Magyar Országos Tudósító, 1931. június/1
1931-06-08 [054]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ *_ÍJ:J-Ji s ff) T J. z ejx ö t ö d i, k kiadás. Budapest, 19,51. június 8. V XIII. évfolyam 126. szám. FŐVÁROS ANYÁK NAPJA A PEDAGÓGIÁI SZEMINÁRIUMBAN, A Mária Terézia-téri Pedagógiai Szeminárium dísztermében fényesen sikerült "Anyák Napjá"-t rendezett vasárnap délután a Baross-utca 71.szám alatti Iskola. Szitobemarkoló őszinteséggel hódolt a meghatott édesanyák előtt az ünnepségen minden kicsiny gyermek. Művésziesen betanított dallal, verssel, jelenetekkel é3 virágok halmazával köszöntötték a magyar anyákat,. Az. ünnepségért a dicséret annak f őrendezőjét éts előadóját, Martsekényi Ibolya hitoktatónőt illeti és a tantestület többi tagjait is, /MOT/H. K I R E K A POZSONYT ÉRETTSÉGIZETTEK HARMINC ÉVES TALÁLKOZÓJA. Pr.Vitányi Béla, dr.Kelzlér Gyula, dr. K 1 u g Emil kérik mindazokat, akik Pozsonyban, s római katholikus főgimnáziumban.1901-ben érettségiztek, h ogy juniU3 21-én, reggel kilenc órakor sz I.kerület Krisztina-körút 81.szám alatti Pozsony Kávéházban gyülekezzenek harminc éves találkozóra. Háromnegyed tiz órakor a városmajori kápolnában Istentisztelet lesz, egy órakor pedig a margitszigeti Spolarlch-vendéglőben társasebéd. Az Ö3szehivékf elkérik mindazokat, akik a gimnáziumban, habár alacsonyabb osztályban is velük jártak, valamint a volt tanárokat és az iskolatársak barátait, hogy ezen a találkozón a családtagokkal együtt vegyenek részt, Pozsonyból Í3 számosan jelezték jövetelüket. /MOT/H. •ÉLÉNK KÜZDELMET INDÍT MAGYARORSZÁGON AZ ANTIÁLKOHOLIZMUS ELLEN A LIBERTÁS PR0HIBICI0S ELLENES EGYESÜLET., A Libertás Egyesület tegnap tartotta meg ezévi. rendes közgyűlését'. Az alkoholprohibició ellen alakult "Libertás" Magyarországi Egyesület tegnap tartotta meg az Országos Magyrr Gazdasági Egyesület tegnap tartotta meg^ az Országos Magyar Gazdasági Egyesület tanácstermében megalakulása óta első rendes közgyűlését. A közgyűlésen a magyar borgazdaság, a sör, a szeszipar,valamint a fogyasztók érdekeltségei nagyszámú résztvevővel képviseltették magukat, a m.kir .földmivalésügyi minieétérium részéről pedig Utas s y Béla minlsateri tanácsos jelent meg, Baross Endre dr, elnök üdvözölte a megjelenteket, maj.d röviden Vázolta elnöki megnyitójában a Libertás Egyesület keletkezésének történektét és eddig végzett munkásságát. Ezután Drucker György dr. főtitkár számolt be az egyesület tevékenységéről és kiemelte azokat a feladatokat, amelyeknek megvalósítását a Libertás annak idején maga elé célul tűzte ki. Különösen fontosnak mondotta a főtitkári beszámoló az összes erők egységes frontba való tömörülését a .magyarországi antialkoholizmus túlzásaival szemben, másrészről pedig a bekapcsolódás szükségességét a nemzetközi szervezetekbe és mozgalmakba.Ismertette ezután az utóbbi években megjelent különböző hatósági rendeleteket és intézkedéseket, amelyek célja a magyarországi szeszfogyasztás korlátozása volt és amelyek ellen a Libertás állandó és nem lankadó küzdelmet folytatott, így különösen kiemelte a korcsmai hitel tilalmára, az égetett szeszesitalok vasárnapi fogyasztásának korlátozására vonatkozó rendelkezéseket,amelyeknek a megszüntetése érdekében °z egyesület a jövőben sem 3zőnik meg tevékenykedését folytatni.A Libertás ezenkívül élénk részt vesz a borfogyasz' tási adó eltörlése iránt folytatott országos akcióban is. A Libertás Egyesület-hangoztatta a főtitkár - általában intenzív sn jtépropagandát folytat az antialkohollzmus egyes kirívó túlzásai ellen, felvilágositö előadásokat rendez, legutóbb pedig azzal a gondolattal foglalkozott, hogy nagyszabású lakáspropagandát fog inaugurálni, Ezek?n kivül az egyesület fl hadseregnek borrsl való rendszeres ellátása érdekében ls sikra száll. A főtitkári beszámoló jelentést a közgyűlés általános helyeslésr sel vette tudomásul és egyben elhatározta, hogy a szabad szeszfogyasztás érdekében továbbra is folytatja eddigi, máris eredményesnek mutatkozó tevékenységét. .