Magyar Országos Tudósító, 1931. június/2

1931-06-19 [055]

ÍEAN^RA ALATTI INCJPENS MIATT. Kmety István, 'a községi felsőperééire delmi iskolai tanár hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett Székely Miksa kereskedő ellen,aki az Igazgatósághoz intézett be­adványában antiszemitáskodással vádolta meg. Az ügy előzménye a következő: Kmety tanár a Vas utcai is­kolában a magyar irodalomtörténetet tanította és a IV.ik osztály fő­nöke volt. Az első B/osztályban is voltak órái és az egyik tanóra c­lőtt, miközben a növendékek a szokásos Fiszekegyet elmondták, az e­gyik növendék: Székely József nevetgélt v A tanár ezért a tisztelet­len magaviseletért megintette a diákot, aki azonban tovább is kifo­gásolható módon viselkedett, aminek az lett a következménye, hogy osztálykönyvi megrovásban részesítette, mert ugy találta, hogy Soé^ kely József nevetgélósével a magyar Hiszekegyet gúnyolta. A tanóra alatti incidensnek folytatása is lett még pedig egy panasz formájában, amelyet a diák édesapja nyújtott be az iskola igazgatóságához és ebben ezzal vádolta meg a tanárt,hogf a zsidó vallású tanulókkal szemben elfggttAfc , antis zemitás kod ik és ennek volt a következménye az apa szerint a teljesen indokolatlan és alaptalai szigorú megrovás is. Kmetty István maga is kéisfce aele szemben a fe­gyelmi lefolytatását, erre azonban nem került sor, fegyelmi nem in­dult a tanár ellen, ellenben áthelyezték a IX, kerületi felső kereskedelmi iskolába. Ezekután most már Kmetty indított eljáróét a kereskedő el­len rágalmazásért, anelyre Sipőcz Jenő dr, polgármestertől,mint J.e£ • felsőbb hatóságétól felhatalmazást kapott, Kovács Miklós dr., törvényszéki biró tanácsa déli tizenkét órára tűzte ki az ügy tárgyalását, '••;/Sy,/ A tárgyalás megnyitása után az elnök ismertette a vádiratot, aztán. Székely Miksa vádlottat hallgatta ki, aki azt adta elő,hogy nem érzi bűnösnek magát, a panaszlevelet azok miatt az okok miatt irta, amelyekre a pana8zl eveiében hivatkozott, Az elnök kérdésére ki­je len tet te ,ho gy állításait bizonyítani kLvánjs és bizonyítási indít­ványát védőj e fogja előterjeszteni. Kmetty István dr. tanári; aki sértfett a bűnügyben, tanuként hallgatta ki a törvényszék, Kmetty dr. azt adta elő,hogy mikor a Hiszekegy imáját mondották, akkor a vád­lott kisfia kacagott és ezzel megzavarta az áhítatot, Minthogy a kommün is az iskolákból indult ki ; hazafias kötelességének tartot­ta, hogy az esettel szemben kellő eréllyel fellépjen, - Megkérdezte,hogy mié rt kavagott a gyerek, mert esetleg történhetett valamit- tette föl a kérdést Kovács elnök, - Kérdeztem, de nem adott választ, csak a vállát vonogat­ta., Egyébként meg kell jegy® nem, hogy az ügy az igazgató elé került, aki egy izben hivatali eskü megszegésére akart rávenni és minthogy kérését megtagadtam, azóta halálos ellenségem.,. ... Tessék asak a tárgynál maradni, itt arról van szó, hogy megtudakolta-e, hogy miért nevetett a gyerek* - szólt közbe az elnök s ezután Kmetty dr. Így folytatta vallomássát: - Meg kell említenem, hogy mikor a panaszos levél érke­zett, az Igazgató ahelyett,hogy a szokásos fegyelmi eljárást lefolyó tattá volna, arra biztatta a gyermek Édesanyját, hogy tegyen elle­nem feljelentést. És mikor a feljelentés megtörtént, engem igazoló jelentésre szólított fel. /M./ AZ igazgató az egész ügyet ad acta a karta tenni és igy kénytelen voltam más uton szerezni magamnak t.' tételt, - Nem ez a véd lényege - szélt itt közbe újból Kovács biró - hanem az, megfelel-e a valóságnak, hogy Lenin, Trockij, Serre éa írás hasonló nevekkel gűnyolta a nővér lékeket. - Ez nem felel meg a valóságnak, soha nem gúnyoltam ilyen, módon növendékeimet. Ezzel szemben az a tény, hogy amikor Székel" József nevetgélt a Hiszekegy alatt azt mondtam neki, hogy nem va­gyunk Leninországban, hogy irredenta imát kjlehessen gúnyolni,, - Igaz az, hogy azt mondta a növendéknek, hogy ha tud fe­lelni akkor sem fogja átengedni még a pótvizsgán sem? hangzott as ­jabb elnöki kérdés. - Nem, ez sem fedi a valóságot, /. * * * * /Folyt. Köv./SY

Next

/
Oldalképek
Tartalom