Magyar Országos Tudósító, 1932. május/2
1932-05-19 [065]
• 5. törvényszéki ki ad és. 3 ö Budapest, 1932. május fcf. BECSÜLETSERTÉSÉRT EICHY lu-ZéÉR GRÓFOT ÖTSZÁZ PENGŐRE ÍTÉLTÉK. Még mult év december 7-én Oláh Gyula dr. járásbiró tárgyalta Zichy Kázmér gróf földbirtokos ügyét, aki ellen Sekeres István dr. ügyvéd tett feljelentést feltűnően durva becsületsértés vétsége cimén, Pelje lantosében az ügyvéd előadta,hogy mult év dzeptember elején ügyfelének, Zichy Miklós grófnak megbízásából értekezletre hivta essze peres ellenfeleit, \ akiknek megbízásából mo| is jelent a Royal szállodában Zichy Kázmér gróf és Zichy Ernő grófVÖ nem ismerte személyesen Zichy Kázmért, aki azonban tudhatta, hogy ő is ott lesz az értekezleten. Amikor Zichy Kázmér belépett a szobába, kézfogással üdvözölte Zichy Miklóst, majd feléje lépett. Ö erre meghajolt, megnevezte magát ós kezét nyújtotta, Zichy Kázmér gróf azonban nem fogadta el a kéznyujtást és továbblépett. Zichy Kázmér grof kihallgatása során síig adta bűnösségét s azt adta elő,hogy nem sértő szándékkal mellőzte a kézfogóst, Sekores ügyvédet szegélyesen nem ismerte, de tudta azt,ho ; y ő az az ügyvéd, aki unokatestvérének, Zichy János grófnak ig n sok kellemetlenséget okozott már ügyvédi ténykedéseivel. A hetegsé g e miatt meg pota jelent Sekeres ügy véd. jogi képvi selőjo , Honfi 1 zső dr. több tanú megidézését kérte, a jár áshirÓság azonban ezt mint feleslegest, mellőzte. A bizonyítási eljár's befejezése után a járásbíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottat egyszerű becsületsár tős vétségében, de a becsülőtvédelmi törvény 18. paragrafusa alapján 'felmentette. Az indokolás szerint a gróf megsértette az ügyvédet akkor, amikor a kéznyujtást nem fogadta el, ezt azonban jogos felháborodáséban tette. L gróf és védője megnyugodtak az Ítéletben, a sértett azonban f elébb Í-zett- Igy került ez ügy ma a rhiánmómBaata büntetőt őr vény szék 'Szlávy tanácsa elé. a felebbvlteli bíróságon az iratok ismertetése után a törvényszék meghozta Ítéletét, az első fokon hozott Ítéletet megváltoztatta ós Zichy Kázmér grófot bűnösnek mondotta ki becsületsértés vétse.6ben és ezért ötszáz pengő pénzbüntetésre itélte, aminek a végrehajtását azonban a törvényszék felfüggesztette. /MOT/'D. TÁBLAI ÍTÉLET AZ IMOIY.-DSUICSIRO FÉLE RAGÁLMAZÁSI PERBEN. Az Ítélőtábla óadó-tanácsa ma foglalkozott másodfokon azza 1 a sajtórágalmazásl perrel, ^melynek Oláh János hírlapíró és Barátossy Balogh Benedek Író voltak a vád lottal,akik ellen Imaoka Dsuicsiro tett még annakidején feljelentést a Reggeli Újságban megjelent cikk miatt. Ez a cikk részletesen foglalkozott Imaoka budapesti szereplésével és Idézett Barátossy Balogh Bened -k könyvéből is, amely meglehetősen éles hangon lr Budapest állandó japán vendégéről. Oláh János ellen mint Cikkíró, Banátossy Balogh ellen pedig mint társszerző ellen Indult meg az eljár/s. A büntet őt örvény szék Méhe s-tanácsa lefolytatta r bizonyítást és ennek során sok tanút hallgatott ki, majd Halász Lajos dr. védő felszólalása, után bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat sajté utján e lkövete tt r ágalmazás vétségében és ezért fejenként 8o pengő pénzbüntetésre Ítélt* őket, a büntetés végrehajtásét azonban felfüggesztette. Az ítélet ellen a felek fellebbezést jelentettekbe s Igy került az ügy az Ítélőtábla elé. /Folyt.köv./ Sy. ZU BEUGRATÓ ÜGYNÖKÖK /Folyt.3. kiadáshoz./ Ma ismételten kihallga tták a vádlottakat ,az öls őr endü vádló tt kihallgatása után Rád Illés törvényszéki biró ismertette Tarján Mihály C.:• és Kövesd! Gyula dr. védők által kért elmeorvosszakértői véleményt. L vélemény szerint Horváth Hoffmann Béla ügynök degenerált, korlátolt be- ' számíthat óságu, de nem szenvedett és nem szenved .elmebajban. A tárgyalást szombaton folytatják. /MOT/ D.