Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2
1930-12-13 [052]
-—AZ ÜGYVÉDSÉG MOSTOHA HELYZETE, A SZEGÉNYVÉD ELEM DÍJAZÁSA ÉS EGYÉB AKTUÁLIS KÉRDÉSEK AZ ÜGYVÉDSÉG ÖSSZEJÖVETELÉN, NAGY EMIL, GÁL JENŐ, BEDÖ SÁNDOR ÉS BLJLUNER MÓR BESZÉDEI AZ ÜGYVEDEK GAZasÁGI P'RTIÁNAK VACSORÁJÁN, Az ügyvédek gazdasági partja igen nagy érdeklődés mellett tartotta pénteken este szokásos évi vacsora összejövetelét, amelyen megvitatták az ügyvédséget érdeklő aktuális kérdéseket, Opplér Emilügyvezető elnökhelyettes megnyitó beszédében szívélyesen köszöntötte a különböző páftállásu jelenlévő képviselőket, rz Ügyvédi Kamara tisztikarának nagyszámú tagjait és a különböző ügy/écl* alakulatok képviselőit, majd a gazdasági érdekek jelentőségéről bűzéit, yl Nagy Emil dr, volt igazs ágügyminisztor szólalt fel utána és hatásos beszédében szellemes párhuzamot vont az angol és magyar ügyvédség helyzete között ls kiemelte, hogy a magyar ügyvédség jó és rosszidőben egyaránt hivatása magaslat n áll és a kötelességteljesítés terén a legnagyobb államok ügyvédségével szembon Is megállja a helyét. Káinoki Bodő Sándor országgyűlési Sépviselő elénk helyeslés közben az ügyvédségnek ö nemzeti eszme és nemzeti törekvések szolgálata bon kifejtett munkásságát méltatta. Az ügyvédség - mikunt mondta - sikerrel állotta ki a próbát a legnehezebb időkben Is és mai mostoha gazda s ági helyzetét egyáltalán nem érdemli meg. Éppen ezért nagyon fontos az erők ö sszefogása'ós a szolidaritás állandósága, Gál J enö országgyűlési képviselő a szólásszabadság ós a hivatás szabadság nagy fontosságáról beszélt ós a*t fejtegette, hogy az ügyvéd rendszerint a mJ.sok bajával van elfogl lva és arra nem marad Ideje, hogy saját kari helyzetének javításáért küzdjön. El kell jönni axst nak az időnek, amikor a magyar ügyvédség nemcsak erkölcsiekben, hanem anyagiakban is megkapja azt az ellenértéket, amelyet magas hivatásának teljesítése Eejéláen kiérdemelt, A nagy tapssal fogadott felszólalás után BIAuner Mór dr., az Ügyvédi Kamara főtitkára sz ólait fel és atalanos érdeklődés mellett " vázolta az ügyvédi közélet aktuális feladatait. Értékes beszédében rész letesen foglalkozott a vagyonfelügyelő-tömeggőndnoki kirendelések reformjával, anBlyct ugy az ügyvédség ismert gazdasági helyzete, mint a fizetésképtelenségi jog küszohön álló reformja aktuálissá tesznek. Szűk sóge8nek tartja Blauner Mór dr. az ügyvédi kamrák közreműködését a kirendelések kérdésében. Véleménye szerint azt az aránytalanságot, amely a tömeges szegónyvédelem ingyenes ellátása és a javadalmas kirendelések között van, akként kell áthidalni, hogy bizonyos összegét meghaladó kirendelési jövedelemből progresszív alapon megfelelő részt a szegényvédelem díjazására kell átengedni, A kamarai főtitkár fejtegetéseit élénk helyeslés követte és több felszólalás sürgette a kérdés megoldását, A vacsora lelkes hangulatban a késő éjjeli órákban ért véget. /MOT/SY. t