló visszásságokról számolt be. Szóbeh^zta, hogy a fogas­kerekű vasit Igazgatójának te'bb ezer pengőbe kerülő üvegházat építet­tek, ugyanakkor azonban a vasút végállomásán az alkalmazottaknak hem áll rendelkezésére illemhely . Tiltakczott az ellen ls f hogy illeték­telenek k«z«»tt nagy számban osztogassanak szét 16 fillérbe kerülő re­zsijegyeket. Teljeséig, méltánytalan bánásmódban részesitik az alkalma­zottakat, ha a kalaaz a. jegykezelésnél téved, a legszigorúbban meg­büntetik, sőt el#Í4> bocsátják. A Beszkrt orvosi tanácsának véleménye alapján elbocsátott alkalmazottak k>'zül a m, kir. Kúria többet itéle­tileg helyezett vissza állásába. Tiltakozott az ellen is, hogy egy nyugalmazott tanácsnokot magaá fizetéssel alantas munkára alkalmaz­tak, de az illető még ezt a munkát is csak nagy megszakításokkal végzi, mert legutóbb például négy hónapi szabadságot adtak neki, hogy az 01impiászra kiutazhass ék, r ftr>. Csel ényl Pál szembeszállt azzal a pénzügyi politikával, amely a közlekedési vállalatokkal szemben; fennáll, A vlllamosvasutak erejét meghaladó községi szolgáltatások befizetésire kötelezik és an ik#r már raegkopasztottak, akkor előírják neki, hogy vi­lágvárosi színvonalon állóközlekedést tartson fenn. Mindaddig, amig ez a rendszer fennáll, nem lehet a közlekedést a joggal megkivánt színvonalra emelni és az ő nézete szerint a bajokból nincsen más ki­vezető ut, mint a filléres villamosjegy bevezetése, mert csak ezen a réven lehet azokat a tömegeket az utasok sorába ültetni, akik ma a horribilis tarifát megfizetni képtelenek. W e I sz Konrád részletesen foglalkozott a Bazkrt-ra vonatkozó szakkérdésekkel, elitélte azt a rendszert, amely aközönséget akarja alkalmazni a Bszkrt elképzeléseihez, holott az egyedül helyes felfogás az lehet, hogy a villamosvasutnak kell magát alárendelnie az utazóközönség lgén:/einek. Kifogásolta, hogy a Bszkrt Igazgatósági tagjai havonta úgynevezett taxi jegyeket kapnak, amelyek ellenében a géperejű bérkocsikat igénybevehetik, A végrehajtóbizottság tagjai részére megállapított 20.000 pengős tételt is teljesen feleslegesnek tartja., az ő véleménye szerint a közlekedés elrontásáért igazán sem­mit sem érdemelnek. Bírálta a Bsz :krt legutóbbi jelentését és számadatokkal akarta Igazolni azt, bogy a villamosvasút gazdálkodá­sa nincs a megfelelő mederben. Weisi Konrád beszéde után az elnöklő Liber Endre al­polgármester szünetet rendelt el, /Folyt.köv./ FŐVÁROS \I\Á I ELEKBR0M0SMÜVEK BEMUTATOHELYIS. GÉNEK MEGNYITÁSA. A székesfövá­l / rosi Elektromos Müvek honvéd-utcai székházában állandó jellegű be­7 mutatóhelyiséget szerefktek fel. Ebben a helyiségben az érdeklődő közön­ségnek ellendő kigllites •. ós gyakorlati bemutatások kapcsán hívják f >3 [ I figyelmét a modern elektromos technika háztartási vívmányaira. / be­\ X .mutatóhelyis ég ünnepélyes keretek között való megnyitása november 21,-én, hétfőn este fél 7 órakor lesz,/M0T/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom