Magyar Országos Tudósító, 1931. szeptember/1

1931-09-14 [057]

MiGYAR ORSZÁGOS TUDÓSIT(* Kézirat. Hetedik kiadás, Budapest, 1951. szeptember 14. XIII, évfolyam, 207. szám.­F Ö V k R 0 S /A közigazgatási bizottság ülése. Folytatás 1./ Bizonyos reformokat elvégeznek, ezeken tul azonban mindent a polgárság ja­vára hasznosítanak. Kétségtelen, hogy Budapest közszolgáltatásai egész Euró­pában a legolcsóbbak, de ez éppen az üzemek legjobb kritikája. Beszédét azzal fejezi be, hogy meggyőződése szerint a főváros belső ereje meg fogja menteni a helyzetet'és a közszolgáltatások áremelésére nem kerül a sor. F e y e r Károly a közelgő tél nehézségeiről beszélt. Állást foglalt az -Ilon a tendencia ellen, hogy az áll°m a terheket elsősorban a városok lakosságára hárítsa, Helytelenitette a kenyérár égitest, a tarifaeme­lést, a kereseti és fogyasztási "dó emelését és megállapította, hogy " súlyos helyzetben lévő magántisztviselők és munkás ezeket el nem birja. Kifogásolta, hogy -az egészen alacsony jövedelmeknél is fizet's és bércsokkéntést visznek keresztül. Ezután felhívta r figyelmet • -rra, hogy * tüzolöan:, aggal uazora készül és kérte a polgármestert, intézzen felterjesztést a kereskedelmi mi­niszterhez ennek az uzsorának rcegak-a dályozása céljától. Kérte, hogy a horri­bilis módon emelkedő tüdővésszel szemben mindent tegyen meg * fŐvárus. Hangoz­tatta, hogy sem. ° z elsőrendű közszükségleti cikkeket, sem a közss zolgáltata­sokat nem szabad megdrágitani. Rámutatott arra, hogy racionálisabb üzemve­zetéssel sok megtakarítást lehet elérni, persze szerbe kell szállni a kar­tellekkel. Wolff Károly beszédével foglalkozva örömének ad kifejezést, hogy az üzeoiek bérbeadásának kérdése lekerül a napirendről, A munkanélküliség részbeni levezetésére feltétlenül szükségesnek tartja, hogy legalább az óbudai uj hidat építsék meg. ti felszólalásokra ezután dr, S i p ö c z Jenő polgármester vá­laszolt* Közölte, hogy a jövőben az a dós zámvit - li ad*- tokát részletesen köz­li, A házadó kérdésében a maga. részéről is helyesli n felterjesztést. Wolff Károllyal egyetért abban.,-- ezt különben már expozéjában is hangoztat ta> ­hogy a főváros helyzete nem kétségbeejtő, hiszi, hogy a megtakarítások célra vezetnek, A szociálpolitika összes akcióit nemcsak fenntartják, hanem szükség szerint esetleg ki is bővítik, & takarékosság kérdésében az"a felfogása, hogy intézményekot nem szab'd elsorvasztani, AZ üzemek kérdésében pedig határozott nézete az, hogy azokat elkótyavetyélni nem lehet, A tüzelőanyag kérdésében Interveniálni fog a kormánynál, a tüdőbeteg kérdést is igyekszik -kellő intéz­kedésekkel javítani, ö is fontosnak tartja, hogy legalább az egyik hld meg­épüljön. Ez ügyben közre fog járni a kormánynál. R i p k a Ferenc közölte, hogy a házadé-kérdésben ő már régeb­ben eljárt a pénzügyminiszternél, most azonban ujrr fog interveniálni. A ' tüzelő'nyagkérdésben feliratot küldenek a kereskedelmi'miniszterhez. A köz­igazgatási bizottság a polgármester jelentését ezzel tudomásul vette, majd vita nélkül.elfogadta a tisztifőorvosi jelentést is. A jelentés adatai szerint augusztusban 70-2 fertőző megbetegedés volt, ami 23-al kevesebb a júliusi esetek számánál. Csökkent a kanyaró 79, a szamárhurut 22, a difteritisz 35, a bárány himlő 10 ásottól.-,, emelkedett a vörheny 27 és « hastífusz 64 esettel. 1931. júliusában 970 gyermek született, 1930 júliusában 1021. Meghalt júliusban 1005 budapesti egyén, tavaly július­ban 1042, augusztusban * természetes halálesetek száma1209 volt, az erőszakos haláleseteké 89, Tuberkulózisban meghaltak 186-an, A tüdőbeteggondozó intéze­tekben 1001 uj beteg, 13,443 régi beteg állott kezelés alatt. Az idegbeteg­gondozó állomáson 1280 beteget kezeltek. 67 elmebeteget kórházba szállté tottak, A tisztifőorvosi jolentés után a fők' pltányi jelentést, a kirá­lyi ügyészség, ••• tanfelügyelőség, : székesfővárosi árvaszék jelentésót hoz­zászólás nélkül vették tudomásul, a. pénzügy iga zga tó jelentéssel kapcsolat­ban H a n n A moll a kivetését: ellen beadott felébbe zésok iránt érdeklő­dött, L á z á r Ferenc pedig azt kívánta, hogy a hamis adóbevallókat ener­gikusan üldöfezék. Csille ry Béla pénzügyigazgató felvilágosítása után a Pénzügyiigazgatói jelentést tudomásul vettek, utána a polgármesteri tárgyak­:.• kai foglalkoztak. A bizottság ül&ae 12 óra után ért véget ./MOT/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom