Magyar Országos Tudósító, 1930. november/3
1930-11-22 [050]
—-ELTEMETTÉK I>R.W,LELAlíD MITCHELLT A ROCKEFELLER ALAPITVÁÍIY MEGBÍZOTTJÁT, Csütorökön meghalt Budapesten 37 éves korában dr, W,L eland Mito h e 1 1 a Rockefeller -alapitváuy magyarországi es oalkáni megbízottja, akit szombaton délután a Farkas-réti temetőben a főváros által felajánlott díszsírhelyen temettek el nagy részvit molett. Az amerikai követséget Mr, T r u c k követségi tanácsos, a népjóléti minisztériumot dr, S c h o 1 tz Koméi államtitkár képviselte, de eljöttek a korán elhunyt tudós összes munkatársai és barátai, M ó h r Henrik lepett elsőnek a ravatal$oa és mondott gyászbo^szádot, - Siratni jöttünk egy ifjú élotet - mondotta - mely telve volt reményekkel, vágyakkal, hittel ós ambícióval, ügy hatalmas nemzet elküldötte fiát közénk, hegy a tudás magvát hintso el köröttünk és itt, a neki idegen, de megszeretett földbe temetjük vt el, mélységes, de beletörődő fájdalommal. Magyar lányt vett feleségül, s csak értünk dolgozott, harcolt, velünk érzett é3 második hazájának tekintette ezt a megcsonkított országot, Dr, 3 o h a n Béla az Országos Közegészségügyi Intézet az Ápolónőképző Intézet és a testvér egészségügyi intézőtök nevében búcsúzott el az elhunyttól, Bhajtott fővel álljuk körül a ravatalt - mondotta - é3 könnyes szemmel veszünk bucsut a mindig vidám, mosolygó, kékszemű-, fiatal amerikai professzortól,H»csak értünk dolgozott, tanított Is tanult, ki bátorságot, kedvet öntött belénk, ha csüggedni kezdtünk. Sok kis magyar falu áldja emlékét, mert elsősorban a falvak egészségügyi helyzetének ja vitásán dolgo* zott teljes odaadással. Utolsó kivénsága az volt, hogy magyar földben akar nyugodni, a ez a kívánsága most teljesül. Ezután a .erikai lobogóval boritptták le a koporsót, melyet a gyászolók százai kísértek a sirhoz, hol felesége mondott angolnyelven inét és utolsó bucaut # /MOT/Vr« Községi választási hferek, HÉTF&N VÁLASZTÓI GYŰLÉST TART A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT,Hétfői este félnyolo órakor a város öt pontján tartanak választói gyűlést a szoeláldemokraták,A Terézvárosban /VIoKirály ucca 112 a Kairó kávéházban/H a 1 á sz Alfréd óaP ollákné Stern Szerén törvényhatósági bizottsági tagok, továbbá Weltner Jakab,Szilágyi Antal és dr,Kls Jenő beszélnek,A Zuglóban /VII,Gizella ut 46,Kákonyi vendéglőben/F r o p p e r Sándor országgyűlési képviselő és G y ü r e ii Rudolf törvényhatósági bizottsági tagok az előadók.A Kelenföldön /l;Hegyaljai ut 7,Szijgyártó vendéglŐ/B e o h t 1 e v Péter törvehat„bizottsági tag és S z e d e r Feren© v 0 országgyűlési képv, fejtik ki a napirendétől Józsefvárosban 2 helyütt tartanak gyülést/VHIj Bérkocsis ucca l„Nyomdászok szerkeze tében' és VIII e Teleki tér S,Kaiaervendéglőben/ A józsefvárosi gyűléseken dr,0 o n d a Béln.dr.B e r k e s tfenő,H o r o • I t z 3ábor éaSchimarllla Géza törvényhatósági \A bizottsági tagok fejtik ki a napirendet »/UQT/&,