Magyar Országos Tudósító, 1931. október/1
1931-10-08 [059]
6. törvény s zé ki kiadás . Budapest, 1S31; október 8, ---ZU VENDÉGLŐSÖK Hi*B 0 IuJS.< oGi.. , /FclytetáS az 5-ik kiadásról./ Védekezésében előadta. P^sch* hogy az egész vendéglős Ipar szükségesnek találta a kartollan kívüli sörgyár létesítését, meg is indultak a komoly tárgyalások, azonban Orbán Zoltán Géza, aki magának tartotta fenn a pénzcsoport kc i viselője és a vendéglősök közötti kapcsolat létesítését, illetve a tár;; elások lefolytatását,, végül i s hátbatámadta ez akciót és vidéken is •pitéit á sörgyár ellen. Azt is bizonyítani kívánta a vádlott, hogy elmozdították Orbánt az elnöki tisztségtől éppen a vendéglősök érdeke elleni magatartása miatt. A törvényszék elrendelte a széleskörű bizonyítást és rengeteg tanút hallgattak ki. A folytatólagos tárgyalásokon szenvde Imes hatogu viták folytak a vádlott és sértett,, valamint ügyvédjeik között és Schadl elnöknek többször kellett erélyes fellépéssel megakadályozni a szenvedélyek élesebb kitörését.. A kihallgatott vendéglősök között többen vallottak Crbán Zoltán Géza ellen,, volt olyan tanú, aki azt vallót-, ta, hogy Orbán állandóan magos összeköttetéseivel dicsekedett és azt híresztelte, hogy rövidesen kormányfőtanácsos, majd államtitkár lesz beljle.-Bodő István részvénytársasági igazgató,, aki a kart ellen kívüli sörgyár érdekében folytatta a pénzcsoportok megbízottjaként a tárgyalásokat olyanértelmü vallomást te tt, hogy Orbán Zoltán Géza negyvenezer pengő évi jövedelmet kötött ki magának abban az esetben. ha létrehozza a megállapodást, amikor azonban tulmagasnak találtéik ezt az igényt és megszakadtuk a tanácskozások,uton útfélen igyekezett az akció továbbfoklytatását megakadályozni. - l„az. hogy magi s összekött téseire hivatkozott?- kérdezte a védő. * - Igen, o miniszterelnökről csak per"PiSta n be szélt,, a főpolgármester ped$g mint "Feri barátom" szerepelt b eszed< ib en.. Azt is hangoztatta, hogy rövidesen kormánytrnácsos lesz,, megyek fel a "Ft.rihez" - mondta, éppen ebben az ügyben, tjrvc is hivatkozott, hogy a kereskedelmi minisztériumban l-..sz államtitkár és olyan barútai lesznek,, akik mindent megtesznek kedvéért, állandóan ugy beszélt,, mint akinek csak egy szavába kerül és a, vendéglősök ha akarja sírnak, ha akarja nevetnek.. Voltak más tanuk, akik azt va elották,. hogy anyagias, természetű ember " án, aki pénzért elárulta a vendéglősöket.. Kihallgattak a-zonban több . lyan vendéglőst is, a kik a Vedelem tanainak vallomásaival llentétben s-mmi kompromitálé ténykedést sgm tudtak f-. lhozni Orbán Zoltán Géza személyével kr pcsol? tban.- A mai tárgya láson két ta.nu tett * olyanértelmü vallomást," hogy senkisem tartffi'tta komolynak a körte Ilon kivüli sörgyár létesítésének tervét és a vendéglős társadalom érdeke követelte, hogy Orbán ez -.Ilon foglaljon állást,.'- A bizonyítási eljárás lefolytatása után Nyárády László dr.. a főmag'nvádló képviseletében súlyos büntetés ki szabáséit kérte, mert Posch Gyula cikkében súlyos sértés-ivei erősen megtámadta Orbánt, aki pedig a vendéglősök érdekeit szolgálta. Pongrácz AládáJP dr.. védő felmentést kért* A törvényszék bűnösnek mondotta ki P 0 sch Gyulát sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében ós ezért loo pengő pénzbüntetésre Ítélte, de az Ítélet végrehajtását felfüggesztette. e.z indokolás szerint nem sikerült bebizonyítani a védelemnek azt,- hogy hátmögett rágalmaz Orbán,, dz azonban be-igazolást nyert, hogy elmozdi cc tták az elnöki tisztségéből és 4ooo pengőt ve.tt fel a sörkartell érdekében való agitációérti A cikk többi állításénak bizonyítása az indokolás szerint nem sik rült, Ugy a fómugénvádló,. mint P 0 sch és védője f e líebbgatök, p-'y^i^tolet eilen, P^ngrácz dr. bejelentette, hogy fe nntart ja a 8/Deje.ientc 1 1 tf s erfgúltsé.gi kifogást, mire Schadé elnök megjegyezte, hogy ezt a mai tárgyalás elején kellett volna bejelenteni, mert minden * ,- tárgyalás uj tárgy:.l ásnak tekintendő. /kOT/SY •