Magyar Országos Tudósító, 1931. november, 1934. január

1934-01-05 [241]

BIZONYÍTÉKOK HIÁNYÁBAN FELMENTETTÉK A SASHALMI ÁLLAMI ELEMIISKCLA FELGYÚJT AS ÁVAL VAD CL T PLDELLUSNÉT. A mult év januárjának egyik napján, az • sti órákban a sashalmi állami elemi-iskola egyik tantermében tüz keletkezett: kigyulladt az ott elhe­lyezett iratszekrényt s a tüzet csupán az idejekorán megjelent tűzoltók gyors beavatkozásával sikerült lokalizálni, ugy, hogy ialymódon nagyobb kár nem esett, de az elégett iratok értéke még igy is megközelítette az 5oo pengőt, A tüzvizs gálát .kétségtelenné tette, hogy gyújtogatás tör­tént s a tüz ilyképpen támadt. Széleskörű nyomozás indult s a gyanú mindjárt Witler Józsefné szül. Sehumeth Teréz 42 éves háztartásbeli asz­szonyra háramlott, aki mint Witler József iskolaszolga felesége rend­szeresen segített betegeskedő férjének az iskolaépület takarításában s általában a pedellusi teenáök végzésében., Megállapítást nyárt, hogy Hit­1 erné huzamosabb ideje ádáz ellenségeskedésben állott Tatai Miklós kise­gítő pedellussal, akitől főként a férje állását féltette, Az asszony szinte folytonosan árulkodott Tataira, - ahol lehetett, borsot ört az orra alá s mindent elkövetett, hogy az idi iglencsen 'alkalmazott iskola­szolgát álláséból az intézet igazgatója olbocsássá-. JJitlernc az előze­tes nyomozás során be is ismerte, hogy az iskolai iratszekrényt, illetve annak tartalmát gyufával ő gyújtotta volt fel, s ezt azért tette,hegg a gyanút Tataira irányítsa, '- de ezt a beismerő vallomását később, a v. ­élöbiró előtt, majd a pestvidéki törvényszék előtt megtartott főtárgya •• Lason visszavonta. Minthogy Witler Józsefnéval szemben konkrét bizonyi ték nem merült fel, a törvényszék a gyújtogatás bűntettének vádja alól megfelelő bizonyítékok hiányában f elmentette s egyben clrend :lte azonri: -­31 szabadlábra helyezését. A budapesti tábla Kállay-tanácsa most a törvényszék felmentő ítéletét indokainéi fogva jogerősen helybenhagyta. /MOT/KY, VAMIHOétal •:- •< gviáLLó SIKKASZTÁSI ÜGYE A TÁBLA lihfifc T . A Hoffliarr-8chrantz-Clayton-Shuttlev:orth budapesti nagyválla­lat néhány évrcl ezelőtt megbízta a Schicfner-Schönbauor vámügynöki iro­dát azzal, hc=gy a Vámhatóságnál az export-és import-forgalom révén fel­merült %rc-l:c; a vámiroda a saját hatáskörében elintézze, illetve t. ki­rete vámtétel, ..ct fizesse. Ebbel a célból a nagyvállalat bizonyos időközönként kisebb-hagyobb összegeket bocsájtott a vámügynöki iroda ren­delkezésére, elszámolás kötelezettsége mellett. Ezeket a pénzeket rend­szerint Wírtlsch Károly 4o éves magántisztviselő, a vámügynökség régi hivatalnoka vette át és k.zelte, anélkül, hogy működése ellen az évek során a legcsekélyebb kifogás merült volna fel, A mult év őszén azonbi .a a nagyvállalat váratlanul rovancsolásszerű vizsgálatot tartott a Vám­ügynöki irodában s ekkor kid:rült, hogy az elszámolásra folyósított pénzösszegekből; mintegy 4ooo pengőnek nyomaveszett. A-gyanú Wirtisch Károlyra hárult, akit a bünte tőtörvén: r szék - széleskörű bizonyító eljá­rás után - sikkasztás vétségéért háromhónapi fogházra itélt. - A tábla Csonka-tanácsa azonban most a bünp őrben a további eljárást felfügg sz­totte, mindaddig, amig az üggyel kapcsolatban folyamatba tett polgári pör jogercs befejezést nem nyer. /MOT/KY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom