Magyar Országos Tudósító, 1930. december/1
1930-12-06 [051]
MINICH KÁR OLY TÖRVÉNYSZÉKI ORVOSSZ .JtÉRTO MEGHALLGATÁSA A SIESTA SZANATÓRIUM E: LENI, ÁLLÍTÓLAGOS MŰHIBA MIATTI PERBEN< Nővorabcr közope táján t rgyalta éKz^rmann Andris dr, törvényszéki blr ü azt a rendkívül érdekes kártérítési port, amelyet Söhmidt Artúr mezőkövesdi reáliskolai tanár felesége indított a Siosfca szanatórium, illót vo annak ogyik orvosa ollón azzal az indokolással, hogy a s*anatorium-« ban helytelenül kezelték és : . még mindig beteg. Sohmidt Arturné több injekciót' kapott lázának csillapítására a bal combjába, a szúr isi holy körül azonban később koros olv alto* zások keletkeztek és állit ólag még ma is genny^ a sc> és alig van kilát is r .•„, hogy rövid időn bolül te., jóson behogjen. Az asszony előadása szerint a műhibáért Braun József dr. szanatóriumi orvost terheli a folo!ősség e vgjPfL ^&V$&&íh injekciót adott, holott erro nem lett vol na szükség; SblámiaT: Arturné 26 jzer pengős kár. , megítélését kerto, A szanatórium képviseletében Vizi Ferenc dr., Braun József .dr. ügyvédjeként pedig Kiss Aladár dr. terjesztették elő az alperesi védekezést. Eszerint nem történt műhiba, az asszony ni ár teljesen o^észségos és alaptalan a kártérítési keresető. Kiss Aladár dr. előadása kivatikozott arra, hogy Maryiingbr Vilmos dr. egyetemi tanár az injokcio adás ut án három hónappal/rTegvázsg álta Schmidt /.rturnét és bizonyos kezelési módszert ajánlott, amely teljes mértékbon eredménnyel járt, ugy hogy amikor később mogvizsgUto, a sbbot teljesen gyógyultnak találta. Az alperesi ügyvéd egyébként azt hangoztatta, hogy szükséges volt a solvochin injekció alkalmaz sa, rert Schmidt Arturnén a gyormekágyi Iá? veszedelmes jeloi mutatkoztak és ennok egyedüli orvossága a régóta kipróbált solvochin gyógyszer. A legutóbbi t .rgyalason a törvényszék tanuként kihallgatta Mannlngor Vilmos dr. egyetemi tanárt, aki tanúvallomáséban azt adta olő,.hogy amikor az injokcio karos következményei miatt konzultált a beteg fölött féot akkor a kozolő orvostarra utasította, hogy levegőmontos lezárt kenőccsel kezeljek a sebet,. Ennok eredményeképpen bo is kövotk-.zott a toljos mértékű gyógyulás. A por anyagiban felmerült annak a k kérdése, vájjon Manninger professzor kezelési médszoro bov lt-o az eddigi praxis ában, "mire az egyetemi t an ár ki jolontotto, hogy tizennégy év óta alkalmazza ^az ilyen tormószotü sobok gyógyít .s :-ra a most is alkalmazott ol j irr.-s át, toh t ebből nem lehet az állit ülagos rosszabbodásra kövotkeztetni. Kiss Aladár dr. Indítványozta hogy a bonyolult orvosi kérdés tis stáz as y?a a törvényszék rendelje ki szakértőként Minich Károly dr. egyetemi tan irt ós kérje fel véleményadásra, Czcrmann dr. az alporosi indítványnak h^lytadva a mai" folytat ólagos targyal-son végzésébon a következő kérdésekben rendelt szákértői bizonyításts - Az injokcio adására szükség volt-o, - a befecskond^zés helyes adagolásban és intramuskulárisan történt-o, - a k°ros elváltozás szövet cihái a beadott solvochin injekcióval, vagy aboftussal illt-o szoros összofüggésben r-Minich Károly dr. egyetemi tanár szakvéleményében birói felhívásra arra is nyilatkozik, vájjon mivol magyarázható a atXEX Wonnosch Frigyes dr. főorvos és Mannlngor Vilmos tanár véloményo közötti eltérés és arra, hogy a iü anningor Vilmos dr. által'adott kezelési utasítás, amely a levegőmontos, lezárt kenőcs alkalmazás•$ irta olő, - holyes gyógykezelési mód-e, avagy csak kísérletezés. Minich Károly dr. professzor a január 10-ére kitűzött tárgva láson torjeszti be szakvéleményét. /MOT/SY. -