Magyar Országos Tudósító, 1932. április/2

1932-04-16 [063]

ELGZLíi :, uSzAűÓS TŰT^SIT*. A DÁRDAI. FETICIS. Ismeretes, hegy a mult évi képviselőválasztásoknál Schmidt Miklóst vá­lasztották meg a dárdai kerület egységespárti képviselőjévé Mándy Sándoi ral s zemhen, Mándy Sándor hívei megpe ticionálták a választást és ö köz­igazgatási hiróság Majzik taná c sa már töhh tárgyalást tartott az ügyben T jgnap folytatták a tárgyalást, amelynek megnyitásakor az el nök onunciá­ta, hogy különvolasztják az abszolút és relatív semmiségi okokat és kü­lön is fogja azokat le tárgyalni. Hojtás Ödön dr. Mándy Sándor jogi kép­viselője felszólalásában azt hangozhatta, hogy súlyos szabálytalanságok történtek a választásnál. Döntésre azonban a tegnapi napon még nem ke­rült sor, mert több körülmény tisztázásra szorul és a bíróság mára tüztí ki a folytatólagos tárgya lást./M^T/ Sy. ZU BALOGH KCNSTANTIN/Folyt. a 4.kiadáshoz/ Tanuképen elsőnek Székács Kálmán kézbesítőt hallgatta ki a bíróság, Ö volt az egyike az elsőknek j akik feljelentést tettek a főkapitányságon Ba logh K 0 ns tan tin ellen.Ki­sebb 7sr*?> összeget adott kosztkamatra Balogh bankház ának, s nem kí­vánja u bankár megbüntetését, miután kára a koszkkamatokkal nagyjában megtérült. A következő tanú Ternoy Gyula, akinek 38f§ pengője bánja a Balogh Konstantinnal való üzleti összeköttetést. Ez a tanú érdekes bc­j elentés t tesz : - A folyósón hallottam egy nő beszélgetését, aki Somogyi Júliának nevezte meg magát, s azt mondja, hogy alkalmazottja^ volo Balogh Konstantinnak. Saját állítása szerint tudna felvilágosítási adni hová rejtette Balogh Konstantin a pénzét és különböző értékeit. Erre a bejelentésre a vádlott bankár elmos oly odik,ina jé feláll és a következőket jelenti ki: - Én nem rajtetttan el semmit, mindenemet odaadtam, egyébként a csődtömeg hirdetést tett közzé a lapokban, hogy ha bárhol általaim elrejtett pénzre vagy egyéb értékre talál valaki* az érték tiz százalékát kapja meg jutalmul. , . T rney Gyula kívánta Balogh Konstantin megbüntc teset, majd Kekócs Kálmán földbirtokos kihallgatására került a sor." A földbir tökösnek •J2.0ÜC pengője maradt Balogh bankjában,de nem kivonja a vád­lott megbüntetését. Paczonády Szabó Imre 3800 pengőt, özv. Zapotoczky Kornélia és ogy nőrokona Zapotoczky Magda összesen lR.OOt pengőt, Tóth Imre 38( C -. engőt vesztett a Balogh Konstantin összeomlásával, *££ A tanuk kihallgatása tart. /Folyt. köv. /Sy. IT'LV.T ;. BEL133GEAMISITASI BÜNPERBEN. A büntetőt örvény szék Várady Brenner tanácsa több napos tárgyald után ma hozott Íteletet abban a nagyszabású vesztegetési es bélyeghamisítás:' bünperben, amelynek vádlottjai Magyar Tibor ideiglenes fővárosi alkalmi zott, Egyeg Gyula aő^taellenőr, Bauer Dezső, Szörtsei István, Sarlay L jos voltak több vádlottársaikkal együtt, akik a vad szerint Segédkeztél a visszaélések elkövetésében. .'»j*e .... u, ' ttí." •« r A törvényszék a bizonyítási eljárás lefolytatása valamint Földi Dezső dr., védőtársai felszólalása után a megvesztegetés bűntett nek vádja alól Egyeg Gyulát, Magyar Tibort, Fülöp Bernátot, Bauer iezsc Szántó Istvánnét, Lübl Róbertet és Lobi Róbertnét felmentette, Fenyő Emilt bélyeghamisítás vétsége miatt 14 hónapi fogházra, SJK Sarlay Lajos 2^hónapi fogházra, Szörtsei Istvánt 1 hónapi, BardoAt Hasztont pedig 4 hónapi fogházbüntetést kapott. Az indokolás szerint Egyeg elkövette ug a szabálytalanságokat, de ennek elbírálása fegyelmi útra tartozik és k,. arra, hogy a bélyegek lemosott voltáról tudott'volna, nem ±xsz merült f. bizonyíték. A megvesztegetést a törvényszék nem találta bizonyítottnak. Az Egyeg elleni ügyben egyébként a posta igazgatósága hétfőn tart térgv lést. - A felmentések miatt és s ulyosbbitás ér t a vád képviselője fellel bezett, dö Fenyő kivételével az elitéltek is jogorvoslattal éltek, /MOT/ Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom