Magyar Országos Tudósító, 1931. június/1
1931-06-08 [054]
Budapest, 1931. június 8. , /) l> XIII. évfolyam, 126. szám.FŐVÁROS. JÚNIUS 29.-ÉN ES 30.-ÁN VÁLASZTJA MEG BUDAPEST KÉPVISELŐIT. A központi választmány hétfőn reggel 9 órakor L ibér Endre h. polgárme3ter^elnökletével ülést tartott. Az elnök bejelentette, hogy az elhunyt Bohn József helyére P a y r Hugót hivták be , aki nyomban le is tette az esküt. Ezután ismertették a belügyminiszter leiratát, amelyben azt kívánja, hogy alközponti választmány 3Ürgősen intézkedjék a fővárosban lefolytatandó országgyűlési képviselőválasztások határnapjának megállapítása iránt és határozatát távirt tilag közölje vele. Az elnök azt javasolta, hogy S választásokat a fővárosban június 29.-én hétfőn és 30,-án kedden ejtsék meg. A javaslet megtétele után felolvasta a választmány jegyzője a belügyminiszternek azt a másik rendeletét is, amelyben felhívja a fővárost, hogy^ külön hirdetménybea tájékoztassa a választóközönséget a jelölésre szolgáló/ajánlási ivek kitöltésére nézve. E rendelet szerint mindenki csak egy ajánlási ivet irhát alá és aki ezt az intézkedést nem tartaná be, az kihágást követ el és pénzbüntetéssel sújtják. Ujabb ajánlásban bárki csak akkor vehet részt, ha rlső ajánlása bármely okból határtalanná vált. A választási biztos által elfogadott ajánlat vissza nem vonható, ha valaki az ajánlási ivben bárkinek a nevét jogosulatlanul bcirja, az vétséget követ el és cselekményéért fogház és pénzbüntetés jár, de ezenkívül felfüggesztik politikai jogainak gyakorlásától i3. , Az elnöki indítványhoz P r o p p e r Sándor szólt és ?zt kivánta, hogy a munkásság érdekében június 28.-én és 29.-én ejtsék meg a választást, mert akkor ünnep van, tehát nem éri a munkásokat bérvesztesség. P e t r o v á c z Gyula helyesnek találta az elnöki előtárjeaztést, mert az a polgárság érdekének jobban megfelel. Nézete szerlnta vendéglősöket 3Ulyosan érintené, ha két ünnepnapon lenne szesztilalom. Ezután következő szavazás során a többség magáévá tette az elnöki javaslatot, majd hozzákerült ahhoz is, hogy a három választási bizottság elnökeiül az elnök álaföl javasolt jelölteket válasszák meg. A központi választmány határozata éretlmében Budán dr. M o r v a y Zsigmond ny. főispán, az északi kerületben dr. L á z á r . Ferenc kir. közjegyző, a déli kerületben dr. Ve r e b é 1 y Jenő jogtanácsos lesz a választási bizottság elnöke. L i b e r alpolgármester közölté, hogy a választási bizottságok elnökeitől sürgősen ki fogja venni az esküt. Ezután a központi választmány ülése fél IC órakor végétért. /MCT/H. A RÓZSADOMB ÉS VILEKE EGYESÜLET KÖZGXÜLESE. A Rózsadomb és Vidéke Egyesület június 13.-án, szombaton este 7 órakor II. Bimbó-utca 2./a alatt tartja 3t. rendes közgyűlését. A közgyűlést B á r o z y István ny. polgármester, az egyesület elnöke nyitja meg, utána a rendes tárgyak következnek./MOT/H« HÍREK —-AZ IPAR3J ÉS KERESKEDELMI MUNKAPIAC. A m.klr. állami munkaközvetítő hívásinak, a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése szerint június 3.-án a budapesti és 7 vidéki hat ósági munkaközvetítő férfi és nőmunkások részére 413, tanoncok részére 263, összesen tehát 676 munkahelyet, továbbá 11,191 férfi és nőmunkakeresőt, 43 tanoncot, mindössze 11,234 munkakeresőt tartott nyilván. 100 munkahelyre 1.661 munkakereső jutott. Főbb foglalkozási ágak szerint tekintve a munkapiacot, a helyzet még mindig kedvezőtlen./MOT/B. —HÁZASSÁG. S c h i e 1 e Lujzika és P o 1 d e r m a n n Lajos június 8.-án délután 6 órakor tartják esküvőjüket a Mária Terézia-téri Szent József plébániatemplomban, /MOT/B. r\ h P r o d o m o : Fenti hir szíves köz'/ lését tisztelettel kéri a t. Szerkesztőségektől Fapp András az. Uj Nemzedék munkatársa.