Magyar Országos Tudósító, 1931. június/1

1931-06-01 [054]

/AZ IFJÚSÁGI VÖRÖS KERESZT TÍZÉVES JUBILEUM/i ÜNNEPSÉGE. Folytatás 1./ Egymás után mondtak Üdvözlőszavakat a különböző tanáregye­sületek és tanítói szervezetek kiküldöttei, V a j k a y Éva Júlia, a Genfben székelő Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség nevében beszélt, az üdvözlők között voltak: a Cserkész-Szövetség, a leánycserkészek kép­viselője stb. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter meleghan­gú levélben méltatta a Vöröskeresztes békebeli nemzetépitő munkát. K o r ­n i s s Gyula államtitkár szintén Írásbeli üdvözlést küldött, ezekhez csatlakozott P e t r i P4I államtitkár, Karafiáth Jenő, Széchenyi Emil gróf, a Magyar Vörös Kereszt elnökének üdvözlő levele, amelyeknek tartal­mát Sebestyén Erzsébet ismertette. Az üdvözlések után Borús Endre vezénylete mellett a Wesselényi-utcai polgári fiúiskola énekkara Demény ós Kodály dalokatedott elő nagy hatás mellett, Péter Erzsébet volt ifjúsági Vöröskeresztes előadása következett ezután, amelyben iskolai élményei Blapján az első Ifjúsági Vöröskeresztes csoportok életéről beszélt érdekes és kedves epi­zódokat. Végül a II. kerületi állami tanítónőképző intézet énekkara Z e i t 1 e r Etalka vezénylete mellett elénekelte Irsa Béla Ifjúsági Vö­röskeresztes indulóját, amellyel a Vigadóbeli ünnepség véget is ért. Innen délben az ifjúság az elnökség vezetése mellett kivo­nult t a városligeti Hősök emlékmüvéhez, amelyre koszorút neveztek. A Ko­ronaőr-utcai polgári leányiskola és a Zrinyi Ilona leányliceum elénekel­ték a Himnuszt, amely után Szukováthy Imre dr. ügyvezető alel nök mondott hazafias, hatásos beszédet. A magyar Hiszjkegy zárta be a Vöröskeresztes ifjúság bensőséges, kegyeletes ünnepét. /MOT/Sy. HÍREK A VASÁRNAPI FOZO-VIGASZVERSENY EREDMÉNYEI. Vasárnap délelőtt ÍL: volt a háziasszonyok vigaszversenye a városligeti kiscsarnokban, amely a szombati döntő nagy versenyhez hasonló érdeklődés mellett folyt le. A legjobb ered­ményt Mezei Margit érte el 30 perces teljesítménnyel, 502 literes gázfogyasztás mellett, fehér zománc gáztűzhelyet választott a rendelkezés­re álló ajándékok közül. A raísodik győztes V 1 d é k y Ágnes 26 perces idővel, 505 liter az általa fogyasztott gázmennyiség. A harmedik főzőbaj­nok a vigaszversenyesek sorában H 1 e 3 z Hertalett, aki 30 perc alatt főzte meg a menüt 510 liter gáz mellett. Vidéky Ágnes gáz kézmosóvlz-mele­gitöt, mig a harmadik győztes egy pár gázvasalót kapott. Az ajándékokat és a jutaloraérmet Szegedy-Maszék Aladárné osztotta ki hatásos szavak kíséretében. /M0T/Sy. BALESETEK. Vasárnap délelőtt Kispesten az Üllői-ut és Brross-utca serkán S z i r m a £ Henrik 46 évea nyomdász motorkerékpárjáról leesett. Bal lá­ba eltörött, A mentők súlyos állaipotban H korházba szállítottak. - Délelőtt a Tárna~utca 6 számú sportpályán K r 0 fl i n Jó­zsef 24 éves kifutónak futballoz&3 közben bal lába eltörött. Msnfeők sulyoi állapotben korházba szállították.. /MOT/R . —-KÖZLEKEDÉSI BALESET. Vasárnap délelőtt a Teréz-körut és András ay-at sar­/ kán egy 6-03 jelzésű villamosra Qel akart ugrani Bányai Ferr^c 21 éves színész,- ónban visszaesetfct és a pótkocsi alá került. A mentők élet­veszélyes állapotban a Rókus korfciázbs szállították. /MOT/R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom