Magyar Országos Tudósító, 1930. december/3

1930-12-20 [053]

TÖRVÉNYSZÉK. /3ekere3 István é3 gréf Zichy János féle per ügyének Ítélete. Folytatás*/ Biaonyitást nyert - hangoztatta az ügyész - hogy a vádlott a magas összeg­ben megállapított perértékkel nyomást akart gyakorolni az alperesre, hogy egyezség utJán juttasson valamit a szegény]ogoh perlő felpereseknek és hogy igy,Ő is osztozkodhass ék sajét megbízóival az odadobott összegeni Grünhut Ármin. dr. azt indítványozta, hogy áliapltáa meg a fegybeírni bíró­ság a vádlott ügyvéd vétkességét és minthogy súlyos esetről van azó, tiltsa el félévre ügyvédi foglalkozásának gyakorlásától. S e k e r e 3 István dr. terjesztette elő ezután védelmét, Védőbeszédében rendkívül hosszan óa részletesen foglalkozott a fogalmi ügy előzményeivel éa azt hangoztatta, hogy az alappört a legnagyobb Jóhi­szeműséggel indította meg é3 folytatta le Zichy Jáno8 gréf ellen. Hét Zichy gróf adott ekkor megbízást számára, hogy Zichy János grófot a nevükben be­perelje, - éa mondotta - azt bizonyíthatja leginkább mértékletesaégét éa fegyelmezettségét, hogy nem indította meg mohón és kapzsian Zichy Janoa gróf ellen a hét gróf pőrét, hanem csupán egyetlen polgári keresetet tett folya­matba, Zichy Géza Edmund gróf nevében. A per tárgyénak értókét a biréságok hivatalból állapították meg; ebben a tekintetben aem vezette őt rosszhisze­műség. Felmentést kért. Hosszas tanácakozáa után hirdette kl Köveaa Béla dr. kormányfő tanáo.aoa elnök a fegyelmi biróaég Ítéletét, A fegyelmi biró8ég vétkesnek mon dotta ki Sekerea látván dr. ügyvédet, az ügyvédi tiazteaaég ellen elkövetett vétaég tekintetében és ezért a másodfokú büntetéssel: pénzbüntetéssel súj­totta, aminek összegét - tekintettel arra, hogy a vádlott kisebb fegyelmi vétségek miatt már ismételve büntetve volt, - a maximumban, vagyis ezer pen­gőben állapította meg. Az Ítélet megokolásában a fegyelmi bíróság rámutatott, hogy Sekerea István szinte minden lehető és lehetetlen módon erőltette az alapper értékének az igen magas összegben leendő megállapítását, A fegyelmi blréság gondos mérlegelés tárgyává tette azokat az elképzelhető okokat, ame­lyek Sekerestj; erre a szokatlan sürgető eljárásra bírhatták és arra a megál­lapításra jutott, hogy Se keres dtf, kizárólag azért kívánta mindenáron kikény­szeríteni a magad perértéköss'zeget, hogy az alperes ilyen módon védelme elő­tér jea z teáéban a nagyösszegü bélyegilleték miatt akadályozva legyen és rá kényszerüljön arra, hogy a szegényjogon perlő felperesekkel egyezaéget kös­sön. jí,rre egyébként különböző Írásos bizonyítékok Í3 vannak. A hat havi felfc­függeazté3t, mint a legmagasabb büntetést a fegyelmi bíróság a jelen esetben tulszigorunak vélte és ezért alkalmazásától eltekintett. A fegyelmi biróaóg Ítélete délután 3 órakor hangzott el./MOT/j KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HÍREK, A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PÁRT XIV. KERÜLETI • ZUGLÓI PÁRTSZERVEZETE december 19.-én este tartotta az Angol-utcai párthelyiségében utolsó párt­értekezletét, melyet a választók zsufo,. ásJf megtöltöttek. Igen nagyszámban jelentek meg a küzdelemben lemaradt pártokból megtért atavaz^ók. D r é g e 1 ; Dezső pártelnök gyujtóhatósu beszédében a Keresztény Községi Párt szerve­zetének fényes eredményét ismertette ; mely a szelvények 50 $-át eredményez­te, mig az ellenpártok az alkalmazott erőszakos eszközökkel együttvéve 3em tudtafa ily eredményt felmutatni; amellett itt áerültek ki a legsúlyosabb visszaélések. Továbbá lelkes munkára, a siker reményében buzdította a pol­gárokat, Petrovácz Gyula beszéde után a szavazás technikai részé­ről tanácskoztak , majd a lemaradt ellenzéki pártok egyes csoportjai jelen­tették be tömeges csatlakozásukat, így B ö r c a Jézsef a Posta Járműte­lep 120 frontharcos szavaz óinak, másQik a keresztény ellenzék, valamint a kispolgárok pártjának tömeges csatlakozását jelentették „ A párt várakozásén felüli eredményre számíthat, /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom